fejbekása

psziluett-illúziók

Múzsa karikás szemekkel

karikas-szemek-02

Minden sikertelen férfi mögött ott áll egy karikás szemű nő, akit idegesít, hogy a teremtés koronája egy gyenge ötvözete a lustaságnak és ötlettelenségnek. Igazából az bántja szegény nőt, hogy azt remélte, ihletforrás, motivátor és segítő lesz mindabban, amit férfi megvalósít, és, lám, a krapek csak folyton úgy tesz, mintha a fejét forradalmi párkapcsolati újításokon törné, holott számára a nő ugyanúgy csak egy megfejtendő probléma, mint a sarki fény, a tűzcsiholás, az alkímia, a maghasadás vagy az adócsalás. Mondjuk, annyi különbség azért van, hogy az utóbbiakra már mind van magyarázata, a nő működésének lényegi magyarázatát meg csak egyre halogatja. Nyilván, mondhatnánk azt, hogy egy nő ízig-vérig intuitív lény, ezért nem is lehet racionálisan magyarázni, tehát a férfiak azért halogatják a rejtély feltárását, mert már rég csődöt mondtak, de nem merik bevallani. Pedig ez nem igaz. Azért nem, mert tulajdonképpen minden fizikai és metafizikai probléma levezethető a nőből, sőt, kijelenthetjük, hogy a nő bőven elég ahhoz, hogy a világról valós képet alkossunk. Tehát gyakorlatilag egy zanzásított világ, ami a külvilágra extrapolálva megbízható tudással ruház fel. Vagyis aki látja a nőben a finoman elrejtett titkokat, annak talpa alatt hever az egész világegyetem. A nő tud olyan lenni mint a sarki fény, ha felvillan a láthatáron, akkor mindenki őt csodálja; a nő maga a tűz csiholója, lángra lobbantja a hamunak hitt kövesedő szürkeséget; a nő, mint bölcsek köve, arannyá tudja változtatni ötven év távlatából is az esküvőt, így lesz az aranylakodalom; a nő testéért majd meghasad a férfiszív, de jó esetben mag is hasad, még pontosabban a hasad alá; és egy úriember nem adja a pénze töredékét sem az obskurus, félbűnöző állami bagázsnak, hanem vásárol rajta nőjének egy csomó dolgot, amiből otthon már több tucat van, de sosem lehet belőlük elég. Ilyen egyszerű. Minden felfedezés és feltalálás tárgya tehát maga a kiismerhetetlen nő, aki, hozzáfűzöm, rémesen egyhangúvá válna, ha minden titkára fény derülne.

Érdemesnek tartom elmagyarázni egy egyszerű példán keresztül, hogy miként hajtja a nő a civilizáció kerekét, még akkor is, amikor látszólag csak aggódik a világ sorsa felett. Ott ült bozontos fejjel és lógó orral a kunyhó előtti lócán Braunz Kari, a férfi, és azon törte a fejét, hogy miként hozza haza a mammutot, amire hat kőhegyű és a vasárnapi, bronzhegyű lándzsáját is ki kellett hajítania, hogy az méltoztasson végleg elnyúlni. Közben a nemes és fedetlen keblű asszonya, Aranka körülötte sertepertélt, és járt a nyelve, amiről a későbbiekben a rokkát mintázták, de ez most nem arról szól, hanem arról, hogy nincs hús a gyékényterítéken már hetek óta, és ő belefáradt abba, hogy a kölest folyton külön válogassa a rozstól és az egérszartól. A férfi szótlansága egyre jobban felpaprikázta az asszonyt, és amikor „nézz rám, amikor hozzád beszélek!” felkiáltással a férfi elé állt csípőre tett kézzel, az valóban ráemelte méla tekintetét. Így lőn, hogy meglátta a nő karikás szemeit, melyek a súrlódástól szikráztak ugyan, de forogtak kegyetlenül a szemtengely körül, és innen már csak egy analógia volt a megoldás. Kari csak annyit nyögött szaggatottan, hogy „a-ran-ka-ri-ka”, feltápászkodott, és bronzvésőjével kifaragta az első kereket. Egyszerű, mint a karikacsapás.

karikas-szemek-01

2017/01/30 Posted by | holmi ludens | | Hozzászólás

Feltűnési viszketegség

bicikli

Elég szar dolog ünnep és szabadnap idején pszichológusnak lenni. Amúgy máskor nem annyira. Ilyenkor szignifikánsan többet foglalkoznak az emberek magukkal, mint mással és máskor, tehát beleakadnak az önmaguk szőtte kusza világegyetem láthatatlan szálaiba, aztán vergelődnek egy darabig, amíg kikászálódnak belőle egy kijózanító hétfőn. Mint a kulcsra felhúzott kisegér, ekkor újra szaladni kezdenek az ünnep nyugalmában elképzelt légvárhoz kavarni a habarcsot. Ez már nem olyan rossz, mert legalább felszedik a feneküket, és nem az élet értelmetlenségén filóznak. A karácsony különösen kedvez az önmagunk ellen fordított agressziónak, hiszen ilyenkor, érthető módon, élesebben látszik a kontraszt a boldogtalanság és boldogság között, vagy a szeretetlenség és szeretet között.

Kissé aggódva hallgatom egy hölgyismerősöm panaszát, hogy a férje nem a régi, sokkal többet foglalkozik magával, mint korábban, pontosabban csak magával törődik, ezért szépen kér, hogy beszélgessek vele mihamarabb. Karácsony van, sötétedés után kissé kelletlenül mozdulok, de beülök mellé az autóba, hogy elvigyen az otthonába, a férjéhez. Amint a havas úton suhanunk, a szentestéről csevegünk, megkérdem, hogy milyen ajándékot kapott ő, a gyerekek, és persze a férje. Amolyan udvariassági gesztus, de hirtelen megvillan az elejtett szavak haszna.

– A férjem szobabiciklit kért és kapott, – mondja – fogyni szeretne, kíváncsi vagyok, mire megy vele – mosolyog.

– Hát ha hegyre megy vele, akkor nem esélytelen – tréfálkozom, közben pedig elégedetten nyugtázom, hogy aki hosszú távon tervez, azzal nagy baj nem lehet. A szobabicikli mindenképpen jobb, mintha egy üveg karlsbadi Becherovkát kért volna, vagy egy éles pengéjű szamurájkardot.

Közben a kertvárosba érünk, vastag itt már a csend, a hó, csakúgy, mint a pénztárca. Lassan bekanyarodunk az udvarra. Mediterrán típusú ház, óriási ablakokkal, és azonnal meg is pillantom azon keresztül a ház urát. A karácsonyfa villogó fényénél teker nekivetkőzve, igen jó tempóval. Látszik, hogy nem vár látogatót.

– Akkor én most már fordulnék is – mondom, – nincs szükség itt sürgősségi beavatkozásra: ez csak egyfajta exhibicionizmus, nem veszélyes… feltűnési viszketegség – magyarázom érthetőbben, amikor látom a nő döbbent arcát.

– De hát honnan veszed, hiszen még nem is néztél a szemébe?! – hümmög szegényke.

– Hát, aki szobabiciklin is láthatósági mellényt visel – bökök az ablak felé – az garantáltan arra vágyik, hogy észrevegyék.

2016/12/30 Posted by | agyszaggató | | Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: