fejbekása

psziluett-illúziók

Jelentés egy kapuzárási pánikról

bear-brown-large-01_grande

Tisztelt Perfektus, vagyis Főispán Uram!
Ne haragudjon, hogy kis falumból merészelek Önnek írni, de a hivatal jegyzőjeként kötelességemnek érzem figyelmeztetni egy olyan jelenségre, ami régebben ütötte fel a fejét a környéken, csak akkor még senki sem kapta fel a fejét, most meg mindenkinek fő a neje, vagy na, a feje. És most nem a pálinkára gondolok, illetve hazudnék, ha nem, mert kívánom most is, de csak kicsit. Már nincsenek olyan problémáim mint régebben, nem őrjöngök az ital miatt, mert a feleségem elköltözött, tehát senki nem mondja, hogy ne igyak. Megiszom csendben a magamét, és még szívesebben a másét, ha néha cseppen-csurran, de nem ezzel szeretném eláztatni magam Maga előtt, ezért nem eresztem bő lére, egy rövid lesz… vagy na, bocsánat, rövid leszek.
Itt van, tudja, ez a medve-probléma. Bizonyára maga is hallotta már a sok hülyeséget, hogy az asszony nem játék, a sör nem ember, és a medve nem sajt, csak ha mackó. Pedig a medve most már a sajtból, vagyis helyesbítek, a sajtóból is nap mint nap ránk köszön, ami még legyűrhető lenne, de mit tegyen az ember, ha esteledőben minden sarkon találkozik vele a félhomályban? A mi kisfalunkban ennek a medvénél is súlyosabb következményei vannak, és meg is írom, hogy mi lenne ez, mert én tanultam egy félév szociológiát a kántor-tanító képzőn, igaz, hogy levelező szakon, mert nappalin csak fizetéses hely volt, az ingyenes helyek már foglaltabbak voltak, mint Csíkban a parkolók. Na, de visszatérek a medvékre, mert ők is folyton visszatérnek, s ez oda vezetett, hogy a kocsma bezár már akkor, amikor a nap pilledni kezd, mert a fehérnépet, aki ott árul, traktorral viszi haza a férje, mert fél a bundástól, és itt nem a kenyérre gondolok, bár az embernek jól esik a betevő falat, ahogy előtte a kicsi pálinka is. Az emberek ilyenkor már szélednek is szét, mindenki megy a saját portájára, és zárkóznának bé, mert a sötétben már félnek kijönni kaput zárni, s mindenki csak azt dörmögi, hogy csak éppen most ne jöjjön a dörmögi. Rá is kerestem az interneten, (ha akarja átküldöm a linket) és kidobta, hogy ez az alkonytáji kapuzárási pánik, aminek szexuális téren vannak beláthatatlan következményei. Én ezeket már jól látom, mert pszichológiát is tanultam egy félévet, igaz ebből egyszer elvágtak, analógiás gondolkodás helyett anális gondoskodást mondtam a záróvizsgán, és nem volt pardon, félre akarták érteni. De most ott tartunk, hogy a falu legerősebb férfiai is össze vannak zárva a feleségeikkel, és nem tudnak szabadulni a medvék miatt. Volt, aki kitört, s azt kiáltozta, hogy inkább a medve mint az asszony, de lefújták paprikasprével, s azóta csak taknyol, pedig már nem mer prüszkölni. Ahogy fentebb is írtam hibásan, most mindenkinek fő a neje. A hosszú együtt töltött estéknek meg az lesz a következménye, főispán úr, hogy az emberek elkezdik szeretni az asszonyaikat, s a medvék miatt úgy viselkednek, mint a nyulak. Na, most ha belegondolunk, a tavaly zárattuk bé egyszerre az óvodát és az iskolát, mi lesz hat év múlva a túlszaporulattal? Kérem szépen, kilövési engedélyt kérni a kormánytól, vagy legrosszabb esetben ingyen óvszert biztosítani, amit a fehérnép a kocsmában estefele ki is tudna osztogatni!

Tisztelettel, a jegyző
p.s. Szándékomtól elállni nem fogok, ha kell, végigmegyek mindenkin.

Reklámok

2018/03/30 - Posted by | korai megomlás |

1 hozzászólás »

  1. Hasznos ez a kapuzárási pánik…fő/bő a szaporulat!Gratulálok,ez is pont olyan jó,mint a többi!

    hozzászólás Szerző: Tobiás Annamária | 2018/03/31 | Válasz


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s