fejbekása

psziluett-illúziók

Hukk-hukk-hukk…hukk

csuklas

Amikor a rekeszizom egymás után többször önkéntelenül és görcsösen összehúzódik, hukk, akkor ez gyors belégzést okoz, hukk, aztán a gégefő hirtelen lezárul, hukk, és ilyenkor egy furcsa hang hagyja el a szánkat: hukk. A légzés egy pillanatra elakad, hukk, majd kezdődik minden elölről. Hukk. A jelenség kiváltó okát pontosan nem ismer­jük, hukk, de annyit tudunk, hogy előidézheti az is, hukk, ha nagyon megtöltjük a gyomrunkat, stílusosan, töltelékes káposztával, hukk, vagy ha jó nagy adag finom bort iszunk rája, akkor is, hukk. Főleg azokkal van baj, hukk, akik megisszák a ködöt is, hukk, mert nagy mennyiségű levegőt nyelnek melléje, hukk, ami még jobban feszíti a mellkasukat, hukk, és ez a nagy nyomás tovább ingerel valami bolygóideget, vagy mit, hukk, ami állítólag felelős ezért az egész hukkolásért. Igazából érthetetlen is, hukk, hogy miért nevezték csuklásnak, amikor tisztán hallszik, hogy nem csuk-lik, hanem…hukk-lik az illető. Nos, lehet, hogy ez az egész viccesnek tűnik, hukk, de egyáltalán nem az, sőt kifejezetten kellem…hukk..etlen.

A helyzet komolyságát jelzi, hogy született is a nép ajkán elég sok, hukk, … ötlet, hogy mitől van, és mi az, hukk, ami megszünteti ezt a kínos nyavalyát. Amikor megkérdik, hukk, hogy csuklottál-e a tegnap, akkor nyilván arra gondolnak, hukk, hogy azért gyakorolja az ember a csuklást, mert emlegetik, hukk. Másfelől pedig, ha már csuklik az ember, hukk, akkor tudnak legalább tucatnyi praktikát, hukk, amivel meg lehet szüntetni. Én az ijesztegetésre esküszöm, hukk, mert eszembe jut erről egy vérfagyasztó történet, ami rögtön elviselhetőbbé teszi az állapotom.

Történt egyszer nagyon régen, amikor még az emberek egymásra is figyeltek, és nem csuklottak össze az önmegvalósítás terhe alatt, hogy volt egyszer egy gazdag király, s annak egy férjhez adandó lánya, aki olyan gyönyörű volt, hogy kenterben verte Szulejmán összes feleségét, de még a bögyös bemondónőket is, akik a tévében bemondják, hogy kezdődik…megint. Na, mindegy. Szóval, oltári volt ez a lány, és az esze is azon járt, hogy ki is vezethetné őt az oltár elé, csakhogy az ország összes délceg fiúja rá gondolt, és ezért olyan sűrűn csuklott, hogy képtelenség volt mellette lenni is, hát még az ő bőrében. Pedig szegénykének tényleg hiányzott a férfi, mert két csuklás közé mindig besűrített egy rövid ábrándozást arról, hogy egy bivalyerős és jóképű dalia elcsukló hangon megkéri. Csak ez a fránya csuklás ne lett volna, de hát lehetetlennek tűnt kikászálódni belőle, mert ahol két férfi összefutott, ott mindenhol hamar megbeszélték, hogy mi lenne, ha lenne foci és autók (mert akkor még nem léteztek), s aztán hosszan és részletesen ecsetelték, hogy miképpen enyelegnének a királylánnyal, ha az bólintana. Igenám, csakhogy az őrjítő csuklás közepette a királylány fülébe jutott a disznó csámcsogás híre, és hej, úgy felzaklatta magát, hogy az apjához rohant, és azt kérte, hogy mindenkit húzasson karóba, akiről kiderül, hogy őrája gondolni is mer. A király egy szigorú ember volt, de ahelyett, hogy elmagyarázta volna a leányának, hogy a férfiak már csak ilyenek, ijedtét vette a dolognak, és elkezdte karóba húzatni a virgonc legényeket. Csak nem szűnt a csuklás, de hogy is szűnt volna, hiszen most meg mindenkinek azon járt az esze, hogy hová is bújhatna a lány szeme elől.

Volt azonban egy bátor juhászlegény, akinek a birkák mellett volt bőven ideje elmélázni a királylány dolgán, s kapta magát, a király elé kérezett, hogy ő bizony azonnali megoldást kínál. Felülkerekedett a leányban a kíváncsiság, bár forrt benne a düh:

 – Halljam, úgy is meghalsz, hukk, mert te miattad is csuklom, te, hukk, átkozott! Hogy lesz vége, hukk?

 – Ha így folytatod, soha férjhez nem méssz! – dörögte a legény.

Úgy megijedt a királylány, hogy azon nyomban elállt a csuklása. A következő pillanatban ellágyult, zavarában a juhász nyakába borult, de az szépen lefejtette magáról a puha karokat, és fütyörészve kisétált a palotából. A királylány nem értette az egészet, de pisszenni sem mert, úgy örült, hogy nem csuklik többé. Később, valahányszor csuklani kezdett volna, mindig rájött a frász, hogy talán soha férjhez nem megy, s ez bizony úgy is lett. Élt az apja mellett jó sokáig csendben és boldogtalanul, amíg meg nem halt. Valamit, hukk,…valamiért, hukk.

Reklámok

2016/07/30 Posted by | tágas iszonyaink | | Hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: