fejbekása

psziluett-illúziók

Szökevény

csipketeven

Engem igazán meglep, hogy a filmvilág közepe miért van az északi féltekén. Ki tud annyi embert pontosan egyszerre leültetni a képernyők elé mint a délamerikai telenovellák? Ki tud még annyira szeretni, gyűlölni, élvezni és szenvedni mint azok a hősök, és persze ki tudja annyira pontosan körülírni a boldogságot és boldogtalanságot mint a délutáni sorozat?

Nagy élvezettel vetem bele magam én is ezekbe a parfümillatú történetekbe, bár tévét nem nézek, tudom, hogy nem vagyok esélytelen, ha Paulinák, Rosalindák, Esmaraldák és más csacska angyalok szívéről kell fellebbenteni a fátylat, értem én ezeket, tudom a történetüket, hiszen én magam is hasonló filmek szereplője vagyok, ezért szívesen kapcsolódom be olyan megbeszélésekbe, amelyek szívtiprók és áldozataik bonyolult cselszövéseit, vagy ártatlanul vérző szívek reménytelen vergődéseit firtatják.

Hát az, amelyikkel megszökött, az nem ennek a másiknak volt a korábbi férje? Hát nem arról volt szó, hogy a közös gyermek miatt nem hagyják el egymást? És az a jóképű doktor, hogy lehet ennyire aljas, hát nem kötelezi őt a hippopotámuszi eskü, hogy a páciensei lázát ne a bájdorongjával mérje, na? Az anyósa mit mind üti bele az orrát, ’sze tőle megszökött még a macskája is, miért nem engedi a fiatalokat, hogy élvezzék a vagyont? Külön kell költözni, mondom én… meg hát, hogy képzelik?!… egyszerre hárman nem lehet csókolózni!

Igen, igen… minden mondat beleillik valamelyik sorozatba, mert ezeknek a filmeknek az erőssége az életszerűség, hiszen az életünk teljesen filmszerű, na, most nem tudom pontosan, hogy melyik milyenszerű, de az nagyszerű, hogy kéz-a-kézben járnak, pont mint a filmeken, vagy az életben.

Van ehhez egy kiváló, nem filmstúdióból lopott történet, hanem olyan jó forró délutáni, falusi, sorozatnézős, amikor az egész szomszédság és rokonság begyülekezik a hűvös elsőházba, a képernyőbe lógó csipkét felhajtják gondosan és befogják a végét a kékeszöld muranói üveghal alá, hogy a látványban ne zavarjon. Az élet és a film ilyenkor kezet fog, együtt cikáznak a szemekben, együtt ugrálnak szívről szívre, szusszantva és dobbantva, együtt bizseregnek háton és hajlaton, és együtt himbálóznak a fejek fölött a csilláron.

Megy a film, és az élet kissé lennebb csúszva, valami Glória éppen el akarja lopni a pampák királyának fejéről a glóriát, és lent a hírsávban fut a szöveg arról, hogy szökésben van egy fegyveres katona, akit elhagyott a szeretője. Szerelmi őrületében veszélyes lehet, és a hatóságok országszerte nagy erőkkel vadásznak rá, így a szelíd pampák és a sötét erdőmélyek egyszerre szállítják a szüszpanszot a kis szobába. Néhány perccel később, amikor a képernyőn a pampák szerelmesei egymásnak esnek, jön az írott hír alól, hogy elkapták a bakát, lefegyverezték, mindenki biztonságban van. A szobában az egyik szemfüles unoka közvetít is hangosan:

– Elfogták a szökevényt, le van fegyverezve, viszik már a börtönbe.

A nagymama mereszti a szemét a tévére, csókolóznak vadul a fiatalok, ahogy kell. És ekkor rosszallóan kifakad az öreg hölgy:

– Nem szégyelli magát az ilyen?! Nézzünk oda, te…! Most kapták el, és még van kedve csókolózni?!

Reklámok

2018/06/30 - Posted by | korai megomlás |

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s