fejbekása

psziluett-illúziók

Vak tyúk is talál szemet

Fölösleges azon gondolkodni, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás. Ez a történet ugyanis valós eseményeken alapszik, s kezdetben híre-hamva sem volt a tojásnak, csak tyúkok voltak, meg egy kakas. Egy tanyai gazdaságban éltek, s mint mindenkit, foglalkoztatta őket az élet bonyolult és mélységes titokzatossága. A tyúkok boldog és kizárólagos párkapcsolatról álmodoztak, a kakast pedig igazából két dolog érdekelte: az elméleti fizika egy érdekes problémája, a szuperszimmetria, aminek a lényege a négyes téridő szupertérré való átalakulása, no meg a szex.

Lehetett volna háborítatlan az életük, hiszen az apróbb féltékenységi jeleneteket a kakasunk lenyűgöző rutinnal és tapintattal kezelte, könnyű volt lehűtenie a tyúkeszű társaságot. Ám egy meggondolatlan pillanatban előállt valami olyasmivel, amit jobb lett volna, ha elfelejt. Elméleti szárnyas lévén, előrukkolt egy meglehetősen bizarr és homályos elmélettel, ami felcsigázta a tyúkok érdeklődését. Ő csak „tudatos tojás” néven emlegette paradigmáját, s hazudnék ha azt mondanám, hogy értem miről volt szó benne, mert részecskefizika, parapszichológia és az irányított pánspermia elmélet kavargott benne. A lényege az, hogy az Univerzumban mindenhol jelen vannak az „élet magjai”, s ezek életre kelthetőek a pozitív gondolat erejével, mitöbb a leendő élet néhány minőségi jellemzőjét is szabályozni lehetne velük. A tyúkok persze hozzám hasonlóan mitsem értettek az egész elméletből, azt viszont tökéletesen értették, hogy a „tudatos tojás” a kikövezett út az örök pávasághoz.

Kakasunk egyből a legnagyobb dobásra szánta el magát, s elméleti okfejtegetését elküldte a Nature-nek, a világ egyik legrangosabb brit tudományos folyóiratának, majd kényelmesen várakozó állásba helyezkedett tyúkjai társaságában. A néhány hónap után befutó válasz azonban egyszerűen lesújtó volt, a cikket elutasították, sőt a névtelen szakbírák odáig mentek, hogy súlyos fogalmi zavarokra panaszkodtak, egyikük egyenesen azt írta, hogy el sem tudta dönteni a tanulmány alapján, hogy most miről is szól a „tudatos tojás”…ez a végtermék maga vagy csupán a folyamat? Egy szó mint száz, a kakas elvörösödött és a meg nem értett géniusz gőgjével tépte össze a válaszlevelet. A legsúlyosabb viszont az volt, hogy sértettségében a legokosabb és legkedvesebb tyúkjával rúgta össze a port a „tudatos tojás” felett, mégpedig olyan csúnyán, hogy szó szerint kikaparták egymás szemét. Így hát sötétség borult a baromfiudvarra. Tulajdonképpen mindez, amit eddig elmondtam, csak a történet bevezetőjéül szolgált, mert felborzolt tollú és kedélyű kakasunk, illetve csinos és több mint tyúkeszű párja, immár a sötétben tapogatózva többé sosem hagyták el egymást, s így párkapcsolatuk a teljes érdektelenségbe fulladt.

A történet azonban újra kitalálta magát egy megújult szereplővel, aki egy tojásból bújt elő, egy aranysárga csibe képében, s kettejük immár lehiggadt frigyének törékeny tüneményévé s egyben jelképévé vált. Annál is inkább, mert az aranyos kiscsibe vakon született. Igen, a megvakult szülőknek vak utódja született. Tudományosan közelítve meg a dolgot, a szerzett vakság egyszerűen nem öröklődhetett volna, de most már az okokat mellőzve, a tény az tény marad, a csibe nem látott. A szülők így is oda voltak a boldogságtól. A kakaspapa kívánságának engedve, Henriettának nevezték el a kicsit, s kiváltképpen azért tetszett neki a név, mert imádta megnyomni az „r” hangot ott középen, s ez néha olyan jól sikerült, hogy kukorékolásba fulladt a vége. Aztán ahogy nődögélt a kicsike, úgy egyre gyakrabban kezdték Heninek becézni, nehezebben ment már a kukorékolás az amatőr fizikusnak, s könnyebb volt kiejteni a megkurtított, immár fuvallatkönnyű nevet. A hivatalokban nemegyszer Heny formában kaparták le a nevét, amit a szülők ugyan nem láthattak, csak sejtettek, mert máshol viszont nemritkán „Honey”-nak olvasták. A tévesztést az öreg pár mindig némán és büszke belső mosollyal nyugtázta, ugyanis Heni a tápon és a határtalan szülői szereteten szépen nődögélt és gyönyörű pipivé gömbölyödött.

Szépségével csak makacs határozottsága vetekedett. Az aranyos és botladozó kiscsibe jólnevelt és öntudatos jércikévé vált. „Valakivé válni… istenem, de szép is volna” – merengett az örök sötétségben és a tetves tyúkól melegében Henike. Nagy társaságról, barátokról és hosszú-hosszú beszélgetésekről álmodozott, s nagy szerencséjére a szülei is abban reménykedtek, hogy a tanyától sikerül majd megválnia. Egy óriásfarmot szemeltek ki neki, ahol bentlakásban élhetne, és a nagyüzemi tojásgyártás technológiáját a legjobb tojóktól sajátíthatná el. „Vagyis lehetne belőle valaki” – ahogy az anyukája odasúgta az apjának, aki éppen a fakó taraját próbálta vérvörösre festeni egy olcsó kínai rúzssal. Nem mintha a vén tyúk tudott volna gyönyörködni a vörös tarajban, de hát a kakas el sem tudta képzelni, hogy őt valaki slamposnak és kopottnak lássa a rövidlátó tyúkok közül.   S meg sem kopott a rúzs az öregen, máris úton voltak a farm fele kettesben Henivel.

A farm egy igazi éjszakai megapolis volt, óriási ricsaj, homály és szagok kavalkádja, ami azonnal elvarázsolta Henit. A kistyúk egy kiszuperált mikrohullámú sütőben talált lakást 5 társával egyetemben, kissé zsúfoltan, de mégis repesett a szíve az örömtől, végülis társaságra vágyott, nemde? A társaság viszont kiváló volt: három tollfosztott, de kikeményített tarajú egyforma tojó, akiket mindenki csak a punkokként emlegetett, egy piperkőc gyöngytyúk és egy ropogósan kacagó pekingi kacsa. Heninek hamar sikerült beilleszkednie közéjük, hiszen éppen csak annyi hely maradt, hogy elfért mellettük, mást tehát nem is tehetett, minthogy beilleszkedik. A piperkőc gyöngytyúk érdekelte Henit a legkevésbé, mert folytonosan a gyöngysorait igazgatta és az intim élettér fontosságáról csacsogott, a pekinginek viszont vágott az esze is, nem csak a szeme, és kiváló morbid humora volt. Az igazi telitalálatot viszont a punkok jelentették számára, hiszen ők egyebet sem csináltak, csak tojtak a világra. Ők senkire sem akartak hasonlítani csak egymásra, csőrüket rövidre vágva, karmaikat hosszan viselték, mindenkinek úgy köszöntek, hogy „no future”, s tojásaikon a leghamarabb túladtak, gyorsételekért cserébe.  Heni hamar megértette és be is jött neki ez a carpe diem filozófia. A tojás, kaja, pia szentháromságban a csupasz élet esszenciáját találta meg. Tojást tojt és evett-ivott, majd újra tojást tojt.

Teltek-múltak a hónapok, Heni egyre precízebbé fejlesztette technikáját, és boldogan nyugtázta, hogy az élet algoritmizálható: tojás, kaja, pia, tojás, kaja, pia, tojás, kaja, pia. Egyszer azonban a mindig optimista pekingi kacsa bogarat ültetett a fülébe: rekordokról, csúcsteljesítményről és önmegvalósításról hápogott. Nem voltak ezek fogalmak ismeretlenek a vak tojó számára, hiszen hányszor álmodozott már otthon is hírnévről és elismerésről, hányszor bújt úgy az anyja szárnya alá, hogy sasnak képzelte magát. Még aznap hajnalban sutba dobta a „no future” szlogent, s hátat ugyan nem fordíthatott a punkoknak, mert nem volt elegendő helye hozzá, de „no future”-re ezután mindig csak „build future”-rel válaszolt és ezt komolyan is gondolta. Úgy gondolta, hogy a sikerhez vezető út tojással van kikövezve, így az algoritmus módosításán munkálkodott. Nem is telt el sok idő, s már az életét tojás, kaja, tojás, pia formulában lehetett leírni. A társaktól ugyan eltávolodni nem tudott, még ha akarta volna is, de mellőzte őket amennyire csak tudta, s csak a tojásra koncentrált. Még a „tojunk a világra” eszmevilág tarajos punkjai is észrevették, hogy Heni bekeményített, s ártatlan vidámságát valami önsanyargató vasakarat száműzte, hiszen először csak kevesebbet kotyogott, utána viszont már kifejezetten nehezére esett megszólalni. A piperkőc gyöngytyúk aggodalmának adott hangot. De Heni csak magával volt elfoglalva, s ezt olyannyira jól csinálta, hogy néhány hét alatt a formula újra javításra  szorult: tojás, tojás, kaja, tojás, pia. A pekingi egyszer beköpte, hogy ez a jércike igazi „Iron Hen”, amin a punkok először csak jót röhögtek, de utána rá is ragasztották az új nevet, s még valami tiszteletféle is érződött a krákogó hangjukon, amikor kiejtették.

A megfeszített munka egyszerre hozta meg az édes és keserű gyümölcsét Heni számára. A baromfiak nem kis meglepetésére év végére a farm második legeredményesebb tojójává vált. Több tízezer tyúk között a második helyezés egy vak tyúkocskának igazán nem kis teljesítmény. S ha még hozzátesszük azt is, hogy a rossz nyelvek szerint azért csak második, mert a számlálóbizottság egyik pöffeszkedő pulykakakasát gyöngéd érzelmi szálak fűzték az első helyezett andalúziai fekete tyúkhoz, akkor még elképesztőbb a Heni felfele ívelése. Azt suttogták, hogy az a rusnya és terebélyes pulyka a versenyt megelőzően hat héten keresztül magnéziumot csempészett a fekete tyúknak. A magnézium a tiltott anyagok listáján szerepel minden versenyjellegű megméretkezésen, tudniillik a tojás méretét szembeötlően megnöveli. Ez történt most is, s az andalúziai levette lábáról a zsűrit a hatalmas tojásaival. Heni talán fellebbezhetett volna, de szegénykének a tojás mérete, vakságánál fogva, nem lehetett szembeötlő. Tehát létezett mindenféle mende-monda, hogy csalás történt, meg ilyesmik, de a döntést végülis nem fellebbezte meg senki, s valószínűleg az igazság sem derül ki soha. Ehhez csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy az andalúziai napokon belül, azaz gyanúsan hamar elhagyta a farmot, s a pekingi később azt mesélte, hogy egy razzia során a ketrecsor túlsó felén néhány randalírozó ifjú kakócától pornófilmeket koboztak el. A legnagyobb döbbenet persze az volt, hogy az egyik „művésznő” pontosan a díjnyertes fekete volt. A partneréről meg ne is beszéljünk, de igazán nem nehéz kitalálni, hogy ki is volt. Valószínűnek tartom, hogy Heni még bizonyítékok birtokában sem fellebbezett volna, egyrészt, mert egyszerűen jólnevelt volt, és ennélfogva kerülte volna az áskálódást, másrészt pedig sosem versenyzett mással, csakis önmagával. A mérce az ő begyében volt. A második helyezést tehát a legkisebb mértékben sem élte meg kudarcként, s ezt okosan tette, hiszen óriási nyereségnek számított, hogy egy csapásra ismertté vált. S miután az andalúziai fekete a fentemlített botrányba keveredett, ez még inkább a Heni malmára hajtotta a vizet, s népszerűsége már-már az egeket súrolta.

Ez volt a megfeszített munka édesebb gyümölcse, de sajnos szárba szökkent egy keserű is. Az Iron Hen becenév találó volt ugyan, ami a vasakaratot és teljesítményt illette, de a egyáltalán nem tükrözte Heni fizikai állapotát. A korábban gömbölyded jércike csont és bőrre fogyott a megfeszített hajrában, s amikor egy hétvégén kiszámították a body mass indexét, mindenki felsikoltott a ketrecben a kétségbeeséstől. 16,2 volt, s ez nem vicc, ez már majdnem beteges soványságot jelent. Heni azonban ennek sem tulajdonított túl nagy jelentőséget, s bár a lakótársaknak sikerült kicsikarni belőle egy ígéretet arra vonatkozóan, hogy jobban odafigyel az étkezésre, néhány megtévesztő csipegetés után már megint csak a tojások foglalkoztatták. A tojás volt a boldogság és a mindenség. Potyogtak belőle a tojások, s minden egyes pottyantást mennyei bizsergés és végtelen szabadságérzés kísért. Később egy nevét titkolni vágyó életelemző, akit állítólag a Mesterkurzus is megkörnyékezett, arra esküdözött, hogy ez Heni számára egy óriási flow-élmény lehetett, ami egyfajta függőséggel járt, azért volt a beszűkült tudat, azért viselkedett úgy, mint egy szenvedélybeteg.

A megroggyant fizikum ellenére a vak tojó sosem panaszkodott, s szótlan elszántsága a csúcsra repítette. A farmon mindenki tudott róla és mindenki érdeklődött felőle. A rajongás odáig fokozódott, hogy az elbűvölt baromfiak lemondtak a napi fejadaguk 5%-ról, s a megspórolt tápszer értékéből vásároltak négy darab óriáskivetítőt, amit a csarnok négy sarkába azonmód fel is állíttattak. Bekamerázták a mikrohullámú sütőt, ahol a tojó élt, s így már élőben követhették minden rezzenését. A tojásokat hangosbemondóval számolták, és ováció kísért minden produktumot. Iron Hen lett a farm szemefénye. De szegényke nem érthette a hasonlatot, s úgy is tett, mint aki nem érti: maradt a szerény, szorgos és eltökélt profi tojó, vagyis semmi fölösleges sztárallűr vagy kényeskedés. A távolabbi ketrecek tyúkjai fanklubokat alakítottak, s néhány emo kakaska önként ragasztatta le a szemét, hogy még teljesebb legyen az azonosulás az örök sötétben élő királynővel. A nagy áttörés azonban még váratott magára, de nem sokáig.

Egy napon három hófehér libuska, három igazi díva sétált el a Heni ketrece előtt. Lassan, komótosan és mosolyogva mindenkire. A baromfiak érezték, hogy itt valami nagydolog van születőben. Néhányukkal még szóba is álltak a vendégek, majd futótűzként terjedt a hír…„itt van a Farmerican Idol”. Ilyen ezen az óriásfarmon korábban nem történt. A többség pusmogott, egyesek autogramért könyörögtek, néhányan el is ájultak, de semmi nem hatotta meg a dívákat. Mosolyogva libbentek el a ketrecek előtt, mintha terepszemlét tartanának, majd egy kis kerülő után megálltak a mikrohullámú sütőnél, írhatnám, hogy szemtől szembe a mi kis jércénkkel, de szegény született vak lévén, inkább csak annyit mondok, hogy előtte. Minden ép szempár az óriáskivetítőkre szegeződött, látni, amint ott áll a három fehér angyal az isteni Heni előtt, s valószínűleg arról beszélgetnek, hogy miként fogják a földkerekség legjobb tehetségkutató műsorába becitálni. Írom, hogy valószínűleg, mert nagyon halk és visszafogott beszélgetés volt, még a piperkőc gyöngytyúk sem értett sokat az egészből, márpedig ő olyan receptív volt, hogy néha egy szitakötő szellentésére is összerezzent. Néhány szófoszlányt azért így is elkapott szerződésajánlatról, meg életreszóló havi táppénzjuttatásról, s ahogy a fehér angyalok tovalibbentek, magából kikelve az izgalomtól rögtön Heninek szegezte a kérdést: „eeez igaz?” Heni csak bólintott egyet, s csendesen elájult, a csarnok viszont mintha felrobbant volna, egyszerre több tízezer csirkemellből szakadt fel az üdvrivalgás. A zaj leírhatatlan volt a farm környékén, olyan méretű volt az extázis, hogy azt követő tizennégy hónapban egyetlen rókatámadást sem regisztráltak, pedig korábban szinte hetente akadtak problémák a vörös rablóbetörések miatt.

A dívák látogatása után felpörögtek az események a farmon, s míg Heni kupacokba tojta tojásait, munkások jelentek meg, s óriási állványokat rögzítettek, színpadot ácsoltak és fény- és hangtechnikai kellékeket szereltek. A Farmerican Idol egy időre a farmra szeretett volna költözni, hogy egy csodatojóról készítsen műsort. Nemsokára a világ szeme egy világtalan tyúkra tapad és a legmagasabb csúcsra röpíti. A Heni állapota azonban nem volt irigylésreméltó, a body mass indexe már 16 alá süllyedt, de ő hallani sem akart az egészséges táplálkozásról, fejfájás gyötörte és szédült a megfeszített munkától, mitöbb a körülötte lévő nyüzsgés-forgás is fárasztotta. Panaszkodni azonban sosem kezdett. Eljött végül a nagy nap, s ott állt egy hegynyi tojás mellett a Farmerican Idol fényárban úszó színpadán egy vak tyúk, s magáról és a tojásairól mesélt, szerényen és kimérten. A visszafogott stílusa lehengerlő volt. Ezen a színpadon százak hódítottak már erővel és erőszakkal, furfanggal és szépséggel, bájjal és minden hájjal, de egy sem volt, aki csont és bőrre fogyva, megtörten kényszeríti térdre a világot. A műsor népszerűsége egeket rengetett, többen látták, mint ahányan éltek a Földön, s egy hónap múlva, miután a Science magazin főszerkesztő-helyettese kikönyörögte a kereskedelmi televíziótól a nézettségi ráta számadatait, erre alapozva bizonyították be, hogy létezik Földön kívüli élet.

A világ felbolydult, s a társadalomtudósok némán és döbbenten figyelték a változások terjengő lavináját. Afganisztánban végre feladta magát a világ legkeresettebb terroristája, miután nem bírta más elviselni a szövetséges haderők pofátlanságát, hogy főműsoridőben indítottak rakétatámadást a Tora Bora barlangjai ellen, s gesztusát csak azzal indokolta, hogy a börtönben legalább nyugodtan követheti a Farmerican Idolt. A Francia Rögbiszövetség a műsor másnapján közleményt adott ki, melyben értesítette a szurkolókat, hogy a trikolórok szimbólumaként a kakas helyét a tyúk veszi át, az orosz pátriárka pedig szent állattá nyilvánította a tyúkot és Szentpétervár utcáit ellepték a szabadjára bocsátott szárnyasok, mint Indiát a tehenek. Japánban egy óvodában a felbőszült kiscsoportosok szamurájkarddal támadtak a konyhai személyzetre, miután ananászos csirkemellet szolgáltak fel nekik ebédre, a Sydney-i Operaházban pedig három perc és 16 másodperc alatt kelt el on-line minden jegy a Kukori és Kotkoda angol nyelvű operafeldolgozásának bemutatójára. Angliában a semmiből ütötte fel a fejét egy új zenei irányzat, amit a tarajos rockerek csak egyszerűen „heny metal”-nak neveztek. Az Európai Unióban és az Egyesült Államokban betiltották a politikusok tojással való dobálását és szigorúbb büntetést helyeztek kilátásba, mint gránátdobálás esetén. A magyar dermatológusok megtagadták azoknak a betegeknek a kezelését, akik a talpukon lévő bőrkeményedést tyúkszemnek merték nevezni. A botrányossá fajult ügyben végül megszólalt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Bizottsága is, és nemlétezőnek nyilvánította az inkriminált fogalmat, ugyanakkor azzal az érdekes javaslattal rukkolt elő, hogy a tyúkeszű szónak a köznyelvben történt villámgyors szemantikai pálfordulása folytán a tudományos doktori fokozattal rendelkező személyeket, a nevük előtt használt dr. rövidítéshez hasonlóan, illesse meg a tyúkeszű jelző is. Például rövidített formában: dr. tye. Felsőfarmy Zongor. (Kérem a kedves olvasót, hogy a jelen írásban is már ebben az olvasatban szíveskedjen értelmezni a fogalmat!) A diáktársadalom nagy örömére  az MTA Helyesírási Bizottsága, faji diszkrimináció gyanújának eloszlatása végett jóváhagyta, hogy a pejoratív jelentésű tyúkszar szót ezután x-el, azaz tyúxar formában kelljen leírni, mert így kevésbé érthető az utalás, hogy az anyagcseretermék az immár kiválasztott szárnyas nép szebbik neméhez tartozik.

A világ tehát a megtisztulás útjára lépett. A Földkerekség legboldogabb baromfija a Heni jó öreg apja volt, aki totyogva ugyan, de egész nap rótta a köröket a tanya udvarán, s délelőttönként rekedten kukorékolta, hogy „én megmondtam, megmondtam”, délután pedig ugyanolyan elborultan csak azt ismételgette, hogy „ez az, ez az, tu-da-tos to-jás”. A kedves párja pedig, az időközben kotlómamává öregedett vén tyúk, a turistacsoportokban érkező japán fürjeket igazgatta az udvaron és óriási elánnal mesélt nekik a kedves lánya felhőtlen gyermekkoráról. Eközben Heni az óriásfarmon nem győzte visszautasítani a csábítónál csábítóbb üzleti és szerelmi ajánlatokat, de eltökélt szándéka volt folytatni puritán életét. Az óriási igénybevétel még megszabadította néhány dekától, de tojóképessége nem csorbult. Egyetlen ajánlat akadt csupán, amire nem volt ereje nemet mondani. A Farmerican Idol egy óriási meglepetéssel próbálta levenni lábáról az elkövetkező műsoron. Az egyik műsorvezető libuska izgatottan gágogta el egyenes adásban, hogy gyűjtést szerveznek Heninek, hogy mesterséges szemgolyókat implantáljanak szemgödreibe, s végre megpillanthassa azt a világot, ami a vékonyka lábai előtt hever.  A terv hallatán a tojó sírógörcsöt kapott, de a világ minden táján zokogtak az elérzékenyült tévénézők. Még az amúgy eléggé apatikus punkok is elmorzsoltak néhány könnycseppet, s bár tagadták, hogy sírnának, a szemük körül teljesen szétdörzsölték a fekete szemfestéket, s olyan látványt nyújtottak, hogy aznap éjszakára a műsorvezetők saját költségükre elkülönítették őket és megerősítették a Heni lakásánál a biztonsági szolgálatot.

Úgy tervezték a műsorban, hogy a begyűlt összeg függvényében választanak majd klinikát, ahol a műtétet végrehajtanák. Az akciót „Egy szemernyit két szemért” szlogen alatt futtatták, s várakozásnak megfelelően az összeg napokon belül óriásira duzzadt, s még olyanok is adományoztak néhány rongyot, akik fogukhoz vertek minden garast, mert csak dollármilliókon tengődtek. A globális önzetlenség eme egyedülálló eseményén, még az is megtörténhetett, hogy egy román hacker, miután tévedésből a Heni számára nyitott számlán bóklászott, s leürített egy hat darab nullában végződő összeget, megtudván, hogy mit tett, visszautalta maradéktalanul a pénzt. A Facebook-ra írt egy „Kérlek, bocsáss meg Heni!” szövegű búcsúüzenetet, s főbelőtte magát. Úgy hallottam, hogy rá néhány hétre, egy bankra nyíló utcát és egy egyetem kihelyezett informatika tagozatát nevezték el róla abban a kisvárosban, ahol élt. A begyűlt összeg láttán a választás végülis egy jordániai magánklinikára esett, ami az Artificial Eye Center nevet viseli, s a világ legjobbjaként volt számontartva. Amióta apja elkísérte a tanyáról az óriásfarmra, azóta nem mozdult el Heni a mikrohullámú sütőből és annak környékéről, így érthető izgalommal készült a vízválasztó napra.

Egy Henikopter feliratú helikopterrel és katonai légi kísérettel utazott Ammanig, ahol néhány napos előkészület és nyolc órás műtét után a szemek a helyükre kerültek. A lefogyott tyúkot eléggé megviselte a hosszú út meg a komplikált beavatkozás, ezért a főorvos úgy döntött, hogy egy hétnyi lábadozásra lenne szüksége, de a Farmerican Idolnak más tervei voltak. A hétvégi műsorban szerették volna megmutatni a világnak az új Henit és Heninek az új világot. A műsor főattrakciójának szánták azt a pillanatot, amikor a kötés lekerül a szemekről és Iron Hen szembenéz a világgal. A kezdetben hajthatatlan főorvos ismeretlen okokból hirtelen megpuhult, s az előre betervezett időpont előtt négy nappal már útjára bocsátotta a saját szemmel remélhetően látó, de szemmel láthatóan botladozó tyúkot.

A műsort gigantikusra tervezték a szervezők, s akkora fény- és hangtechnikai arzenált vonultattak fel, hogy amikor Londonban meglátták, akkor egy rövid gondolkodás után lefújták a 2012-es olimpia előkészületeit és visszaléptek a rendezés jogától. A színpadkép természetes tartozéka volt a Heni által összehozott életmű, a tojáshegy, ami úgy emelkedett a helyszín fölé, mint a fehér Himalája egy szentséggel telt buddhista kolostor fölé. A kis lefogyott hős pedig ott állt bekötött szemmel a hegy előtt, és a nagy pillanatra vált. A visszaszámlálás elkezdődött, s mindenki aki a Földön élt és számított, az együtt számolt: 10,9,8,7,6,5,4,3,2,1…és bumm, berobbant ezernyi reflektor, s milliónyi színes fénycsóva fókuszált a színpadra. A következő pillanatban ott feküdt a padlón egy öklömnyi tollas tetem, mellette egy eloldott kötés és egy óriási hegy. A tyúk nem volt többé…csak a sok-sok tojás.

Tyúkeszűek mondják, hogy a látvány ölte meg.

 

 

 

 

Reklámok

2011/02/25 Posted by | fejbekása tálalva | | 1 hozzászólás

Kutyuskám

Vasárnap délután van. Száraz és kíméletlen nap hevít, s az árnyék a szorosan álló tömbházak közé menekül. A nehéz forróság még a zajt is felszívja, az utcán senki, s a néhány poros fa árnyékában elnyúlt kóbor kutyák lihegnek. Egy kedves hölgyismerősömet látogattam meg, s a konyhában csevegünk nyitott ablak mellett. A közel épített szemközti blokk ablakai is nyitva vannak, konyhai zajok szűrődnek felénk, edények kocognak, néha vontatott mondatok foszlányait csípjük el. Halk beszélgetésünk közben gyakran hallgatunk, s bár nem láthatjuk, bennünket is elérnek a felső, szemben lakó szomszédasszony szavai. Most éppen erélyesen, idegesen kérdez:

– Megeszed már végre a salátalevest, te vén mamlasz?

A válasz egy dörmögő, megfáradt és elutasító férfihang. A hölggyel összenézünk, s elmosolyodunk. Újra az asszony szólal meg, lágy, búgó, angyali hangon:

– Kérsz husikát, aranyom?

Mire…vidáman vakkant egy kiskutya.

2011/02/21 Posted by | blokkultizmus | | Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: