fejbekása

psziluett-illúziók

Mese a csodák erejéről


ures zseb

Volt egyszer, hol nem volt, miért is ne lett volna, volt egyszer egy faluban egy ágrólszakadt szegényember egy sovány feleséggel és egy szekérderéknyi gyermekkel. A faluban alig fértek egymástól a tehetősnél tehetősebb gazdák, de ezek olyan szegények voltak, hogy a templom egerei testületileg nekik ajánlották fel az adójuk 2%-át. Nap mint nap a sok nyivákoló és folyton éhes kölyök között tengődött a szerencsétlen ember, és olykor a bolha adott vért neki, hogy nehogy elpusztuljon. Akkora volt az éhség, hogy a családi vacsoracsatán háromszor is a kútvíz lett a győztes menű, kétszer pedig a puliszkapára, amit a huzat hozott át a szomszéd konyhájából. Amikor már zöldet-vereset láttak az éhségtől, akkor a sovány fehérnép rámordult az emberre:
– Mozdulj már meg, ember, és kérj kölcsön a szomszédtól egy kupa korpát, de főleg egy jó tanácsot, hogy mit tehetnénk, mert náluk a macska is tejfelt eszik, tőlünk meg már az is megszökött, hogy éhen ne dögöljön.
Átlódult hát szegényember a szomszédhoz, szó szót hozott, és a szomszéd elfecsegte, hogy bizony őnekik is felkopott volna az álluk, ha egy reggelen ki ne fogott volna a falu végén levő tóból egy ficánkoló halacskát.
– Csak az életéért könyörgött, s cserébe nézd meg mi mindent kaptam – mutatott kevélyen a gazdaságára a gazda.
Ej, szöget ütött a szegényember fejében az, amit hallott a szomszédjától, aztán elment a második, a harmadik, majd az összes gazdához a faluban, de mindenki szájából csak azt hallotta, hogy az a halacska márpedig csodákat tesz. A szegényember még hitetlenkedett egy darabig, de amikor elfogyott a kölcsönkért korpa, hirtelen elöntötte a sárga irigység, fogta magát és egy rossz hálót, s a tópartra sietett. Nem kellett sokat várnia, hamar rámosolygott a szerencse, nemsokára ott ficánkolt a rozoga hálóban egy piciny halacska, és csodák csodájára meg is szólalt:
– Engedj vissza, szegényember, s nem bánod meg. Teljesítem egy kívánságod, bármi is legyen az – rimánkodott a kis hal.
A szegényember megszédült a nagy lehetőségtől, húshegyeket látott maga előtt, borral teli hordókat, kemencényi frissen sült kenyeret, gyümölcstől roskadozó kosarakat, gömbölyű asszonyt, maszatosan mosolygó gyermekeket.
– Kívánhatok olyasmit is, amit soha más nem kívánt? – vigyorgott kajánul.
– Persze. Egy kívánság erejéig bármit – erősködött a halacska.
A szegényember visszadobta a halat, majd hosszan morfondírozott.
– Akkor én azt kívánom, – okoskodott – hogy ezután egyetlen kívánságot se tudj teljesíteni!
– Rendben, úgy lesz – mondta a kis hal, azzal szépen tovaúszott.
A szegényember szépen hazaballagott, belépett az udvarra, és szembeszaladt vele a sok éhes, követelőző gyermek. Amint szabadulni tudott tőlük, leült a putri előtti lócára, két kezével sokáig támasztotta a fejét, és a szomszéd portáját bámulta. Arra gondolt, hogy milyen olajozottan működnek a csodák.

2014/09/30 Posted by | agyszaggató | | Hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: