fejbekása

psziluett-illúziók

Mese a csodák erejéről


ures zseb

Volt egyszer, hol nem volt, miért is ne lett volna, volt egyszer egy faluban egy ágrólszakadt szegényember egy sovány feleséggel és egy szekérderéknyi gyermekkel. A faluban alig fértek egymástól a tehetősnél tehetősebb gazdák, de ezek olyan szegények voltak, hogy a templom egerei testületileg nekik ajánlották fel az adójuk 2%-át. Nap mint nap a sok nyivákoló és folyton éhes kölyök között tengődött a szerencsétlen ember, és olykor a bolha adott vért neki, hogy nehogy elpusztuljon. Akkora volt az éhség, hogy a családi vacsoracsatán háromszor is a kútvíz lett a győztes menű, kétszer pedig a puliszkapára, amit a huzat hozott át a szomszéd konyhájából. Amikor már zöldet-vereset láttak az éhségtől, akkor a sovány fehérnép rámordult az emberre:
– Mozdulj már meg, ember, és kérj kölcsön a szomszédtól egy kupa korpát, de főleg egy jó tanácsot, hogy mit tehetnénk, mert náluk a macska is tejfelt eszik, tőlünk meg már az is megszökött, hogy éhen ne dögöljön.
Átlódult hát szegényember a szomszédhoz, szó szót hozott, és a szomszéd elfecsegte, hogy bizony őnekik is felkopott volna az álluk, ha egy reggelen ki ne fogott volna a falu végén levő tóból egy ficánkoló halacskát.
– Csak az életéért könyörgött, s cserébe nézd meg mi mindent kaptam – mutatott kevélyen a gazdaságára a gazda.
Ej, szöget ütött a szegényember fejében az, amit hallott a szomszédjától, aztán elment a második, a harmadik, majd az összes gazdához a faluban, de mindenki szájából csak azt hallotta, hogy az a halacska márpedig csodákat tesz. A szegényember még hitetlenkedett egy darabig, de amikor elfogyott a kölcsönkért korpa, hirtelen elöntötte a sárga irigység, fogta magát és egy rossz hálót, s a tópartra sietett. Nem kellett sokat várnia, hamar rámosolygott a szerencse, nemsokára ott ficánkolt a rozoga hálóban egy piciny halacska, és csodák csodájára meg is szólalt:
– Engedj vissza, szegényember, s nem bánod meg. Teljesítem egy kívánságod, bármi is legyen az – rimánkodott a kis hal.
A szegényember megszédült a nagy lehetőségtől, húshegyeket látott maga előtt, borral teli hordókat, kemencényi frissen sült kenyeret, gyümölcstől roskadozó kosarakat, gömbölyű asszonyt, maszatosan mosolygó gyermekeket.
– Kívánhatok olyasmit is, amit soha más nem kívánt? – vigyorgott kajánul.
– Persze. Egy kívánság erejéig bármit – erősködött a halacska.
A szegényember visszadobta a halat, majd hosszan morfondírozott.
– Akkor én azt kívánom, – okoskodott – hogy ezután egyetlen kívánságot se tudj teljesíteni!
– Rendben, úgy lesz – mondta a kis hal, azzal szépen tovaúszott.
A szegényember szépen hazaballagott, belépett az udvarra, és szembeszaladt vele a sok éhes, követelőző gyermek. Amint szabadulni tudott tőlük, leült a putri előtti lócára, két kezével sokáig támasztotta a fejét, és a szomszéd portáját bámulta. Arra gondolt, hogy milyen olajozottan működnek a csodák.

2014/09/30 Posted by | agyszaggató | | Hozzászólás

Női táska

kigyobor taska

Őszintén szólva, nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy szabad-e nyilvánosságra hoznom a hétpecsétes titkot, ezt az emberi tudattalan legmélyebb bugyraiba száműzött tabut, az eredet félresiklott magyarázatával leplezett esszenciát, a súlyos és ravasz igék szövedékében vergődő igazságot. Mert miféle isteni teremtmény vagyok én, hogy megláthatnám a láthatatlant, megérinthetném a megérinthetetlent, és kimondhatnám a kimondhatatlant? Bizonyára senki nem hinne nekem, hiszen én magam sem hinnék magamnak. Miért is hinnék? Semmi jelét nem mutatom annak, hogy rendkívüli lennék. Átlagos férfi vagyok, átlagos magassággal, koponyakerülettel, cipőmérettel, szókinccsel. Átlagos a házam, az étvágyam, a fantáziám, az egészségi állapotom, a keresetem, a tűrőképességem. Nem alszom sem többet, sem kevesebbet, mint az átlag, ritkán rúgok be jobban, mint az átlag, az autóm is átlagos, sőt, a rendőr is megbüntet egy évben kétszer-háromszor, ami tökéletesen illeszkedik az átlaghoz. A családi állapotom is átlagos, nős vagyok, ahogy egy középkorú férfihez illik, és egy feleségem van, ami az európai kultúrkörben teljesen átlagos.
Tudom, nagyon sok átlagos férj próbálja megfejteni a feleségek furcsa természetét, ami viszont az átlagnál nehezebb feladat, így nem csoda, hogy nem sikerül megbirkózniuk vele. Na, ez az a pont viszont, ahol én már nem követem az átlagos férfiak unalmas hadát, mert számomra megadatott a bizonyosság, mint Mózesnek az égő csipkebokor előtt. Én azt hiszem, hogy csoda csak akkor születik, amikor egy hétköznapi esemény hirtelen új kontextusba kerül, és ezáltal gyökeresen felforgatja a várakozáshoz idomult tudásunkat. Például egy égő csipkebokor nem nagy kunszt, de amikor megszólalt, az már akkora csoda volt, hogy még Mózest is kiverte a hideg verejték, pedig ő igazán edzett, átlagon felüli férfi volt. Néhány száz évig bírta a zsörtölődő népet és a hajthatatlan főnököt, és egyetlen egyszer sem kapott idegösszeroppanást. Ez azért tiszteletreméltó.
Szóval, nékem is megadatott valami hasonlóan mély jelentésű csoda, egy véletlen mozdulat okán. BELEKUKKANTOTTAM EGY NŐI TÁSKÁBA. A pillanat majdnem leírhatatlan, hiszen egyszerre volt jelen bennem a szent borzadás és a hirtelen belém nyilalló mély átérzés, az ismeretlentől való kényszeres viszolygás és a tökélyre vitt áhá-élmény. Szemem előtt ezer éves pergamenek peregtek, óriási ajtók nyíltak nyikorogva, varázsgömbök villogtak, és az idő felkínálta magát, mint egy szófogadó hetéra. Láttam a kezdeteknek a kavargó káoszát, majd a teremtéssel lassacskán bontakozó isteni rendet. A kiismerhetetlen formát nyert és értelmet, majdhogynem minden a helyére került, a tökéletesség már a diadalát ülte volna. Csakhogy az utolsó pillanatok egyikén ott állt egy férfi meg egy nő, mindkettő anyaszült meztelenül, és egy almafán csavargó kígyót mustrálgattak. Talán beszélgettek is valamit, mert a kígyó egy gyümölcs fele kacsintott. A férfi üresen bámult, a nő viszont tekintetét csak a kígyóra szegezte. Szerencsétlen csúszómászó láthatóan zavarba volt, mint egy eladási ügynök, akinek a portékájára senki sem kíváncsi, mert őt magát kívánják megvenni. A nő a férfihez szólt, a kígyóéhoz hasonló sziszegő hangon:
– Kell nekem ez a cucc, Ádám! – és a kígyó fele bökött, mire a férfi egy gyors mozdulattal elkapta az állatot, és a nő elé dobta, aki azon nyomban a fejére taposott.
Egy alma a meglepetéstől a földre hullott, de rá sem hederített senki.
– Minek neked ez a kígyó, Éva? – kérdezte Ádám.
– Táska lesz belőle, a történelem első női táskáját fogom megvarrni – mondta határozottan a nő, majd ecc-pecc lenyúzta a bőrt a kígyóról, és elsietett. Ádám csak bámult, semmit nem értett az egészből, ami nem csoda, hiszen ő még teljesen átlagos férfi volt. Egyedüliként nehéz jobb lenni az átlagnál.
Másnap reggel Éva úgy jelent meg, hogy meztelen vállán egy csinos kígyóbőr retikül díszelgett. Ádám azonnal nekiesett:
– És mire jó egy ilyesmi?
– Dolgokat fogok tartani benne, Ádám. El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindenre van szüksége egy meztelen nőnek – oktatgatta Éva a férfit. Ádám valóban nem tudta elképzelni, így nem is tulajdonított jelentőséget a dolognak. Pedig kellett volna.
A táska már szinte tele volt paradicsomi csecsebecsékkel, amikor megjelent az Úr, és éktelen haraggal dörögni kezdett:
– Mit tettetek, szerencsétlenek? Az alma a földön rohad, ti meg divatot teremtetek? Mi van a válladon, te asszonyállat? – esett neki Évának, amint felismerte a retikülön a kígyóbőr finom mintázatát. A nő, mint egy megszeppent kislány, engedelmeskedve kiborította a táskáját. Sajnos, emberi szavakkal nehéz leírni a táska tartalmát, mert akkor még nem volt mindennek neve, de állítom, hogy minden volt benne, a zebrafül zsebkendőtől a pattintott körömreszelőig. A kacat láttán az Úr a táskához hasonlóan kiborult, azt hiszem, ezen a ponton vesztette el a teremtés fonalát:
– Kifele, kifele! – hörögte, és a paradicsom kapuja fele hadonászott – az én világom a rendre épül, és ti belekontárkodtok a teremtésbe, átkozottak!?
A két ember csendesen elsomfordált, egyikük fejében az átlagos férfiak örök értetlenkedésével, a másik pedig kezében az új világ sorsával és egy kígyóbőrbe bújtatott csipetnyi káosszal.

2014/08/30 Posted by | pandemonium internus | | Hozzászólás

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 107 követőhöz

%d blogger ezt szereti: