fejbekása

psziluett-illúziók

Obolosz

– A pokolba ezekkel a rossz utakkal! – mondta a sofőr, miközben a gödröket kerülgette.

Kívánsága egy-kettőre teljesült is, a felszínre pattant az alvilági mogorva Kharón és a következő kanyar után lestoppolta az autót. A sofőr megsajnálta a sápadtnak, vékonynak és ázottnak tűnő embert, s türelmesen várt, amíg az bekecmereg a hátsó ülésre.

– Hová? – kérdezte röviden hátrapillantva.

– Csak előre – nyögte amaz vissza.

– Mivel foglalkozik, hol dolgozik? – érdeklődött egy idő után a sofőr, s közben egy-egy pillantással igyekezett elcsípni a sápadt ember arcát a visszapillantó tükörben.

– A föld alatt – mondta Kharón.

– Bányász – vonta le a következtetést hangosan a sofőr.

– Nem-nem – tiltakozott Kharón – révész vagyok.

– Aham, régész – helyesbített volna a sofőr, de nem vette észre, hogy félreértette a szót. Annál is inkább, mert az utas kutatni kezdett a zsebében és két réginek tűnő pénzérmét nyújtott előre.

– Amott a folyónál leszállnék – mondta – A hídfőnél megállhat.

– Nem szoktam pénzt elvenni az alkalmi utasaimtól – szólt a sofőr.

Ám amikor oldalra nézve megpillantotta a vékony, csontos tenyérben a két régi érmét, felnevetett:

– Hát magának aztán van stílusa ember, régész és régi pénzzel fizet. Még szerencsére nem bányász, mert akkor most tojásszénnel fizetne, ugye? – viháncolt tovább a sofőr – Nem veszem el, nincs mit kezdenem vele, amúgy sem szoktam pénzért fuvarozni, mondtam már.

– Szüksége lesz erre – mondta erélyesen Kharón – hosszú út áll ma még maga előtt ember. Amúgy ez nem is igazán pénz, ahogy én sem vagyok igazán régész, ez obolosz. Fizetség, ha úgy tetszik. Lehet, hogy még ma fog tartozni pontosan ennyivel valakinek.

A sofőr mosolyogva adta meg magát, s elvette a kopott érméket. Miután az idegen becsapta maga mögött az ajtót, félhangosan, csak a maga szórakoztatására ezt mondta:

– Mennyi bolond ember ezen a földön! – azzal beletaposott a gázpedálba.

Néhány perccel később egy mentőautó érkezett sikoltó szirénával a hídhoz. Egy autó ütközött nagyerővel az egyik hídfő oszlopához. A füstölgő roncsok közé beugró mentős hamar visszaszólt a társaihoz:

– Semmi esélye sem volt, csak lassan a testtel. Viszont valaki megelőzött minket – mondta falfehér arccal a fiú.

A csapat többi tagja a szürke füstöt terelgetve próbált bepillantani a kitört szélvédőn. Egy férfi feküdt kinyúlva a hátradőlt ülésen, két szemhéján egy-egy régi, kopott pénzérmével.

Reklámok

2011/10/29 Posted by | fejbekása tálalva | | 2 hozzászólás

Lyukasóra

Akkor történt, amikor még purdékkal küzdöttem az analfabetizmus felszámolásáért egy kis iskolában. A tanórák lejártával kikísértem az I. osztályt, hogy hazafele vegyék az irányt. Az iskola előtt egy bácsi kedvesen megkérdezte a gyermekeket:

− Na, milyen volt az iskolában gyermekek?

Az egyik kis Gábor boldogan újságolni kezdte:

− Jó volt. Ma volt egy lyukasóránk, s még egy kellett volna legyen, de az nem volt megtartva.

2011/10/22 Posted by | fügék az életfáról | | Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: