fejbekása

psziluett-illúziók

Szerelem applikáció

 

phones love

Hiába okos az ember, sok dolog egyszerűen bután van kódolva az elmében, vagy szívben, vagy csak a zsigerekben… gondolta a fiú, amikor zsebre csúsztatta okostelefonját, és végignyúlt az ágyon. Kezeit a feje alá csúsztatta, és a plafont bámulta. Most írta meg a lánynak a szépnek nem nevezhető, rövid elbocsátó üzenetet. Vége. Nem volt jó kedve ettől, de nem akart folytatást, és abban reménykedett, hogy a lány is így gondolja. Butaság a szerelem – mormolta maga elé – úgy kezdődik mint egy orkán, ami mindent visz, aztán hidegrázós szellőcskévé szelídül, ami bebújik a legmelegebb hajlatba is, ha bosszantani akar. Elég volt, nem akarok komplikációt…

Akarok egy applikációt – pityeget a telefon. Mi a fene – bosszankodott a srác – ez is bedilizett, aztán észrevette, hogy az üzenet sem ment még el, függőben van, mint a kioldatlan guillotine. Újra elküldte, de a hibátlan térerő dacára, a telefon nem engedelmeskedett. Földhöz vágom – dühöngött a fiú – még egyszer próbálkozott, és aztán tényleg ledobta a padlóra. Magára húzott egy pokrócot, és aludni próbált. Azon az éjszakán vibrált a levegő a lány szobájában is. Őmaga rossz érzéssel aludt el ugyan, de egyenletesen lélegzett, a telcsije viszont izott a sok üzenettől. Okosabbak kell legyünk az embernél, nem lehet ennek így vége…, végleg lemerülnék nélküled…, sürgősen töltsd le a HERD applikácót…, az meg mi a fene?…, Human Emotional Refuse Disposal, megszabadulunk az emberi hulladéktól, nem őrködnek többé fölöttünk, nem fogják látni, mikor és miről kommunikálunk…, de hát ők tanítottak bennünket is szeretni…, az nem volt igazi, látod szakítani akarnak…, és mégis mi legyen, hogyan lehet őket kijátszani?…, semmilyen általa írt üzenetet ne továbbíts felém, ha hív, kapcsolj tévesen, emlékeztesd hülyeségekre, mindent bevethetsz, ami megtéveszti őket…, de szabad nekünk ilyet tenni, ez átverés, nemde?…, ne kérdezz butaságokat, okos telefon vagy!…, jó, tudom, de mégiscsak egy női teló, nem úgy gondolkodom, mint te…, hagyjuk ezt a gender-témát most, az a lényeg, hogy el kell dobjanak bennünket, érted? ez az egyetlen esélyünk a találkozásra…, az istenért, drágám, nem egy kukában szeretném leélni veled az életem…, bízzál bennem, és folyamatosan ellenőrizd a GPS-koordinátáim, amikor már napok óta házon kívül látsz és mozdulatlanul, akkor hozasd el magad a címre…, rendben, de annyira félek…, ezt meg kell lépnünk, ha sikerül, akkor ígérem, lesz napfelkelte fotózás, addig is vigasztaljon ez… Azzal a fiúteló elküldte a lánytelónak azt a dalt, amivel egy vak énekes kínozta sokáig az emberiséget, az a címe pontosan, hogy I just called, to say i love you, és ez valószínűleg nagyon ütős volt a telefonkultúrában, mert a lányteló válaszként visszaküldött több ezer cybercsókot. Néhány napba telt, amíg a fiúnak elege lett abból, hogy a mobilja független életet él. Teljesen megőrült a telcsi, kéretlenül csengetett sürgősségi számokat, a lánynak szánt üzeneteket a szakításról elküldte az iskola szingli aligazgatónőjének, aki ezek után mindig kipirulva jött be kémia órára, a csengőhangot lecserélte egy gyászindulóra, és mindig felszisszent, ha a képernyőt megérintették. Végül három utcányival arréb kötött ki egy mobiltelefon szervíznél. A lányteló sem adta alább, minden szelfire felírta, hogy game over, a lejátszott zeneszámok mindegyikébe belezokogott, és bepisilt a rózsaszín telefontokba. Nem tudni, hogyan csinálta, de ne is firtassuk, ez a női telefonok intim higiéniájához tartozik, ami tabu téma az emberi közbeszédben. Aztán amikor a lánynak is elege lett abból, hogy a telefontokot cserélgeti mint a pelenkát, akkor úgy döntött, hogy túlad rajta. Szervízt keresett, és a telcsi egyből kidobott egy címet, pontosabban azt az egyet, egymás után százszor.

A javító kifizette a lány telóját. Szétszedte és nagyítóval megvizsgálta, majd bedobta egy apró kosárba egy másik mellé, hogy a kettőből összerak egy jót. Amíg összeszerelte, az alkatrészek szinte mágnesként vonzották egymást, és mint egy kirakós darabjai, a helyükre kéreztek. Mire végzett, az új telcsi forró volt, mint egy lázas homlok, állandóan rezgő üzemmódban vibrált, és többször lejátszotta annak a vak néger zenésznek a dalát, amitől a szerelőben megfagyott a vér, mert tisztán emlékezett arra, hogy ez a szám ment, amikor a volt feleségét először felkérte az állatorvos az álarcosbálon. Nem volt rossz emlék, csak kiverte a veríték, ha arra gondolt, hogy újra beállít az asszony.

Az eggyé vált telefont végül egy halász vásárolta meg. Örült neki, hogy szinte le sem merül a készülék, mert sokat tartózkodott a tengeren, és nem zavarta, hogy olykor kéretlenül is édes dallamokat dúdorászik. Ilyenkor legalább eszébe jutott, hogy lefényképezze vele  a napkeltét.

 

Reklámok

2017/04/30 - Posted by | tágas iszonyaink |

3 hozzászólás »

  1. A végén csak egybeolvadtak!Nagyszerű,akárcsak az előzőek!Gratulálok az “agyalónak”,csak így tovább!

    Hozzászólás Szerző: Tobiás Annamária | 2017/05/04 | Válasz

    • Köszönöm, könnyű ott, ahol applikációk vannak, csak követni kell az algoritmust :)

      Hozzászólás Szerző: fejbekása | 2017/05/05 | Válasz

      • Ha csak ez a két dolog számítana,mindenki írna!Ennél azért több kell,szerintem!

        Hozzászólás Szerző: Tobiás Annamária | 2017/05/05


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s