fejbekása

psziluett-illúziók

Segítség! Focizunk.

noi-focicipo

Tisztelt doktor úr!

Kérem, ne haragudjon, hogy fura problémánkkal nem személyesen, hanem levélben zaklatom, de kétségbeesésem nőttön-nő, és úgy érzem, hogy halaszthatatlanul segítségre lenne szükségünk. Pontosabban nem is nekem, talán csak a feleségemnek, de elképzelhető, hogy csupán én látok problémát abban, ami egyszerűen játék.

Szóval, ez az egész bolondéria, ami nálunk zajlik, éppen a nyári Európa-bajnoksággal vette kezdetét. Tudja, a magyarok, végre, negyvenvalahány év után kijutottak a rendezvényre, és sokak meglepetésére, viszonylag jól is szerepeltek. Barátaimmal, mint egyébként minden rendes férfi, egy sörkertben izgultuk végig a meccseket, örültünk, üvöltöztünk, ugráltunk, dühöngtünk, káromkodtunk, és sírtunk is egy kicsit, annak függvényében, hogy az eredmények miként alakultak, de hát gondolom, ebben semmi kivetnivalót nem talál, még egy magasan képzett orvos sem. Csak halkan megjegyzem, hogy a társaságunkban egy mentős asszisztens is volt, de ő is szurkolóként volt jelen. Egyetlen sebet kellett ellátnia, egy történelemtanár a Gera Zoli góljánál akkorát ugrott, hogy véletlenül lefejelte a keresztgerendára rögzített videoprojektort. Kapott is néhány maflást a nyílt sebe mellé, és utána már sokkal zárkózottabban viselkedett. Na jó, még egyszer le kellett csalogatni egy tengerésztisztet a lámpavasról, ahova kitűzte a söráztatta nemzeti mezét, de az szerencsére könnyen ment, mert tengeri beteg lett a körülötte hullámzó tömegtől. Hamarosan a lényegre térek, csak szeretném, ha megértené, hogy minden a legnagyobb rendben volt, amíg haza nem mentem a portugál meccs után. Alig volt hajnali négy óra, de a feleségem már ébren volt, ami azért is furcsa, mert őt korábban sosem zaklatta fel a foci, sőt, olyannyira nem értette, hogy azt hitte, hogy a bíró valamelyik játékosnak az apja, és haza akarja ráncigálni a kölyköt a pályáról. Egyszer még olyat is kérdett, hogy nem kevés az egy labda ennyi embernek, illetve, hogy a hosszabbítást a nézőkkel kifizettetik, amikor elhagyják a stadiont?

Akkor éjjel csak annyit mondott, hogy pöccintsem be a szennyesem a rövidsarokba, de a borotvahabommal egy csíkot húzott a hitvesi lepedőn, és megfenyegetett, hogy ha átlépem, akkor kiállítás lesz a vége. Kezdett tehát durván játszani, és én azt hittem, hogy az éjjel soha nem ér már véget. Másnap meló, persze, és sípszóval költött, majd úgy a bordáim közé rúgott a másik térfélről, hogy a plafonig ugrottam, mire vigyorogva csak annyit mondott, hogy ez volt a kezdőrúgás. Amikor hazaugrottam ebédelni, a tányéron a babszemek 4-4-2-es felállásban sorakoztak, és még néhány a tányér szélén. Értetlenkedve ránéztem, és csak azt mondta, hogy azokkal cserélhetek, ha nincs ínyemre a dolog. Gondoltam, este csak kiengesztelem, lefekvés előtt a fülébe súgtam, hogy kívánom, mire megkérdezte, hogy képes lennék-e két félidőt végigjátszani, illetve fennebb tolta a melltartóját és szemtelenül megkérdezte, hogy melyik labdát választom. Alapvetően a szexuális életünkkel sosem volt gond, most viszont annyira izgultam, hogy nem ment könnyen a behatolás. Minden sikertelen próbálkozást kuncogva elintézett azzal, hogy „kapufa, drágám”. Amikor meg végre helyzetbe kerülök, akkor egyéb nem volt, csak „lőj már, lőj, már! ”.

Tudja, kedves doktor úr, nekünk férfiaknak is van önérzetünk, szóvá is tettem neki, hogy még mi következik, mire azt válaszolta, hogy kirúgás. Na, szóval, azóta lecsap minden magas labdára, ha kiüríti a pénztárcámat, akkor az számára csak egy átívelés, az albérletünket edzőtábornak nevezi, a házmesterünk hülye bíró, és a szomszéd gyerkőcöket az anyjuk előtt szólította utánpótlás csapatnak. A minap is, amikor a vízszerelő háton fekve a konyhai kagylónk alatt dolgozott, megállapította, hogy ez teljesen szabályos becsúszásos szerelés. Hát mondja meg, normális ez a nő?

Ha meglépek előle, azt mondja, lesen vagyok, ha védekezem, akkor kikacag, hogy döntetlenre játszom, és gúnyolódik, hogy nem veszem a sárgalapot. Irtózom, mert nyakunkon vannak a vb-selejtezők, és egyre elviselhetetlenebb ez a Má-ria-ria. Kérem, segítsen, ha szorult magába egy jó kis labdaérzék!

Ui. A telefonszámom a szerkesztőségben elérhető, de ha telefonon nem sikerül elérnie, akkor megkérem, hogy a sípszó után hagyjon üzenetet.

2016/11/30 Posted by | holmi ludens | | Hozzászólás

Majdnem mese

bluebird31

Szinte minden tökéletesen indult, hiszen már akkor majdnem elájultak, amikor egymásra pillantottak. Tudod, van az a szemkontaktus, amitől majdnem összecsuklik az ember lába, a szíve lefagy egy pillanatra, hogy aztán elemi erővel kezdje el pumpálni a forró vért a kiürült vénákba, és ezer kis pillangó csapkodja szárnyait a has tájékán, valami olyan csiklandós érzést generálva, ami összetéveszthetetlen bármivel. Ilyen állapotban nem csoda, hogy nehéz megszólalni, hiszen levegőt is alig kap az elgyengült lény. Vagy lány…majdnem mindegy. Pedig a fiú már majdnem hebegett volna valamit, amikor a lány elfordult, hiszen érezte, hogy az arca hamuszínét vörösre festi az erekbe tóduló izzó láva. Aztán majdnem egymás mellett foglaltak helyet, még a térdük is majdnem összeért, de amikor rádöbbentek, hogy az érintés robbanásveszélyes, és lüktető erőket korbácsolna tajtékzó és mohó hullámokká, akkor majdnem egyszerre rezzentek össze és kapták maguk alá a lábukat.

Persze, ekkor már tudták, hogy ez már majdnem igazi, és ehhez folytatás kell, ami biztos, hogy majdnem örökké tartó tapicskolás valami kellemesen langyos boldogságban. Majdnem mindent meg is tettek ezért. Majdnem elkérték egymás telefonszámát, így mindennap előfordult, hogy majdnem felhívták egymást, és hosszan beszéltek arról, hogy kivel mi történt aznap, hányszor gondoltak szüntelenül a másikra, és hányszor szünetekkel tarkítva. Majdnem egyszerre suttogták egymásnak, hogy „hiányzol”, de ha nem, akkor esténként kéz a kézben majdnem kisétáltak az öreg platánfák alá, és a kövér árnyékban ilyenkor majdnem elcsattant egy-egy forró csók. Egyszer aztán egy hosszúra nyúlt csók majdnem elvette az eszüket, hiszen tudvalévő, hogy majdnem olyan izgatottságot okoz, hogy az ember már nem is a saját, hanem a mások ajkát harapdálja. Ennek az lett az eredménye, hogy a komoran bólogató platánfák alatt majdnem teherbe esett a lány. Amikor a terhességi teszten majdnem két csík igazolta a sejtést, akkor a fiú is gondolkodóba esett, és a világ legférfiasabb gesztusaként majdnem megkérte a lány kezét, amitől az majdnem elájult, ez alkalommal pont úgy, mint az első szemezés idején. Így nem csoda, hogy kis idő múltán majdnem csaptak egy lakodalmat, ahová majdnem mindenki hivatalos volt. Ezek a lagzik nem olyan mulatságos dolgok, azért, mert majdnem mindenki leissza magát a sárga földig, és ízléstelen módon azzal ijesztgetik a fiatalokat, hogy majd nem olyan lesz az élet a mézes hetek után mint a platánfák alatt, de esetünkben az élet erre majdnem rácáfolt. A lány majdnem életet adott egy gyönyörű csöppségnek, úgy, hogy még az apuka is majdnem fogta a kezét a szülésnél, de aztán jobbnak látta, ha elájul, hogy vele is foglalkozzanak a nővérkék.

Innen kezdve majd nem is jutott idejük másra, csak egy másra, s valamicske egymásra, tehát mondanom sem kell, hogy még most is boldogan volnának, ha azok a fránya majdnemek mind-mind elfogynának.

2016/10/31 Posted by | holmi ludens | | Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: