fejbekása

psziluett-illúziók

Női táska

kigyobor taska

Őszintén szólva, nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy szabad-e nyilvánosságra hoznom a hétpecsétes titkot, ezt az emberi tudattalan legmélyebb bugyraiba száműzött tabut, az eredet félresiklott magyarázatával leplezett esszenciát, a súlyos és ravasz igék szövedékében vergődő igazságot. Mert miféle isteni teremtmény vagyok én, hogy megláthatnám a láthatatlant, megérinthetném a megérinthetetlent, és kimondhatnám a kimondhatatlant? Bizonyára senki nem hinne nekem, hiszen én magam sem hinnék magamnak. Miért is hinnék? Semmi jelét nem mutatom annak, hogy rendkívüli lennék. Átlagos férfi vagyok, átlagos magassággal, koponyakerülettel, cipőmérettel, szókinccsel. Átlagos a házam, az étvágyam, a fantáziám, az egészségi állapotom, a keresetem, a tűrőképességem. Nem alszom sem többet, sem kevesebbet, mint az átlag, ritkán rúgok be jobban, mint az átlag, az autóm is átlagos, sőt, a rendőr is megbüntet egy évben kétszer-háromszor, ami tökéletesen illeszkedik az átlaghoz. A családi állapotom is átlagos, nős vagyok, ahogy egy középkorú férfihez illik, és egy feleségem van, ami az európai kultúrkörben teljesen átlagos.
Tudom, nagyon sok átlagos férj próbálja megfejteni a feleségek furcsa természetét, ami viszont az átlagnál nehezebb feladat, így nem csoda, hogy nem sikerül megbirkózniuk vele. Na, ez az a pont viszont, ahol én már nem követem az átlagos férfiak unalmas hadát, mert számomra megadatott a bizonyosság, mint Mózesnek az égő csipkebokor előtt. Én azt hiszem, hogy csoda csak akkor születik, amikor egy hétköznapi esemény hirtelen új kontextusba kerül, és ezáltal gyökeresen felforgatja a várakozáshoz idomult tudásunkat. Például egy égő csipkebokor nem nagy kunszt, de amikor megszólalt, az már akkora csoda volt, hogy még Mózest is kiverte a hideg verejték, pedig ő igazán edzett, átlagon felüli férfi volt. Néhány száz évig bírta a zsörtölődő népet és a hajthatatlan főnököt, és egyetlen egyszer sem kapott idegösszeroppanást. Ez azért tiszteletreméltó.
Szóval, nékem is megadatott valami hasonlóan mély jelentésű csoda, egy véletlen mozdulat okán. BELEKUKKANTOTTAM EGY NŐI TÁSKÁBA. A pillanat majdnem leírhatatlan, hiszen egyszerre volt jelen bennem a szent borzadás és a hirtelen belém nyilalló mély átérzés, az ismeretlentől való kényszeres viszolygás és a tökélyre vitt áhá-élmény. Szemem előtt ezer éves pergamenek peregtek, óriási ajtók nyíltak nyikorogva, varázsgömbök villogtak, és az idő felkínálta magát, mint egy szófogadó hetéra. Láttam a kezdeteknek a kavargó káoszát, majd a teremtéssel lassacskán bontakozó isteni rendet. A kiismerhetetlen formát nyert és értelmet, majdhogynem minden a helyére került, a tökéletesség már a diadalát ülte volna. Csakhogy az utolsó pillanatok egyikén ott állt egy férfi meg egy nő, mindkettő anyaszült meztelenül, és egy almafán csavargó kígyót mustrálgattak. Talán beszélgettek is valamit, mert a kígyó egy gyümölcs fele kacsintott. A férfi üresen bámult, a nő viszont tekintetét csak a kígyóra szegezte. Szerencsétlen csúszómászó láthatóan zavarba volt, mint egy eladási ügynök, akinek a portékájára senki sem kíváncsi, mert őt magát kívánják megvenni. A nő a férfihez szólt, a kígyóéhoz hasonló sziszegő hangon:
– Kell nekem ez a cucc, Ádám! – és a kígyó fele bökött, mire a férfi egy gyors mozdulattal elkapta az állatot, és a nő elé dobta, aki azon nyomban a fejére taposott.
Egy alma a meglepetéstől a földre hullott, de rá sem hederített senki.
– Minek neked ez a kígyó, Éva? – kérdezte Ádám.
– Táska lesz belőle, a történelem első női táskáját fogom megvarrni – mondta határozottan a nő, majd ecc-pecc lenyúzta a bőrt a kígyóról, és elsietett. Ádám csak bámult, semmit nem értett az egészből, ami nem csoda, hiszen ő még teljesen átlagos férfi volt. Egyedüliként nehéz jobb lenni az átlagnál.
Másnap reggel Éva úgy jelent meg, hogy meztelen vállán egy csinos kígyóbőr retikül díszelgett. Ádám azonnal nekiesett:
– És mire jó egy ilyesmi?
– Dolgokat fogok tartani benne, Ádám. El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindenre van szüksége egy meztelen nőnek – oktatgatta Éva a férfit. Ádám valóban nem tudta elképzelni, így nem is tulajdonított jelentőséget a dolognak. Pedig kellett volna.
A táska már szinte tele volt paradicsomi csecsebecsékkel, amikor megjelent az Úr, és éktelen haraggal dörögni kezdett:
– Mit tettetek, szerencsétlenek? Az alma a földön rohad, ti meg divatot teremtetek? Mi van a válladon, te asszonyállat? – esett neki Évának, amint felismerte a retikülön a kígyóbőr finom mintázatát. A nő, mint egy megszeppent kislány, engedelmeskedve kiborította a táskáját. Sajnos, emberi szavakkal nehéz leírni a táska tartalmát, mert akkor még nem volt mindennek neve, de állítom, hogy minden volt benne, a zebrafül zsebkendőtől a pattintott körömreszelőig. A kacat láttán az Úr a táskához hasonlóan kiborult, azt hiszem, ezen a ponton vesztette el a teremtés fonalát:
– Kifele, kifele! – hörögte, és a paradicsom kapuja fele hadonászott – az én világom a rendre épül, és ti belekontárkodtok a teremtésbe, átkozottak!?
A két ember csendesen elsomfordált, egyikük fejében az átlagos férfiak örök értetlenkedésével, a másik pedig kezében az új világ sorsával és egy kígyóbőrbe bújtatott csipetnyi káosszal.

2014/08/30 Posted by | pandemonium internus | | Hozzászólás

A bankó

Dollars funnel.

Értékes témához illően, a bankó a földön hevert. Pontosabban a liftajtó előtt, a lépcsőház félhomályában, és hivalkodóan csillogni véltem kékes-zöldes hasát, amint a fülkéből ráeső fényben pöffeszkedett, majdhogynem vonaglott, mint egy ölre kérezkedő szajha, aki minden áron emberi bőrön szeretne tapadni. E nyílt kínálkozás annyira megzavart, hogy, bár egyedül voltam, alaposan szétnéztem, pókhálókkal leplezett, fürkésző kamerákra gyanakodtam, vagy hajszálvékony madzagra, amin elrándítják a csalit bujkáló sihederek, és harsányan felnevetnek a kövér csendben, ha üreset markolok.
Az ujjaim idegesen szorították át, és amint a farzsebembe csúsztattam, tisztán hallottam kéjes ropogását. Mintha elégedetten nyugtázta volna, hogy jó kezekbe került, s mint kis parazita a gazdatesten, simult, hogy nehogy idegennek érezzem, és ijedtemben lerázzam magamról.
Mert valóban annak éreztem. A nyikorogva emelkedő liftben csak a gondolataim suhantak hangtalanul. Rögtön látni véltem, amint könnyező, kétségbeesett kisfiú keresi, a vaksi házmesterné tapogatózik utána, a tejesember káromkodva kutatja, majd a ház összes lakója, egymás hegyén-hátán, apró kis kézilámpák cikázó fényénél, morogva, hogy ez hallatlan, hogy eltűnhet egy bankó az évek óta egymással élő közösségben, hiszen úgyis minden kiderül, mert itt még semmi nem maradt titokban. Sem a vékony fizetés, sem a reggeli tojásrántotta, sem az arréb tolt hideg vacsora, sem az elcsattanó pofonok, sem a kényszerű szex, sem az ajtók előtti részeg mocorgások, sem a tűsarkok izgató koppanása, sem a zárok kattanása, sem az ürülő vécétartályok gurgulázása, de még a száradó ruhák halk libbenése sem. Mi figyelünk egymásra.
Verejtékezni kezdtem, amikor arra gondoltam, hogy leszakadhat a lift, és a porban szétlapult tetemem ha végigmotozzák majd, előkerül a bankó, ami nem az enyém, de nálam van. Akkor hinni fogják, hogy az a néhány grammnyi súlyfelesleg amit a bankó nyom, elszakíthat egy acélból font drótkötelet, Isten beleegyezésével, mert bűnhödnie kell annak, aki másét elveszi.
A lift azonban zajosan kikötött, besurrantam az ajtón, a bankót a szőnyegre dobtam, és én, mint a gladiátor, aki ujonnan legyűrte megvetett fajtáját, körözve sétáltam fölötte. Itt már én voltam az úr, ítélkező és végrehajtó egyben.
Hamar döntöttem, és nemsokára a lépcsőházi hirdetőtáblára egy papírlapot ragasztottam: Pénzt találtam a lift előtt, a lépcsőházban. A károsult nálam jelentkezhet, hogy visszaszolgáltassam a bankót. A szöveg után szépen, olvashatóan odakanyarítottam a nevem, és most már jóval nyugodtabban tértem vissza a lakásomba.
Elsőként egy nyájasan mosolygó édesanya kopogott be, oldalán egy megszeppent kisfiúval, és együtt adták elő, hogy a bankó a rövid nadrág egyik lyukas zsebéből kerülhetett a földre, amikor görögdinnyét kellett volna vásárolnia a srácnak. Hogy igazolja a mondottakat, az anyuka rá is szólt a gyermekre, aki a zsebét kifordítva, immár valamivel jobb közérzettel és némi diadallal az arcán mutatta a jó nagy lyukat a koszos zseben. Természetesen sietve adtam oda nekik a bankót, és hogy is mondjam…végre fellélegeztem, hogy megszabadultam a kellemetlen tehertől.
Másodikként a vízszerelő érkezett a hatodikról, aki előadta, hogy a talált pénz csakis az övé lehetett, hiszen éppen a tömbház előtt fizették ki egy alkalmi munkáért, és valószínűleg a lift előtt várakozva a félhomályban nem észlelte, hogy farzsebe mellé dugta a pénzt. Teljesen hiteles volt, mit tehettem volna, a pénztárcámból nyújtottam át neki egy pontosan olyat, mint a talált bankó. Őszintén megköszönte, és elsietett.
A harmadik személynek már kissé idegesen nyitottam ajtót, de ő is hamar levett a lábamról. Tini lány, kétségbeesett és nedves szemekkel, óvatosan néz körül, egy kicsit szipog is, de zsebkendőt nem kér. Nagyon megörült, hogy megtaláltam a pénzét, hiszen szülinapi ajándékot kellett volna vásárolnia vele, és az apja nagyon gorombán lehordta, hogy figyelmetlen volt. Valószínűleg a mobiljával húzta ki a zsebéből. Éppen a lift előtt szólalt meg. Kifizettem hát őt is, és elsiettem otthonról, de előbb levettem a cetlit a hirdetőről.
Bő két hét és hosszas morfondírozás után úgy döntöttem, hogy nem nyomozok, de a veszteségem nullázása végett most a másik oldalról közelítem meg a problémát. Elveszítettem a pénzem a lift előtt, a lépcsőházban. Bízom benne, hogy a becsületes megtalálója visszaszolgáltatja – írtam ki a hirdetőre megtoldva egy szépen kivitelezett aláírással és némi lelkiismeret furdalással.
Nem történt semmi aznap, de hát minek is kellett volna történnie. Nem hagytam el semmit, így nem is találhattak semmit a becsületes szomszédaim. Másnap azonban, amikor a postaládám üríteni szándékoztam, három darab bankó kacsintott rám, pontosabban kettő csupaszon és kissé megtűrve, az egyik pedig borítékban, egy rövid szöveg kíséretében: Hülye játék, ne szórakozzon! Egy szomszéd. Azóta hiszem, hogy az önzetlenség a legszebb erény, de nyakamon van újra valami, ami a másé. Nem hiányzik senkinek?

2014/07/25 Posted by | blokkultizmus | | Hozzászólás

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 103 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: