fejbekása

psziluett-illúziók

Te normális vagy?

 

Kép

Nos, mivel most éppen olvasással rövidíted a kalandos életed, akkor máris megfeleződtek az esélyeid,  hogy annak lássalak. Mitöbb, ha szegény József Attila látna, akkor azt mondaná, hogy a kultúra úgy tapad rád, mint óvszer máson a kétes szerelemben.

Vacogtál ma hajnalban a kihunyt tűzhely mellett? Verekedtél ma már a kóbor kutyákkal egy pofányi zavaros vízért? Sajgott a talpad a tegnapi hajszán felszedett tövisek miatt, zsibbadtak a tagjaid a hosszúra nyúlt meneteléstől? Égett-e a tarkód a tűző naptól, volt-e cserepes a szád a porzó széltől? Tépte-e fogad a szíjas inakat, őrölte-e a véres porcokat? Settenkedtél-e a sötétben más férfi asszonya után, karmolt-e nagyon a kócos nő, te? Surranó hím! Bámultad-e ma már révült áhítattal a táltos vérben forgó szemét, hitted-e a jövőt, amit a hamuban látott? Táncoltál-e őrült táncot, kábított-e pörgő dobszó és a fáradó zsigerek morgó hangja? És ébredtél-e úgy a szent részegségből, hogy a jövőt egy ökölbe szorított szakócával kellett betevő falattá szabdald? Volt-e már vekkered a bűzös hiénák idétlen vinnyogása? Na?

Van egy szép, hosszú, egy évig tartó mese az emberekről. Január elsején az első percekben ocsúdni kezd a homo sapiens, a te fajtád, majd egészen december 31-ig él úgy, ahogy te sosem éltél. Menti az irháját, nyúzza mások irháját, vadul szeret, szereti a vadakat, folyton gyűjtöget, de sohasem tartogat, istentelenül hisz és hitetlenül imádkozik, könyvek nélkül mesél, és mese nincs, minden áldott nap él. Az év utolsó délutánján írogatni kezdi percről percre, hogy mi történik vele, az esti órákban megtervez egy ipari forradalmat, nemzetek születésénél bábáskodik, az utolsó percekben puskaporos hordókon mászkál, ügyetlenül elejti az atombombát és felhőkarcolók tetejéről bámulja a gombafelhőt. Egy kicsit imádja még Marilyn Monroet, egy pillanatig vitatkozna, hogy Isten keze vagy Maradona feje küldte haza Mexikóból az angolokat, de már szorít az éjfél, és mielőtt kinyitna egy pezsgőt vagy egy pornócsatornát, az ölébe hull egy hordozható számítógép. Föléje hajol, és a tűzijátékig még igyekszik elgörbíteni az időt.

Te normális vagy?

Csak azért kérdem, mert te sosem rohantál az életedért, valahogy kifordult minden, mert te csak élsz, hogy rohanhass. Tudod, hogy egyre gyorsabban telnek az évek? De most komolyan. A gyermekkorod néhány éve kövérebb emlék, mint az azóta eltelt sovány esztendők összesen. Amíg mi hízunk, miért fogynak az emlékek? De tényleg, ki némította el az utolsó ebédnél a vadászmesét?

Reklámok

2013/09/30 Posted by | pandemonium internus | | 17 hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: