fejbekása

psziluett-illúziók

Egyem a zúzádat?

anyam tyukja

Ha szerettél valaha igazán, akkor bizonyára érted, hogy a szerelmes személy étvágyát nem a terített asztal felhozatala csillapítja. A szerelmes sokkal gyakrabban suttogja a vetett ágyban azt, hogy ennivaló vagy, mint a mikrohullámú sütő előtt, amikor kiemeli belőle a fasírtos borsófőzeléket. Persze, úgy tudjuk, hogy olyankor, amikor kannibalizmusát fitogtatja, nem a hasára gondol, és nem is csak a hasra gyúr, ha felfal a tekintetével. Amikor minden porcikádat kívánja, akkor a totális egyesülés rögeszméjének hódol. Még pontosabban, eggyé válni azzal, akit oly őrült módon kíván. Innen nézve a húsevés és kannibalizmus között őskori kötelékek ködbe vesző fonalai feszülnek, és a civilizált ember számára igencsak megnyugtató ez a tejfölös köd, mert nem kell szembesülnie állatias, önimádóan féktelen étvágyával, és nem kell aggódnia amiatt, hogy át kell sülnie, ha szembetűnően jó húsban van. Pedig, mondom néktek, az ember szereti az emberhúst.
No, de hagyjuk ezt a tréfát sületlenül, és tekintsünk félre, nézzük meg, hogy mi az, amivel valóban kitömhetjük a hasunkat, és ami nem unalmas kérődzés valami klorofill alapú örökzöld életformán, hanem hús. Az ember magához édesgetett az idők folyamán több tucatnyi állatot, legtöbbjüket azért, hogy jóízűen elfogyassza, és jegyezzük meg, ez már jóval úribb módi, mint a modortalan kannibalizmus. Nyálasan kérődző marhák, nyájasan engedelmeskedő juhok, sárban fetrengő sertések, szárnymunkában szelíd baromfiak. Aztán vannak a házi kedvencek, akiket ugyanúgy gondoz, becéz, kényeztet, mint egy hűséges fajtársat, de őket nem eszi meg, sőt, védi őket mindentől, ami fogat fenne rájuk. A sintértől a kutyát, a kutyától a macskát, a macskától a papagájt, s aztán ez utóbbit ki is faggatja rendesen, mert hiszi, hogy emberi nyelven fecseg.
A húsevés bűnéből fakadó igazságtalanság, hogy az ember kevésbé kötődik azokhoz az állatokhoz, amelyeket pörköltként is szeret, és imádja azokat, akiket nem kell alaposan megrágnia, és nem kell a csontjukat szopogatnia. Ám a határok korántsem olyan átjárhatatlanok, mint a baromfiudvarok drótból font kerítései, mint ahogy a szeretet hálóján sem csak emberek akadnak fent, hanem egyéb állatfajták is, és a fajok között is átívelhet a vonzalom. Ezek a tápláléklánc gyöngéd láncszemei.
Egy hús-vér ember mesélte nekem, hogy az anyja csirkéket tartott az udvarában, és az egyik kislány unoka a csibék közül választott magának barátot. A kis pufók pedig viszonozta a gyöngédséget, csipogva lekottázta a szíve éhségét, a tenyeréből evett, a zsebébe bújt melegedni, és követte barátját, ha kellett, mintha csak a kotlómama után tipegne.
Telt-múlt az idő, és a kislányból lassan nagylány lett, a csibéből pedig formás kendermagos jérce, majd telt matróna, aki túlélte az összes igaz szándékú kakast az udvarban. A leányka más helységbe került tanulni, egyre ritkábban toppant be az udvarra, de ha megtette, akkor a tyúk is megtette a kötelező lépéseket feléje, ölre vágyott, és tyúkeszét cáfolandó, úgy viselkedett, mint egy emlékek súlya alatt roskadozó táborlakó, pislogott és gubbasztott a barinő térdén, vállán.
Aztán jött egy évnyire kinyúló szünet. Budapestre vetődött a lány, onnan érkezett haza látogatóba. És mit tesz ilyenkor egy jóhiszemű nagymama? Elkészíti az unokának a kedvenc ebédjét, és szívrepesve várja, hogy átlépjék a küszöbét. Így került kés alá az immár nyugdíjkorhatáros tojó, akit, annak rendje-módja szerint, megtéptek kendermagos kardigánjától, megfosztották rajongó kis szívétől és buzgólkodó zúzájától. Aprólékként pörkölődött csípős hagymakarikák mellett, és fortyogva öntötte sárga zsírját a húslevesbe, hogy barátnője éhségét csillapíthassa.
És amikor nagymama a kiszolgálást felvezetendő eldicsekedett az éhes családnak, hogy az unoka kedvencét készítette el, akkor a kényes pesti hölgy étvágytalanságra panaszkodva kisétált az ebédlőből. A többiek persze fel sem néztek a tányérból, és csak a nagyi értetlenkedő kérdése harapott nagyot a csendből:
– De hát szerette, mér’ nem eszik belőle?!

zuza_00

Reklámok

2019/01/31 Posted by | lélekköret | | Hozzászólás

Zavaros mese

zavaros 02

Hogy tisztábban lássuk a lényeget, úgy kezdjük a mesét, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép, ifjú házaspár, akik zavartalanul éldegéltek volna a zavaros idők dacára is, hogyha nem bukkantak volna fel a házasságban apró-cseprő dolgok, amelyek kezdetben csak bosszantóak voltak, aztán kezdtek zavaróvá válni egy idő után. Eleinte cukiságnak tűnt, hogy a férfi középről nyomja a fogkrémet, és kifordítva hajigálja szét a zokniját, vagy váltogatja a csatornákat félpercenként és végül elalszik a kezében a távirányítóval, de ugyanígy aranyosnak tűnt az is, hogy a nő sikongani kezd, ha pókot lát a sarokban, hogy különféle samponokat, hajápolókat és balzsamokat használ a fürdőkád szélének díszítéséhez, és az is, hogy fejfájás ellen nem a patikában keresett gyógyszert, hanem a cipősboltban.

Ekkor azonban még tudtak tiszta vizet önteni a pohárba, annak ellenére, hogy a vezetékes víz zavaros, és úgy tesz, mint a Nyárád, nem akar megszállni. Próbálták megfejteni egymás zűrzavarosan együgyű gondolkodásmódját, de nehezebben ment, mint egy poros kisváros kétsávos körforgalmát megérteni. A férfi higgadtan magyarázta el, hogy miért kell hétről hétre a helyszínen biztatni a helyi focicsapatot, és miért kell utána a haverokkal legurítani néhány sört, és a nő is türelmesen érvelt amellett, hogy miért kell a töredezett hajvégeket két-három hetente visszavágatni a fodrászaton. Persze, a feleségbe több empátia szorult mint a férjbe, és annyira szerette volna érteni, hogy miért vágyik az embere a barátok társaságába, hogy elhatározta, kipróbálja, milyen órákon keresztül hallgatni, hogy hencegnek egymásnak a hímek. Volt neki egy kiváló kozmetikusa, aki zavarba ejtően jó sminkes is volt, képes volt egy nőies arcot is markánsabb férfipofára átmeszelni. Belépett hát a kozmetikushoz mint Erika, és kilépett mint Erik, persze, nem a viking, hanem a helyi futballcsapat apróka, de heves vérű szurkolója, akinek nem kellett a biztatás, hogy meccs után, vagy a meccstelenséget pótolandó, a nyárikertben barátok és sörök társaságában élvezze a dolce vitat. Nos, a vitákba nem nagyon szólt bele, mert vékonyka hangját nem tudta volna áthangszerelni, de sűrűn bólogatott, ha a férfiak kapusteljesítményekről, lepedőakrobatikáról vagy autós üldözésekről tereferéltek, s már-már kezdte volna érteni is, hogy a hangzavarból miként kell kiszűrni a lényeget, amikor gyanúba keveredett. Olyan nő volt, aki esetében az elme nem esik messze a fejétől, de mégis elkövetett néhány alapvető hibát. A férfias fej ellenére megőrizte habitusainak nőies sajátosságait, és ezek közül kettő nagyon szemet szúrt. Rendszeresen késett a sörözésről, márpedig az igazi XY kromoszómákkal rendelkező emberekkel ez nem fordul elő, a másik meg, hogy a sörözésről időben hazament, általában már az utolsó előtti kör előtt, ami szintén a nemiség okán árulkodó cselekedet. Aztán néhány huncutabb fiú a társaságból egy alkalommal meg is leste, és elárulták a gyanútlan férjnek, hogy a kis Erik bizony pontosan az ők küszöbükön tűnt el. A férjet elöntötte a düh, és bosszút forralt. A következő alkalommal, amikor Erik lelépett, ő maga is hazarohant, és amint kis csaló belépett a kapun, lepedőt húzott rá, és alaposan ellátta a baját. Hogy kinek, az nagyon zavaros. Ő váltig állította, hogy a férfinek, aki a feleségéhez járt, de igazából a feleség húzta a rövidebbet. Vagy nem is tudom. Mert amint kiderült a „félresikerült” verés, a focicsapat gyúrója bevállalta, hogy segít a gyógyulásban. Sokáig járt hozzá Erika, és úgy hallom, most már együtt vannak valami világbajnokságon. Nem zavarta őket, hogy a férj csak kivetítőn nézi a meccseket a nyárikertben.

2018/12/30 Posted by | holmi ludens | | Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: