fejbekása

psziluett-illúziók

Nők, cipők, szép idők

furcsa cipo

Tudod, kedves jóhiszemű olvasó, hogy tulajdonképpen minden javíthatatlan nőies vagy férfias vonásunknak van egy nagyon hosszú, az idők kezdetéig visszanyúló kórtörténete, amikor még az élet olyan volt, mint egy angol marhasült: nyers és véres. Bár akadt, akinek vajban forgatták, a többség mégiscsak panaszkodott, hogy nincs átsülve rendesen.
No, de nem az élet sületlen részéről szeretnék most mesélni, hanem éppen ellenkezőleg, egy olyan dolognak az eredetéről, ami még ma is boldoggá teszi az emberek felét. A szebbik felét. Arról a felhőtlen és felszabadult örömről van szó, amikor a nő megvásárolja a huszonhetedik pár cipője után a huszonnyolcadikat, vagy a negyvenkettedik után a negyvenharmadikat is. Gondolom, érted, hogy miről beszélek. Ez egyetlen éles szemű boldogságkutató figyelmét sem kerülheti el, főleg azokét nem, akiknek a két pár kopott cipőjét már régen kiszorították a cipőpolcról. Az ilyen tudósok szerintem tökéletesen alkalmasak arra, hogy, akár felemás cipővel a lábukon, könyvtárak és levéltárak mélyén keresgéljék a megfejtést e fura női magatartásra. És lám, én máris felkínálok egy magyarázatot, ami visszaröppent bennünket egy olyan világba, amikor még mezítláb rúgták a port az emberek.
A porban maradt lábnyom akkor olyan volt, mint manapság a hűtő oldalára ragasztott cédula, amin az áll, hogy „átugrottam a szomszédhoz fehérborsért, azonnal jövök”. A jó nyomolvasók tudták, hogy kié, mert minden talp alakját ismertek a hordából, sőt még azt is, hogy merre tart, és mikor fog visszajönni. Szóval, nagyon értették ezt a porba írt ábécét a férfiak, mindaddig, amíg fel nem cseperedett a faluban egy angyali teremtés. Ő volt Illangó, egy gyors lábú tündér, a kőkori Marilyn, ha így érthetőbb, akinek alakja, mint egy szép korondi szilvaízes fazék, mellei kemények mint kókuszok, és tomporán annyi zsír volt, mint egy kékbálnának. A becsavarodott férfiak titokban hosszan csókolgatták a lába nyomát, hiszen ő egy igazi földön járó angyal volt. Szépségénél talán csak a huncutsága volt nagyobb: igen jól értett ahhoz, hogy miként táncoltassa a hímeket. Olyan volt ő, mint egy nagy bábjátékos, aki egyszerre képes a szálakon rángatni egy tucat bábut. Hol az egyik, hol a másik férfi kunyhójába osont be mézédes csókokat osztogatni, és a bezsongott férfiak majd megőrültek a vágytól és a féltékenységtől. Már akkor is dühöngött ez a férfinyavaja, hogy mindegyik kizárólag magának szerette volna a nőt, és mivel pillanatok alatt megfejtették a porban maradt cuki kis talpacskájáról, hogy éppen kinél járt, minduntalan csihi-puhi volt a faluban, ütötték egymást a megzavarodott hímek, és ami még rosszabb, ki nem mozdult egyikük sem, hogy vadásszon, csakhogy a szépséges Illangót vigyázza. Amikor már minden férfi szeme alatt kék-zöld foltok éktelenkedtek, és a hasak kánonban korrogtak, Illangó érezte, hogy eljött az ő ideje (erre mondják manapság az antropológusok, hogy matriarchátus), rendet kell teremtenie az elfajzott hapsik között, és meghozta a humán civilizáció egyik legbizarabb döntését. Tudván, hogy a lába nyomán robbannak ki a galibák, meglátogatott minden egyes szeretőt, megcsókoltatta és szépen lemérette a talpacskáját, és lábbelit kért ajándékba. Arra gondolt, hogy minden egyes férfit más cipőben látogat majd meg, így a gyors cipőcserék miatt vadász legyen a talpán, aki eligazodik a talpán. Hirtelen minden jáger kaptafára cserélte az íjját, és érkeztek a szemet gyönyörködtető ajándékok: kecses topánka, vékonyszíjú szandál, pofás facipő, szarvasbőr openka, hosszúszárú szőrcsizma, vicces csőröscipő, magas talpú zsiráfetető, sőt még olyan is volt, amelyiknek kemény fából hosszúra és tűvékonyra faragták a sarkát. Ez lett Illangó kedvence, pedig hetekig úgy lődörgött benne, mint a mézsörtől részeg ürgék az alkonyatban.
Az ötlet brilliánsan működött. A férfiak egy darabig még fürkészték az út porát, de minduntalan ismeretlen nyomokat fedeztek fel, ami sem ember, sem állat nyomára nem emlékeztette őket, így zavaros meséket habogtak lidércekről, fúriákról és boszorkányokról. A kedélyek lenyugodtak, minden pasi csacsi módon elhitte, hogy Illangó csak hozzá jár hancúrozni, és szent volt a béke.
Kedves, hinni vágyó olvasó, ez hát a ködös múltbeli üzenet: ahány női cipő, annyi elcsavart fej, annyi beváltható szerelmi történet. Ugye nagyon kell már a következő?

Reklámok

2014/10/31 Posted by | holmi ludens | | Hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: