fejbekása

psziluett-illúziók

Közömbös mese

Egyszer volt, hol nem volt, de talán igaz sem volt, volt egyszer egy derék király, annak egy hatalmas országa és egyetlen gyönyörűséges lánya. Olyan szép volt ez a királyleány, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem. Hát ha nem lehetett reá nézni, akkor nehéz megmondani, hogy mitől volt szép, de valakik azért mégiscsak megnézték, mert egyébként nem tudnánk, hogy tényleg szép volt-e vagy sem. Valószínűleg kormozott üvegen keresztül látták, de amit láttak, azt elmondták: tökéletes derék-csípő arány, igazi homokóra alkat, kerek popsi, szép, hosszú lábak, finom kezek és bájos, szimmetrikus arc, valamint mandulaalakú, csillogó szemek. Csupán az orrával volt egy kis gond, azt egy kicsit fennebb hordta a kelleténél, ami arra volt jó, hogy a férfiak bolonduljanak érte. Legyeskedtek volna is körülötte, de a leány nem volt hajlandó beadni a nádszál derekát. Ilyenkor inkább dalra fakadt, dúdolgatta a kedvenc énekét, ami úgy kezdődik, hogy „Ha te tudnád, amit én, Himalája vagyok én…” Félreértés ne essék, nem énekelhette azt, hogy „ki babája vagyok én”, mert tényleg nem volt szeretője. Hideg és elérhetetlen volt, mint a hó hazája. Az apja azonban nem nézte jó szemmel, hogy a lánya hajadon marad, ő unokára vágyott, akit babusgathatna a királyi lakosztályban, tudniillik a folyton kiújuló köszvénye miatt elege lett a hadjáratokból is. Ezért telebeszélte a lánya fejét, mígnem a szépség beleegyezett abba, hogy felvonultatják neki a nagyvilág válogatott fess fickóit, hogy párt válasszon magának.

princess windowTömött sorokban érkeztek a kérők, mint valami migránsáradat, csakhogy itt egyetlenegy maradhatott, a többi mehetett a szeme világába. Ott trónolt az öreg király is a lánya mellett, le nem vette a szemét róla, közben a lány meg percenként legyintett a fiúkra. Pedig azok igazán kitettek magukért. Volt olyan, aki a bűvöskockát bekötött szemmel kirakta kevesebb mint húsz másodperc alatt, a másik néhány pillanatra megállította a globális felmelegedést, de akadt olyan is, aki egy kardsuhintással elvágta maga alatt a combnyi vastagságú ágat. A királylány rájuk sem hederített. Éppen az egyik híresség hencegett, hogy képes a gázórát az elméje erejével visszaforgatni, amikor a lány arra lett figyelmes, hogy a sok epekedő kandúr között van egy fiú, aki rá sem bagózik, bámult kifele az ablakon, mint munkaidőben a mozdonyvezető. Megbökte a lány az apját, és rámutatott a fiúra, mire az felpattant a trónusáról, odarohant és füstölögni kezdett a fiúnak:

– Mit képzelsz, te semmirekellő, hátat fordítasz a királylánynak miközben a kezére pályázol?

– Megbocsásson, királyuram, engem nem érdekel a leány – mondta a fiú mindenki füle hallatára – én csak elkísértem a barátomat – mutatott az egyik ifjúra, aki éppen a felső hídat próbálta megcsinálni úgy, hogy közben xilofonon pötyögtette a fürelizt, vagy mit.

Hej, de begerjedt ettől a király, de még a lánya is belepirult a szégyenbe.

– Tömlöcbe vele – üvöltözte – majd csavarunk egyet a nyakadon, hogy megtanuld, merre kell nézned, amíg a király közelében állsz.

Szegény flótást azonnal elhurcolták, és börtönbe zárták a katonák. Igenám, de a királylánynak is elment a kedve mindentől, elhessegette az összes kérőt, őmaga is csak állt az ablak előtt, és bámulta a messzeséget. Egész este bosszankodott, hajnal fele pityergett, másnap pedig végig zokogott. Hiába faggatta az apja, hogy mi baja van, egy szót sem szólt, csak sírt mint a záporeső.

Harmadnapon korán reggel viszont a király elé kérezett a főporkoláb, és falfehéren bejelentette, hogy a legénynek nyoma veszett, miután a királylány meglátogatta az éjszaka a tömlöcben. A király nyelt egy nagyot, és akkor azt is elmondta neki, hogy a lányát sem találják, holott felkutatták az egész palotát.

– Visszahozzam a lányát, felség? – kérdezte szemlesütve az őr. A király vakargatta egy darabig az állát, majd sóhajtott egy nagyot, s azt mondta:

– Nem, semmiképp. Most éppen a boldogságot kergeti.

Reklámok

2016/05/30 Posted by | tágas iszonyaink | | Hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: