fejbekása

psziluett-illúziók

Teher alatt nyög a Pálma

Handball_the_ball

Vannak emlékek, amelyek végigkísérik az ember életét. Akarva, akaratlanul. Hiába minden tiltakozás, kétségbeesés, düh, menekülés, könyörtelenül kúsznak velünk, mint a gazdája mellől megszökött eb nyakában a rozsdás lánc. Akárhányszor mozdul a kutya, a lánc hidegen csörren, szenvtelenül figyelmezteti arra, hogy a szenvedés lerázhatatlan valóság. Annyi különbség azért van, hogy az ember lánca korántsem olyan szembetűnő, sőt, stílusosan leplezhető, finom metódussal áttolható az elme alkonyzónájába, komfortossá tehető, ideig-óráig akár el is felejthető. Vagyis látszólag nem zavarja viselőjét, de a láncszemek feszülnek, valahányszor a megbélyegzett önmagán igyekszik túllépni a halandó.

Pálma, ez a szép sudár lány nem „a név kötelez” alapon nőtt ilyen nagyra. Hat testvér után, nem kívánt hetedikként, a nyomorba és ütlegelésbe belefáradt anyja találta ki a nevet, amikor piciny, kerekedő hasát simogatva, könnyes szeme az idétlen pálmafákkal díszített, rojtosra kopott falvédőre tévedt. Szegény asszonynak fogalma sem volt, hogy hol nőnek a pálmafák, de talán ha a szomszéd faluban lettek volna, sem ért volna el odáig, ám ösztöne azt súgta, hogy a jó és szép, amiből neki szinte semmi sem jutott, ott rejtőzködik a fák árnyékában. Pálma – suttogta révedezve a lármázó porontyok között, s kezeivel puhán körbekulcsolta a hasát. Amikor a gömbölyűség szemet szúrt az urának, akkor már ökölbe kellett szorítania kezét, hogy a kis Pálmát megvédje. Az őrjöngő férfi egy darabig püfölte az asszonyt, majd leteperte, a hasára ráülve üvöltözte, hogy: Kinyomom belőled, te szuka!

Egy szűk félév múltán a szülészorvos nehezedett az anya hasára, két tenyérrel préselte a feszülő pocakot, és értetlenkedett, hogy miért nem akar végre világra jönni a leányka, holott testvérei példáján simán megtehette volna.

Pálma méregtől duzzadó kis vörös teste az érintést is alig tűrte, ám ha valaki fölé hajolt, akkor ordítva és rángatózva tiltakozott.

Utána akkor kerítette hatalmába ez a kínos érzés, amikor cseperedő kislányként egy gyermekkupac aljára került. Egy csintalankodás közepette került földre, átesett rajta az egyik testvére, majd a többi purec, „kicsi a rakás, nagyobbat kíván” felkiáltással ugrott rájuk. Pálma, bár nem igazán tudta még, hogy mi a vég, azt hitte, hogy az következik. Amikor megtépve feltápászkodott, minden izében remegett, kapkodta a levegőt, és koszos kis harisnyáján sötét vizeletfolt éktelenkedett. A nagyobbak harsogva nevették. Az iszony ezennel megszűnt titoknak lenni. A gonoszkodó gyermekek keresve keresték az alkalmat, hogy legyűrjék a leánykát, és rajta pihenjenek meg, ám Pálma kezébe is fegyver került. Mihelyt veszélyt érzett, minden kézzel fogható tárgyat hozzájuk vágott, eleinte pontatlanul, ám egy idő után olyan erővel és precizitással, hogy a nagyobb lurkók a fejüket fogták, fájdalommal és csodálattal vegyesen. Kézis – mondták csúfolódva, utalva arra a hülyeségre, hogy kézilabdás lánnyal ki ne kezdj, mert bármit hozzád vág, eltalál vele.

A kis vadóc azonban tényleg nem kerülhette el a sorsát. Amikor a gimiben a sporttanára meglátta, hogy miként szaggatja a hálót, ha labda kerül a kezébe, azonnal kiemelte, és egyből a felnőttekhez igazoltatta. Pálma sugárzott. Megnyúlt és megacélosodott, úgy tűnt, hogy feltartóztathatatlan. A sportsikerek dőltek, a nimbusza vakító volt. Tizennyolc évesen egyetlen mozdulattal lerúgta a pasiját az ágyból. Rá akart feküdni a szerencsétlen, de ezúttal hibásnak bizonyult a misszionárius gondolat. Nem izgatták a lepedőcsaták, annál inkább a küzdelmes labdacsaták. Biztos kézzel, futószalagon gyártotta a gólokat, foggal-körömmel harcolt, és cipelte hátán a csapatot.

Aztán eljött a legnagyobb meccs, amikor az utolsó pillanatokban Pálma állt a hétméteres vonalhoz, hogy egy büntető értékesítésével a mennybe repítse csapatát. Az edző magához intette: Ha ezt belövöd, akkor egész életedben pálmafák alatt sétálhatsz.

Pálma megmarkolta a labdát, ám hirtelen látni vélte magát, amint egy emberkupac alján fekszik, és a lányok mámorosan visítoznak fölötte. Aztán az edző, a segédedző, az orvos, a gyúró és a szurkolók is, csak ugrálnak a rakásra valami torz révületben, és ő a hústömeg alatt csak sikolt, sikolt, sikolt. Nyelt egyet, és lőtt egy bődületesen nagy kapufát.

Reklámok

2016/06/30 Posted by | tágas iszonyaink | | Hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: