fejbekása

psziluett-illúziók

Nők

pig

Hol volt, hol nem volt, Óperencián innen, üveghegyen túl, egész pontosan ott, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy kíváncsi nő, akinek szöget ütött a fejében, hogy az a malac a meséből mi a csudát túr már időtlen idők óta, és miért is nem hízott már kövér disznóvá. Miféle titkot rejteget, hogy folyton turkál, zabál, és mégis őrzi a korát és vonalait?
A kérdés annál is inkább foglalkoztatta, mert őmaga egy kis súlyfelesleggel küszködött, amit mérnöki precizitással a farára helyezett a természet, a férfiak nagy gyönyörűségére. Hogy a férfiaknak tetszett, annak semmi jelentősége nem volt, mert a nő szerint a szépség belülről fakadó és lélekből táplálkozó esszencia, amit az anyagi világból egyedül a tükör tud kikezdeni. A gömbölyded zsírpárnák akár az előnyére is válhattak volna, ha szándékában állt volna pasikat szédíteni, de ő mégis inkább úgy gondolt rájuk, mint a kézzel fogható (sic!) bizonyítékai a teste engedetlenségének. Utálom – mondogatta olykor könnybe lábadt szemmel magának magáról, és aggodalmasan végigtapogatta a tomporát.
Hogy ilyetén kavarogtak benne a lelki és testi dolgok, a kurta farkú malac igazi reveláció volt számára. Mivel korábban már teljesen fölöslegesen kipróbálta a kundalini jógát, az agykontrollt, a paleolit étrendet, az almaecetes masszázst, a jádekőből készült mágneses karkötőt, a szűztea kapszulát, az indiai bolhafüvet, a gudmarát és a fekete bodzát, úgy érezte, végre eljött az igazság órája, és némi felületes etológiával megfejti az állat viselkedését.
Kissé szellős, de kellemes alkonyat volt, így csupán egy könnyen lenge őszi-tavaszi ruhácskában indult el az üveghegy fele, hogy a kurta farkú jószágot felkutassa. Mire az üveghegy csúcsától álmosan elbúcsúzott az utolsó, fáradt napsugár is, egy tisztáson találta magát, ahol óriási tölgyek törtek az égre, és zsíros makkok lapítottak a méregzöld pázsiton. Nem kellett sokáig keresgélnie, máris meglátta az aranyosan csíkozott malackát, amint jóízűen turkált a fűszálak között, és ropogtatta a makkot. Valóban csinos kis jószág volt, határozott vonalakkal és kurta farokkal, ahogy a mesében meg van írva. Még kedvesebbé tette őt az, hogy a nő közeledtére egyáltalán nem riadt meg, sőt, amikor a nő leguggolt mellé és lágyan végigvakargatta a hátát, halk röffenésekkel kísérve végigszagolgatta a bokáját, térdét és a combjai közé fúrta kis fejét, mintha a nő nemi szerve érdekelné igazán. A nő kuncogva figyelte a kis tolakodót, és magában így morfondírozott: „ejnye-bejnye, te kis malackodó kanocska, inkább azt szeretném tudni, hogy mi az örök fiatalságod titka”.
Még végig sem villant agyán a mondat, mire a malac, mintha minden gondolatát olvasta volna, erős, férfias hangon megszólalt:
– Ha megcsókolod a disznó kis szájacskámat, akkor minden titkom feltárom előtted.
Nem tudom, hogy ha a malac farka hosszabb lett volna, akkor a mese meddig tartott volna, de az tény, hogy ez az ajánlat véget vetett a mesének, hiszen a nő ijedtében nyomban el is ájult. Egy beszélő malac egészen meglepő lehet még olyan embereknek is, akik aláírták az állati jogok egyetemes nyilatkozatát, hát akkor egy pusztán fogyni vágyó, védtelen hölgynek.
A mese vége azonban nem a történet vége. Az eszméletlen nő fejében folytatódott a történet, hiszen hét ismerős női alak jelent meg lezárt szemei mögött, akik akarata ellenére egyenként továbbszőtték álmait.
Juli, 28 éves, közgazdász, szakképesített bankreferens:
Miután a nő feleszmélt a kábulatból, sietősen hazament, látni sem akarta többé a malacot. Néhány napig még foglalkoztatták a történtek, de később, hogy feledjen, belevetette magát a nagyvárosi éjszakába. Talán valami végleg megváltozott benne, hiszen a korábbiakkal ellentétben engedett a férfiak nyomásának, és sorra tesztelte az udvarlóit. Volt közöttük furfangos ügyvéd, tájépítész mérnök, izmos atléta, egy sajtgyár tulajdonos és még egy neves nőgyógyász is. Ez utóbbi meg is kérte a kezét, és a nő nagyon boldognak tűnt, de alig tíz nappal az esküvő előtt megszökött egy vaddisznóval. Távozáskor még egy tűzpiros kétszemélyes sportautóba ült be, de néhány hónappal később egy vadásztársaság tagjai arról meséltek, hogy az erdő mélyén egy sekély mocsárban látták dagonyázni egy nagyobb csordával. A nőt nem volt lehetetlen felismerni, mert ő volt az egyetlen vemhes nőstény, és az egyedüli, akinek a szőrei még a sárban is szőkén csillogtak.
Magdolna, 58 éves, virágkötő:
(sajnos a története a sírógörcse miatt teljesen érthetetlenné vált, szipogásai között viszont azt hajtogatta, hogy „erről nem szeretnék beszélni”)
Gina, 42 éves, nagycsaládos anya:
A nő fázósan ébredt. Közben teljesen besötétedett, a kurta farkú malacnak nyoma sem volt. Összekapta magát, és hazasietett. Otthon forró fürdőt vett és Distonocalm tablettát egy marékkal, de annyira feldúlt volt, hogy egész éjszaka csak forgolódott. Reggel, csapzottan és idegesen a fogyasztóvédelemhez sietett. Ott egy férfi megpróbálta elmagyarázni neki, hogy ez a hivatal nem a fogyókúrázni vágyók érdekképviselete, de a nő nem tágított. Végül a hivatal munkatársainak tanácsára pert indított az összes zsírégető csodaszert forgalmazó cég ellen, akivel valaha is dolga volt. Sőt, nem tudni, hogy figyelmetlenségből vagy butaságból, de egy sportegyesület is célpontjává vált, mert legjobb fogyasztószerként az aktív mozgást javasolták, és honlapjukon csupa csinos és fiatalos sportoló hencegett a testtömeg indexével. Ettől a pertől később elállt, de a további kilencből négyet megnyert, négyet elveszett, egy esetben pedig megalapozatlanságra hivatkozva ejtették a vádat. Ez utóbbi a szűztea kapszulaforgalmazó ügye volt. Mire a perek lejártak, az idegességtől csont és bőrre fogyott, és rájött, hogy a hízás elleni legjobb védekezés a zsíros forgalmazók támadása. Felismerésén felbuzdulva érdekvédelmi egyesületet alapított, és életét a kereskedelmi társaságok elleni küzdelemnek szentelte. Idősen halt meg, valósággal elfogyott mint a gyertya, alig 39 kilogrammot nyomott a halála előtt. Utána pontosan 21 grammal kevesebbet.
Piroska, 52 éves, könyvelő:
A kismalacnak megesett a szíve az eszméletlen nőn, hozzádörgölte a nedves orrocskáját a nő szájához, és egy szép szál férfivá változott. Azon nyomban megpróbálta újraéleszteni a nőt, száját a szájára tapasztotta, hogy levegőt fújjon bele, de szerencsétlenségére, mihelyt a két ajak találkozott egymással, újra malaccá vált. Ez az átváltozás még néhányszor megismétlődött, amint az élesztés közben levegőt vett, de sajnos a nő éppen abban a pillanatban tért magához, amikor a férfi disznó szerepben „tündökölt”, így rögtön ellökte azt magától, s ráförmedt, hogy meg ne merjen szólalni, mert különben a vágóhídon köt ki. A zaklatott nő otthagyta az üveghegyet malacostól, úgy elrohant, hogy vissza sem pillantott többet. Később férjhez ment, talán gyerekei is születtek. Néhány év alatt elhízott, egy kissé slampossá vált, de úgy viselkedett, mintha ez egyáltalán nem zavarná.
Arabella, 19 éves, egyetemi hallgató:
Az alapos ijedtségen átesett nő hamar megrázta magát, és pillanatok alatt felismerte a helyzet adta lehetőséget. Ő ugyan csak a malac örök ifjúságának titkát próbálta megfejteni, de egy még nagyobbra bukkant. Egy kicsit még cirógatta és édesgette a kurta farkú malacot, majd a hóna alá kapta és szépen hazavitte. Olvasott nő volt, tudott már arról a meséről, hogy egy királylány miként csinált óriási vagyont abból, hogy a békává változtatott királyfit könyörgőre fogta, ám soha meg nem csókolta. Egy beszélő malac is legalább akkora lehetőségnek kínálkozott, és ezt kíméletlenül ki is használta. Szabadalmaztatta a találmányát, és a beszélő malaccal titkos női társaságokat szórakoztatott óriási gázsiért. Szegény malac teljesen bezsongott a körülötte forgolódó gyönyörű hölgyektől, és disznó ajánlatokat tett egy csókért cserébe, amin a nők természetesen nagyon jól szórakoztak. Egyetlen szabály volt csupán, hogy a malacot megcsókolni semmilyen körülmények között nem volt szabad. Igen ám, csakhogy a női kíváncsiság nem ismer határokat, és egy alkalommal, amikor a jókedv a könnyű ajánlatoktól és nehéz likőröktől az egekig csapott, a kurta farkú malac megszökött az úrnője mellől, és elvegyült a suhogó szoknyák között. Utoljára akkor látták, amikor a női mosdó fele iparkodott. Valószínűleg be is surrant az ajtón, és valamelyik becsiccsent kisasszony rányomta a megváltó csókot a nedves orrocskájára. Tény, hogy a keresésére indult vendégek a mosdó ablakát nyitva találták, oda pedig már csak férfiként mászhatott fel. A nők közül senki sem merte bevallani, hogy mi is történt valójában. A titkos társaságok széthulltak, néhány tagjuk azonban egész biztosan még most is köztünk jár, mert kellemes női csevelyek során meggyőzően tudnak érvelni amellett, hogy minden férfi egy potenciális disznó.
Ilona, 37 éves, bolti eladó:
A kurta farkú kismalac nem tágított a nő mellől. Amikor az magához tért, azonnal újra megszólalt, csókot követelve, mire a nő újra elájult. Ez az epizód még néhányszor megismétlődött, amíg a nő annyira összeszedte magát, hogy tiszta fejjel végiggondolja a helyzetet. Habozva ugyan, de csókot nyomott a malac orrára, mire – Uram, bocsáss – ő is malaccá változott. Valami tehát elromlott, mert volt rá egy fikarcnyi esély, és ez elég gyakran előfordul az elővigyázatlan nőkkel. Az új állapot emberi léptékkel teljesen reménytelennek bizonyult, tudniillik a sertésfélék egyáltalán nem csókolóznak, tehát eleve nem maradt esély arra, hogy emberré változzanak. Vigaszra ad okot viszont, hogy a kocává avanzsált nőszemély egész életében vemhes volt, és rengeteg apró csíkos malackát hozott a világra. Ezek, a formájukon kívül szinte semmiben sem különböztek az emberkölyköktől: követelőztek, visítoztak, marakodtak, és megkeresték a legkisebb pocsolyát is, hogy benne fetrengjenek. De legalább nem kellett őket mosdatni.
Hilda, 88 éves, nyugalmazott színész, érdemes művésznő:
A nő természetesen hazavitte a malacot, ám annak titkát soha fel nem fedte mások előtt. A nappal folyamán minden úgy tűnt, mintha a kurta farkú malac csupán egy hobbiállat lenne, viszont amikor kedve tartotta, akkor este az ágyába bújtatta és megcsókolta a kis állatot, akiből így pillanatok alatt forróvérű szeretőt varázsolt. Nagyokat hancúroztak, ám a nő intelligenciáját dicséri, hogy kíméletlenül kihasználta a férfiak ama rossz tulajdonságát, hogy szeretkezés után szinte azonnal a fal fele fordulnak, és már el is alszanak. Ilyenkor újabb csókot nyomott a férfi szájára, aki reggel újra csak malacka gyanánt ébredt. Nappal csak annyiban emlékeztetett a férfiakra, hogy az aranyozott vályúcskájából világos sört szürcsölgetett, szívesen nézte a spanyol, olasz, német és angol futballbajnokságokat, illetve gátlástalanul böffentett és szellentett. Így éltek boldogan, amíg meg nem haltak, a nőnek pedig nem kellett fájjon a feje amiatt, hogy hogyan mondja el, hogy fáj a feje, amikor nincsen kedve bujálkodni. Itt a vége, kuss el véle.

Reklámok

2014/03/31 Posted by | pandemonium internus | | Hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: