fejbekása

psziluett-illúziók

Adj király katonát!

Volt egyszer a királyi idők kezdetén két óriási birodalom, amelyek szomszédosak voltak egymással, és ezekben két unatkozó király, akik, jobb dolguk nem lévén, állandóan torzsalkodtak. Az egyik birodalom neve Furfanglia volt, a másiké pedig Ostománia. Furfanglia királya szerencsés volt, gyönyörű és hisztis felesége mellé hajókötélből készült idegekkel áldotta meg az Isten, Ostománia királyának pedig hatalmas sereget és rengeteg szabad időt adott az Úr, mert ennek eszébe sem jutott megnősülni. Ez utóbbi minden áldott nap a két birodalom mezsgyéjén fitogtatta erejét és csillogó ármádiáját, amit Furfanglia királya annak rendje s módja szerint meg is irigyelt, mivel neki nemigen volt serege. Kimegy egy reggel Furfanglia királya és átkiált a határon:

− Adj király katonát!

− Nem adok! – kiáltott vissza a másik, s kirobbant belőle a nevetés, mert azt hitte, hogy viccel a kollegája.

− Ha nem adsz, szakítok! – rikácsolta emez. Na de erre le is esett volna a lováról Ostománia királya, olyan kacagásba kezdett, de szerencséje volt, hogy az apródjai megtámasztották kétoldalról.

− Szakíts, ha tudsz! – mondta elfúló hangon, s a lova helyett a térdét csapkodta jókedvében.

− Ez egyszer meg is fogadom a tanácsodat – gondolta magában Furfanglia királya, azzal hazavágtatott és szakított. Mármint a feleségével.

Jajjaj, lett ebből óriási csetepaté és sírás, de a király hajthatatlan maradt, s a királyné, hogy borsot törjön még távollétében is a volt férje orra alá, áthurcolkodott a határon az ellenséges birodalomba. Itt is folytatta a sírást, patakokban folytak a könnyei, de ez bizony nem nagyon hatotta meg Ostománia királyát, csak annyira érdekelte a nő, mint a gatyakorcát a részleges napfogyatkozás.

De nem így a hadsereg fővezére, akinek a szívét megpuhította az asszonyi könny és a hosszas semmittevő várakozás, s vigasztalgatni kezdte a szépasszonyt, kezdetben édes szóval, majd kétszemélyes rózsaszínű tervekkel. A fővezér tehát alaposan bezsongott, s annyira elvette az eszét a szipákoló exkirálynő, hogy a sorozatos meggondolatlan ígéretei egyikében azt mondta, hogy a világon bárhová elkísérné őt. Azon az éjszakán egy álomkönnyű lepke szállt ki az asszony fejéből, s meg sem állt Furfanglia királyi hálószobájáig, ahol begubózott a férj szőtte álmok fonalába.

Reggel a férj egy néhány soros levelet írt volt feleségének, melynek lényege az volt, hogy régi hitvesként visszavárja őt az üres palotába. Az asszony pakolt is azon nyomban, de pakolt a fővezér is vele együtt, mert egy igazi lovag elkíséri szívének asszonyát a világ végére is, nemhogy a szomszéd országba. És pakolt az egész hadsereg, mert milyen katona az olyan, aki nem megy el a vezérével akár a világ végére is. Így történhetett meg az, hogy Ostománia katonái másnap felesküdtek Furfanglia királyának, aki vigyorogva mustrálgatta az imponáló sereget és nagyvonalúan elnézte, hogy fővezére a királyné körül legyeskedik.

A következő hajnalon Furfanglia serege felsorakozott a határnál, vele szembe állt Ostománia őrjöngő királya, aki a haját tépte dühében:

− Adj király katonát! – üvöltötte magából kikelve.

− Mehetünk – szólt csendesen a fővezéréhez Furfanglia királya – nincs már ennek esze a játékhoz. Igaz, nem is volt soha.

2011/06/18 - Posted by | fejbekása tálalva |

1 hozzászólás »

  1. szupi

    hozzászólás Szerző: annacska | 2011/06/27 | Válasz


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s