fejbekása

psziluett-illúziók

Férfiak

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hol volt, hol nem volt, Óperencián innen, üveghegyen túl, volt egyszer egy szegénynek nem nevezhető férfi, aki egyedül és háborítatlanul éldegélt a saját kezűleg épített faházikójában egy gyönyörű tóparton. Nappal halászott, este a tornácon pipázott, és bámulta a holdfény táncát a vízen. Néha lusta kézlegyintéssel elhessegette a helyzetéhez nem illő és a kelleténél fikarcnyival is bölcsebb gondolatait. Ilyenkor, hogy tiszta legyen a feje, egy kiadós sétával fejezte be a napot.

Egy szép és csendes nyári estén, amint a vízparton bóklászott, erős szárnysuhogásra lett figyelmes, amit hamarosan felváltott valami felszabadult, csilingelő női nevetés. A sötét bokrok mögül kikukkantva tizenkét hófehér hattyút pillantott meg, akik ledobták tollszárnyaikat, és azon nyomban gyönyörű lányokká változtak. Anyaszült meztelenül pancsoltak és sikongtak a tóban, és annyira megbabonázták a férfit, hogy az teljesen elfeledkezett magáról, no meg a mobiltelefonjáról. Az anyja hívta, mint minden este, de most, bosszúságára, nagyon alkalmatlan helyzetben. A lányok borzasztóan megriadtak, azonnal a partra futottak, hogy felkapják tollszárnyaikat, ám a férfi sem volt rest. Kiugrott és magához ragadta a fövenyről a legközelebbi szárnyakat. Tizenegy hattyúnak sikerült elmenekülnie, de a tizenkettedik, talán a legszebb, ott ragadt. Hiába rimánkodott szegény, hogy testvérei nélkül elpusztul, a férfi hajthatatlan maradt. A tollszárnyakat a hóna alá csapva elcsalogatta a lányt házához. Itt az egyik hátsó szobába tuszkolta és rázárta az ajtót, a szárnyakat pedig gondosan bezárta a fészerbe, hogy nehogy hozzáférjen a szerencsétlenül járt leány.

Eddig tart a mese. Tudniillik a férfinak támadt egy remek ötlete, hogy filmet rendez ebből az izgalmasnak induló történetből. Így a további sorokat egy forgatókönyv pályázatra írták azok a férfiak, akiket felhívott még aznap este, és elújságolta az ötletét. A beérkezett pályaművek nagyon rövidített formában az alábbiakban olvashatóak.

Ede, 23 éves, végzős építészmérnök hallgató:

Már az első éjszaka lelkiismeretfurdalása támadt a férfinak, majd borzasztó rettegés lett úrrá rajta amiatt, hogy embert rabolt. Rájött, hogy talán itt is elérheti a törvény keze, azzal viszont nem volt tisztában, hogy a bűncselekmény milyen súlyosságú. Úgy érezte, hogy amikor a félelem elhatalmasodik rajta, akkor az elméje igyekszik megtéveszteni őt, és elhitetni azt, hogy valójában embert rabolt. Nyugodtabb pillanataiban viszont éppen elég érvet tudott felsorakoztatni amellett, hogy az egész tette legfeljebb libatolvajlásnak minősül, mitöbb, olyan mint egy fegyver nélküli fácánvadászat, ahol puszta kézzel kapja el az ember a madarat. De hát nem is madarat, ő csupán két szárnyat talált a parton, olyat mint két tollseprű. Hogy a lány követte ezért, az nem az ő felelőssége, nem hívta, jött az magától.

A ciklikusan rátörő pánik azonban megtörte. Napfelkelte után becsúsztatta a szobakulcsot az ajtó alatt, majd egész napra elment otthonról. Estére vergődött haza, s nagy megnyugvására a szoba ajtaja tárva-nyitva volt, a rableánynak meg se híre, se hamva. A fejlemények megnyugatták, és egyben felvillanyozták. Aznap este még bort ivott, és szalonnát sütött az udvaron. Sütés után a tűzre dobta a fészerből a szárnyakat, majd később gondosan leöntötte vízzel a hamu közt pislákoló parazsat. Éjszaka viszonylag nyugodtan aludt, reggel pedig sokáig heverészett az ágyban egy madárhatározót böngészgetve, majd később átváltott egy afrikai szafarikról szóló képeskönyvre. Dél körül, amikor letette a könyvet, már biztosan tudta, hogy ő nagyvadakra szeretne vadászni.

Mihály, 61 éves, genetikus, egyetemi oktató:

Aznap este betért a férfi a leány szobájába, és hosszan győzködte őt, hogy maradjon végleg vele. Szegény lány eleinte hajthatatlannak bizonyult, pityergett is rendesen, de a férfi végtelen türelemmel újra és újra elmagyarázta, hogy a családi fészek nem egymásra dobált hattyúszaros faágakból áll, hanem forró tűzhelyből, meleg ágyból és puha takaróból. Hajnalban a lány igent mondott, és aznap ebédre a férfi főzött. Bár a receptet nem árulta el, valami baromfiszárnyra készített paprikást. Hosszan szopogatta a csontokat, és utána mind a tíz ujját megnyalta. A lány nem nagyon mártogatott, enyhe émelygésre panaszkodott egész nap. Este közös párnára hajtották a fejüket. A frissen töltött ágyneműben hattyútollról tépett hófehér és meleg pihe volt.

Szilárd, 34 éves, néptánc-oktató:

Miután rázárta az ajtót a lányra, a férfi sokáig járkált fel és le a ház tornácán. Azon töprengett, hogy miként tudná magához édesgetni ezt a gyönyörű nőt. Egyszercsak teleszívta magát, és benyitott a lányhoz, aki védekező állásban, saroknak vetett háttal várta. A férfi nem rohanta le, higgadt és halk hangon kérlelni kezdte, miközben lassan araszolt feléje. A lány szemében a szikra éppen szelíd lángocskává szelídült volna, amikor a férfi, becézgetés címen, libuskámnak merte szólítani a lányt. Jaj, erre kiborult a bili. A lány előreugrott, foggal és körömmel támadott, és közben fülsiketítően sikoltozott. A férfi úgy meglepődött, hogy csak a nyakán és arcán ejtett égő karmolások térítették magához. Ekkor azonban határozottan megragadta a csuklójánál az őrjöngő nőstényt, és kipenderítette a házból. Valószínűleg itt is folytatódott volna a csetepaté, de a férfi gyorsan kihajigálta a hattyúszárnyakat a raktárból, a lány lecsapott rájuk, és menekülésbe fogott. Könnyen ment. A férfinak esze ágában sem volt megakadályozni. Eléggé feldúlhatták őt is a gyors események, mert tölcsért formált a kezéből, és beleordította a sötétbe, hogy hülye liba. Pedig ezidáig ritkán történt meg vele ilyesmi.

Boldizsár, 46 éves, bortermelő és borász szaktanácsadó:

Ahogy teltek-múltak a napok, a férfi magához édesgette a gyönyörű lányt, nagyon megszerették egymást, és összeházasodtak. Lett is annyi gyermekük, mint a rostalika. A feleség boldognak érezte magát, már szinte nem is emlegette a könnyű hattyúéletét. Furcsállta is, hogy férje jó néhány év után egyre gyakrabban kérdezgeti erről, és részletesen ecsetelnie kellett neki a víg napjait, különösen a hattyúlányok szépségét. Egy éjszaka aztán döbbenetes és megmagyarázhatatlan dolog történt.  Pontosan 11 évvel a hattyúrablás után a férfi leakasztotta a hattyúszárnyakat a fészerből, kileste megint a fürödőző hattyúlányokat, és elrepült velük. A felesége többet nem is hallott róla. Nem is akart.

Gábor, 25 éves, újságkihordó:

A férfi a zsákmánya fölött érzett örömében egész éjszaka nem aludt. Szerelmes szonetteket írt, és talán be is rúgott egy picit, mert a hajnali órákban a legszebbnek tartott versével bebotorkált a lányhoz, és elég pocsékul elő is adta azt. A lány, a nyomorúsága ellenére akkorát nevetett, hogy a férfi leforrázva menekült vissza a szobájába. Összetépte az összes versét, ivott egy vizespohárnyi töményet, meztelenre vetkőzött, és beúszott a tó közepére. Megpróbált végleg elmerülni, de részeg elméje nem tudta legyűrni az életért rángatózó izmait. A partra evickélt, és sokáig kifulladva feküdt a homokon. Aztán szintén sokáig nem mutatkozott sehol. Évek múltán bukkant fel a neve egy balettelőadást hirdető plakáton. A hattyúk tavában volt díszlet- és jelmeztervező, de az is lehet, hogy fővilágosító, vagy valami ilyesmi.

András, 49 éves, lapszerkesztő, költő:

A következő napokban a hattyúlány folyamatosan sírdogált, és szemlátomást emésztette a testvérei iránti epekedés. A férfi hallani sem akart arról, hogy visszaadja a szárnyait, és meg volt győződve arról is, hogy ez semmi egyéb, mint női hiszti, mert túlreagálja a helyzetet. Minden más kívánságát igyekezett teljesíteni, szeretett volna a kedvében járni, de csak azt látta, hogy a lány napról napra fogy, mint a gyertyaszál. Amikor elpusztult a szerencsétlen, ingerülten megjegyezte, hogy érthetetlen, hogy miért halnak meg jó dolgukban az emberek.

Rezső, 52 éves, betegnyugdíjas géplakatos:

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, a hattyúlány hamar megbékélt az új életével, és kiváló társ vált belőle. Hosszan beszélgettek a kettejük megváltozott helyzetéről, és alapjában véve mindketten elégedettnek tűntek. Persze ez nem azt jelentette, hogy a lány feledni tudta korábbi életét, de legalább nem emésztette magát. A férfi nem is kérte tőle, hogy törölje emlékeit, sőt, a bizalom lassan-lassan odáig nőtt, hogy a lány bejárhatott a ház minden zugába. A fészerben őrzött szárnyak szépen bekerültek először a közös ágy alá, majd a lány vállára. Igen,…langyos nyári estéken a férfi az udvarról bámulta az égen köröző kedvesét. Egy napon nagyot gondolt, alaposan szemügyre vette a párja szárnyait, majd hosszú hetekig titokban a műhelyben fúrt-faragott.

Közben a lány, először az elrablása óta, egy igazi próbatételre hívta a férfit. Arra kérte, hogy engedje el őt három éjszakára, hogy keresse meg testvéreit. Mindketten érezték, hogy ez a bizalmi próba az eddigi legfontosabb. A férfi, kis gondolkodás és néhány nagy sóhaj után igent mondott, és a hattyúlány a következő éjfélkor tovaszállt. Pontosan három nap után, kelet felől vissza is jött, de senkit nem talált már a házban. Az ajtón lógó nagy lakatot többé sosem nyitották ki, a tópartot sem látogatták emberek, ámbár a környéken élő részegek és bolondok sokáig Morpheuszt, a szárnyas istent látták álmukban. Éjszakánként vijjogva keringett a sötét tó fölött.

Reklámok

2014/02/28 Posted by | pandemonium internus | | 2 hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: