fejbekása

psziluett-illúziók

Öregember, s halni nem mer

Hosszantartóan szép és kellemes ősz van újra. Olyan, amikor az emberek nem meghalni szeretnének, hanem lassú séta közben kellemes kábulatban hasítani a sárga levélszőnyeget, élvezni a bársonyos és langyos napot, és a friss dió ízét.

Az újságot olvasom és címlapon panaszkodnak a temetkezési vállalkozók, hogy az emberek nem akarnak meghalni. A gazdasági válság miatt, magyarázzák, hiszen nem akarják a rokonságot a temetkezési költséggel terhelni. A  szebb létre szenderülés helyett, dacolva a földi nyomor válogatott kínjaival, nyarat képzelnek maguknak. Nevezhetjük vénasszonyok nyarának, de ez a lényegen nem változtat, nem akarnak elmenni.

Meglenne a hosszú élet titka?

Más tájakon a minőségi vörösborra, a kefirre, a jó levegőre és a kiszámítható, stresszmentes mindennapokra hivatkoznak, nálunk mindezeknek a hiánya okozza a hosszú életet. No de hát, érvelhetnénk,  régiónk történetében is voltak sokkal sanyarúbb idők, éhínség, járványok és súlyos nélkülözés, de akkor az emberek illedelmesen elmentek, ha szólt az Úr.

Nem kell kétségbeesni, könnyen korrigálható a hiba. Egy fontos részletbe fogunk belekapaszkodni. Nem banki részletről van szó, bár megtörténhet, hogy ez is életben tart olyanokat, akik egyébként fejet hajtottak volna a kaszásnak. Azt a fontos részletet kell észrevenni, hogy olyan emberekről van szó, akik elégedettebbek voltak és biztosabb egzisztenciával is rendelkeztek korábban, de mostanra leszegényedtek. Ők azok, akik elkezdenek nélkülözni és nem akarnak meghalni, mert vidámabb halálra készülődtek és nem egy nyomorúságosra. A boldogabb időkben az ember megengedhette magának, hogy sírhelyet vásároljon, s egyesek odáig fokozták a másvilág utáni epekedésüket, hogy sírkövet is állíttattak maguknak, amelyikre felvésették előre a nevüket, s az évszám első két-három számjegyét, hogy mikor szeretnének meghalni. Hát ennyi készülődés után nem logikus, hogy a sírhely elkészültével és az élére tett temetési pénz tudatában hamar meg is haltak? Dehogynem. De válságban más a helyzet. Nincs pénz sírhelyre, a temetkezési pénzt elvitte az unoka iskoláztatása, s egy tisztességben megöregedett nyugdíjas nem tesz úgy pontot az életére, hogy pofátlanul meghal. Inkább elidőz még a kereszttel a vállán, s nem előre, hanem vissza-vissza pillantgat. Úgy gondolom tehát, hogy a viszonylagos jólét utáni nyomor igen hatékonyan konzervál.

Eddig a magyarázat, de mi a megoldás? A megoldás az egyik temetkezési vállalkozó javaslata nyomán ugrott be. Azt mondja a halálváró úr, hogy a költségeken enyhítene az, hogyha nem helyeznének olyan sok koszorút egy-egy sírra, hanem az arra összegyűjtött pénzt a hozzátartozóknak adnák. Nahát, igazán nem lebecsülendő a gondolat. Ám ennél frappánsabb az, hogyha előre elküldenék a pénzt annak, aki már annyi idős, hogy ha a korához illően viselkedne, akkor azonnal fel is dobná a talpát. Mondjuk a temetkezési vállalat, vagy a halál szolgálatába szegődött állam küldené a szép összeget, természetesen inkognitóban, hogy természetfeletti aggodalmukra, vagy inkább kívánságukra, ne derüljön fény. A szegény öregek nem bolondítanák tovább a statisztikákat, és nem hoznák kínos helyzetbe az életminőség elemzőket azzal, hogy a vártnál tovább élnek. Úgy gondolkodnának, hogy végre tisztességesen megkaptam a jussom, most már nyugodtan meghalhatok, lesz miből pompásan eltemessenek. A pompás temetésen pedig visszajönne a vállalkozó pénze. Nemde?

A végére meg, bizonyítékként, hogy logikám nem is olyan sánta, és hogy a pénz igen gyorsan eltesz láb alól, álljon itt egy történet, amit Charles Gruner, a humor pszichológiájának neves szakértője mesélt:

„Az öreg Pepének gyenge volt az egészsége, de szeretett lottózni, s már évek óta játszott. Egy napon Pepe családja értesült a tévéből, hogy Pepe 100.000 dollárt nyert a húzáson. Tanakodtak, hogy a gyenge szíve miatt hogyan közöljék vele ezt a hírt. Attól féltek, a váratlan jó hír szívrohamot válthat ki és elviszi Pepét. Lelkészükkel is megtanácskozták ezt, aki ügyesen bánik a szavakkal és megkérték rá, hogy tapintatosan és kíméletesen közölje az újságot Pepével.  A tiszteletes egyetértett a családtagokkal és a következőképpen kezdte Pepével a beszélgetést:

− Pepe, hallom, hogy szeretsz játszani a lottón.

− Hát csak úgy…− válaszolt Pepe.

− S mondd, nyertél már egy kis pénzt?  − kérdezte a tiszteletes.

− Egy lyukas garast sem − válaszolt a nagy szerencsejátékos.

Nos Pepe – fűzte tovább a szót a tiszteletes – mondd, gondolkoztál már, hogy mit csinálnál, ha nyernél? Tegyük fel például, tiéd lenne 100.000 dollár. Mit csinálnál ilyen sok pénzzel Pepe?

Pepe rögtön válaszolt:

Hát igen, a felét azonnal a  templomnak adnám.

Amire a tiszteletes elvágódott és meghalt szívrohamban.

Reklámok

2011/09/24 Posted by | fügék az életfáról | | 2 hozzászólás

Pozíciók egy tételben

Az emlékezet pszichológiájának egyik könnyen megtapasztalható jelensége az úgynevezett szeriális pozíció hatás. Azt jelenti, hogy egy információsor elejét és végét könnyebben megjegyezzük. A legkézenfekvőbb magyarázat erre az, hogy a sorban elhelyezett hasonló elemek kölcsönösen gátolják egymást, vagyis az előző a következőt és a következő is az előzőt illetve az utána következőt. Mivel a gátlás előre és visszafele is működik, logikusnak tűnik, hogy az első és utolsó elem a legkevésbé gátolt, mert csupán egyirányú hatás alá kerülnek, míg a középső elemek, mivel elölről és hátulról is gátoltak, nehezebben felidézhetőek. Mindig könnyebben megjegyezzük egy számsor elejét vagy végét, s szavak listáját tanulva is tapasztalható, hogy kevesebbet vétünk az elején és végén, mint a lista közepén. Azt gondolom, hogy ez az emlékezeti előhívás egyik legkönnyebben megérthető problémája, elegendő, ha arra hivatkozunk, hogy régen megtanult verseknek fújjuk az elejét és végét, de nyekeregjük a közepét, vagy régen látott filmek első és utolsó jeleneteire jobban emlékezünk, mint a cselekmény közepére, vagy a régi osztályunk névsorának felidézését is többnyire annak közepén izzadjuk meg.

Egy általános lélektan vizsgán az egyik hallgató a pozíció effektusról kellett volna értekezzen, de nemhogy a tétel közepét, hanem az elejét és végét sem tudta. Önbizalomban azonban nem volt hiány, s mint tudjuk ez már fél siker, főleg ha a tanár engedi magát lehengerelni. Én személy szerint szoktam engedni, mert úgy gondolom, hogy a semmit eladni az egyik legkomolyabb intellektuális kihívás az eladó számára, s a vevő számára pedig vigilencia csúcsfokon, mármint olyan értelemben, hogy a csőbehúzás szándékának felismerésekor nem szabad hagynia magát felszippantani. Hamar felismertem tehát, hogy egy ilyen izgalmas helyzet feltételei adottak: részéről köd és nagy duma, részemről játékkedv és éberség. És jön a szöveg, inkább a mellkas alatti testtájékról, mintsem fejből:

− A pozíció hatás a tanuláshoz köthető jelenség, vagyis a tanulás feltételeihez. Ez pontosan azt jelenti, hogy nem mindegy, hogy hogyan tanulunk… – kivár egy pillanatot, s az arcomat fürkészi.

− Ühüm – mondom elismerően.

− Például nem mindegy, hogy ülve tanulunk vagy fekve. Ülve tanulni sokkal hatékonyabb, mivel ez a pozíció kedvez az agykérgi aktivitásnak, de bizonyos helyzetekben, mint amilyen a fekvő pozíció, az agy nem képes, vagy nem képes teljes mértékben felfogni az ingereket…

Csendben mosolygok, mire ő is finoman visszamosolyog és egy elnyújtott szempillantással jelzi, hogy megértette: más fogást kell találnia.

Egy szusszanásnyi idő múlva már merőben új szöveggel próbál kábítani:

− A pozíció hatást tulajdonképpen a helytállással lehet magyarázni. Természetesen ezt megelőzi az a hosszas küzdelem, amíg helyet teremtünk magunknak, olykor keményen, de hely kell mindannyiunknak. Ha a helyet megszereztük, akkor viszont helyt is kell állnunk ott. Minél jobb a pozíciónk, annál könnyebb a helytállás, de nagyobb a felelősség is.

Ezt már nem bírom vigyorgás nélkül, de még mindig próbálom tartani a szám, kíváncsian várva, hogy mi jöhet még. A széles vigyoromból nyilván megérti, hogy ettől sem estem transzba, ezért újabb nekifutást fontolgat:

− A pozíció effektus tulajdonképpen a szexuális együttlét és fogamzás pillanatában fejti ki hatását. Már az ókori indiai szerelmi kultúra alapművének számító Kámaszútrában több olyan pozíció…

− Kösz… köszönöm…bőven elég lesz – fuldoklom és elbújok egy vizespohár mögé.

2011/09/17 Posted by | fügék az életfáról | | Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: