fejbekása

psziluett-illúziók

A leszámolás

Kreutz Mihály lapkihordó a kora hajnali órában holtan találta a bal lábbelijét. Pedig sem túl öreg, sem túl nyúzott nem volt a balcipő, és vigyázott is rá, hiszen az utóbbi időkig kiválóan szolgált.  Minden este gondosan megtisztította, hogy ne száradjon rá a piszok, és ne reggel kelljen vesződnie vele.  Most viszont ott feküdt szerencsétlen lábbeli elnyúlva a cementpadlón, nyelvét teljesen lenyelte, úgy tűnt, fulladás okozta a vesztét.

A bejelentés után a rendőrség kiszállt a helyszínre, szalaggal kerítették el a cipőpolcot, és szinte azonnal megkezdődött a kihallgatás. Kreutz úrnak már az első néhány mondata a jobb lábbelijére terelte a gyanút, hiszen elmondása szerint az utóbbi időben előfordult már, hogy bár esténként egymás mellé helyezte a pár cipőt, reggel egymástól távol, és kitépázott fűzővel talált rájuk. Egy reggelen még a macskába is belerúgott, homályos sejtéseit juttatván kifejezésre.

– Nem mellékes az sem, – folytatta tudálékosan a postás – hogy az újságok  kézbesítése közben nem egyszer úgy éreztem, hogy a százszor megjárt utakon is próbálják megvezetni egymást. Minden apró gödröcskét ismerek már, naponta végigjárom ezeket az utakat, mégis az utóbbi egy hétben kétszer is rosszul léptem, majd kificamodott a bokám – méltatlankodott tovább.

– Ez pedig, higgyék el nekem, nem lehetett az én hibám, én nem szoktam félrelépni – emelte meg a hangját, hogy a fal mellett hallgatózó, rémült felesége is értsen a szóból.

– Milyen lapokat szokott kézbesíteni? – érdeklődött a helyszínelő felügyelő.

– Csak a szokásos, a helyi és országos napilapok, …no meg ilyenkor kampány idején a rengeteg szórólap, néhány plakát is. De mindenkivel szerződésem van – sietett leszögezni – s tudja, biztos úr, én nem politizálok, nekem ez egy kis kiegészítő jövedelem – vigyorgott kínjában a postás.

– Nem gondolja, hogy politikától bűzlenek ezek? – halkította le a hangját és bökött a cipőpolc fele a felügyelő.

– Hát… igazából meg sem fordult ilyesmi a fejemben – hebegett Kreutz – bár, most hogy mondja biztos úr, az egyik valóban baloldali, a másik meg jobboldali. De én, ugye, …én mindig középen vagyok, a kettő között, tudja… – nevetett zavartan.

– Rendben – summázott a felügyelő – a jobbost kihallgatás céljából lefoglalom. A másikat meg – mutatott a krétacsíkkal körberajzolt balcipőre – szerintem dobja ki.

Egy rövid sajnálkozást követően a kimúlt lábbeli tényleg a konténerben kötött ki, a történések és a rendőrségi vizit azonban alaposan felizgatták Kreutz lakását.

A cipőpolcon Kreutzné csiricsárén színes és kissé félrecsúszott szandálja vitte a prímet:

– Ki gondolta volna, hogy idáig aljasodnak? Ezt úgy hívják, hogy testvérgyilkosság! – hadarta – ’sze mikor szembenéztél velük olyan egyformák voltak, hogy meg nem tudtad mondani, hogy melyik baloldali és melyik jobboldali. Na, immár a kukában mindegy lesz nekik, pfújj…ocsmány politika – sopánkodott.

Esti órán, lefekvéshez készülődvén, Kreutz fejében is kisimultak a gubancok:

– Tudd meg, – szólt a feleségéhez – hogy most, hogy jól meggondolom, tényleg akkor rándult meg a bal bokám, amikor ezeknek a balpártiaknak hordtam a lapot, a jobb pedig akkor, amikor a jobboldaliaknak. Keresztbe tettek egymásnak a hitványok. Immár ennyi nekik, – majd hosszan szusszantott, mint aki egy áhá-élménnyel gazdagodik, s folytatta:

– Tényleg jó fej ez a zsaru, s mocsok játszma ez a politika. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen cipőben járok.

Közben a rendőrségen, az éjszakába nyúló kihallgatás csupán hallgatássá vedlett, nem sikerült szóra bírni azt a fránya jobboldali cipőt. A helyzet reggelre azonban még rosszabbra fordult. Miután magára hagyták a szobában, a gyanúsított a saját fűzőjével felakasztotta magát az ajtókilincsre, s reggel az ügyeletes tiszt élettelenül talált rá, egy idétlen vigyorral az orra alatt.

A felügyelő egy segédtisztet bízott meg a jelentés megírásával, akinek részletesen magyarázta, miért kell kihagyni a politikai indítékot a jelentésből. Valahogy úgy fogalmazott, hogy a baloldalival a kimerültség végzett, a jobboldali pedig utánahalt bánatában.

Reklámok

2012/06/23 Posted by | fejbekása tálalva | | Hozzászólás

Sírversek

A négylevelű lóhere sírverse

A három + egy volt a többletem,

Irigyelt, ki élt az egy híján,

S e negyedik lett a végzetem,

Száradok most egy öreg Biblián.


Rekviem egy törött kulcsért

Hosszú évekig jártad a lyukat,

Ha simultál, megnyílt a világ,

Végül rossz zárba vezetett utad,

Pedig…

Nem másnál terem néked a virág.

                                                     

Cukrozott sírvers

Pórnép – legyintett gőgösen a kristály,

És csillogott a porcukor előtt.

Édesen olvadtak semmivé…

Egy teában…még aznap délelőtt.


A lecsapott szúnyog búcsúja

A bőröd illata bódított,

És véred nyakaltam gáttalan,

De lapossá vert a szép kezed,

Szerelmem így lett tárgytalan.


Templom egere

Nem csak kenyéren él az ember,

Egy nagy kaland pár misét megér,

Az Isten házában éhen halt,

Égi mannát rágcsál az egér.


Siratóvers egy meglincselt cigarettához 

Ujjak puhították a feszes kis alkatod,

Lángba dugták fejed, s habzsolták illatod,

A sötétben postáztak, sercintettek, köptek,

Porba tiportak…de ezért majd köhögnek.


Egy szó halálára 

A homloklebenyben született,

S mikor kínnal szülte volna száj,

Egy másik agyból pattant ki gyilkosa,

Mondván: Ne szólj, ha nem muszáj!

2012/06/09 Posted by | holmi ludens | | Hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: