fejbekása

psziluett-illúziók

Egy kelmebeteg nő naplója

szonyeg 01

Tudod, bármennyit csűröm-csavarom, be kell vallanom, hogy engem igazából csak az anyag érdekel. Nem, nem vagyok kábszeres, még a fű sem érdekel, csak ha pokróc van rajta, tudod, én azt szeretem, amelyik olyan kevertszálas, mert azon tényleg szépen látszik a szővésminta, vagy ha magamra kell terítenem, akkor a rojtos flaneltakaróra esküszöm, otthon mindig azt terítem magamra, ha álmokat szövögetek. Azt például én készítettem, nagyon egyszerű, csak szépen kiszabod a flanelt kábé húszcentis négyzetekre, vágsz bele szépen flízt, majd ügyesen két darab közé teszed és körbevarrod. Én átlósan is rögzítettem az anyagot, hogy ne mozduljon el. Emlékszem, amikor varrtam, akkor még segítségemre volt a néhai férjem, mert adogatta szépen a kezem alá a darabokat, de aztán elszakadt valami benne, utólag mondta az orvos, hogy hasadt személyiség, mert kezdett mindent széttépni, amit én megvarrtam estig, azt széttépte reggelig, mint az a Szőrműves Kelmemen, vagy ki. De én nem hagytam abba, hogy ne veszítsem el a fonalat, pedig szerintem csak az okozta a gondot, hogy ha elküldtem a boltba rövidáruért, akkor ő mindig röviditalosan tért haza. Lehet, hogy amiatt, hogy ilyen felszabdalt személyiség volt, vagy mi, mert amit meghallott az egyik fülével, azt félreértette a másikkal, mert sok darabból volt szegény. Szavamat ne felejtsem, aztán mégis egybe temettük el, miután nem bírta cérnával, és túl hosszúra nyúlt egy röviditalozás. De borítsunk rá fátylat, én abból ezt a habotai selymet szeretem, úgy is mondják rá, hogy pongé, nekem abból van a hálóingem is. Tudod, nekem nincs takargatnivalóm, nekünk a házasságunk olyan volt, mint a dublé, mert mi külön rétegekből álltunk. Azt mondják, hogy a zsák a foltját megkapja, de mi mégis ritkán gyűrtük össze a lepedőt, pedig ez a pamut-perkál könnyen mosható és a vasalással sem kell sokat bíbelődni. Egy darabig még szeretőt is tartottam, mert volt, amikor a megboldogult férjemnek az a darabja jött elő, amelyik durva, mint a posztó, s akkor én biza futottam a másikhoz, mert reméltem, hogy annál bársonyon futnak perceim. De nem igaz, az sem volt jobb a deákné vásznánál, pedig ez az atlaszkötés elég hitvány, könnyen bolyhosodik. Ez folyton csak engem akart, amitől betelt nálam a polár, pedig amikor a férjem kiakadt, akkor teljesen beakadt a kocsmába, nyugodtan elvihetett volna moziba is, tudod, én a filmet is vásznon szeretem. A széles vászon az igazi, főleg ha a széle a fonák oldalon szépen el van dolgozva. Vagy színházba, ott is a kedvencem a ráncolt függöny, alig várom, hogy leengedjék, mert olyankor órákig nézném. Mondta is az orvosom, akinek nem mellesleg Szabó doktor a neve, hogy kötélből vannak az idegeim, de szerintem ne gondolj kenderkötélre, csak ez a finom mohair fonál, tudod, ami sálnak is kitűnő. Szabó doktor többször is végigtapogatott, és megvizsgálta a bőrszövetem, pedig nem is ráncosodom, aztán azt mondta, hogy az én betegségemmel nem kell sem takaróznom, sem felvágnom vele, mert ez csak könnyed kelmebetegség. Nagyon aranyos volt, végig vászoncselédnek szólított, és a végén nekem is adta a frottírtörülközőt, amit rámterített a masszázs után. Fürge ujjakkal dolgozik, még akkor is ha az egyik keze tele fonállal, szóval finom, mint a zsenília, vagy na… a vanília. Ami még örvendetesebb, hogy végleg maga mellett akar tudni, ezért azt ajánlotta, hogy költözzek be Őkelme gyógyintézetébe. Egyelőre még hímezek-hámozok, de valószínűleg hallgatni fogok rá, mert azt ígérte, hogy odabenn már csak hímeznem kellene.

Reklámok

2017/05/31 Posted by | tágas iszonyaink | | 6 hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: