fejbekása

psziluett-illúziók

Egyem a zúzádat?

anyam tyukja

Ha szerettél valaha igazán, akkor bizonyára érted, hogy a szerelmes személy étvágyát nem a terített asztal felhozatala csillapítja. A szerelmes sokkal gyakrabban suttogja a vetett ágyban azt, hogy ennivaló vagy, mint a mikrohullámú sütő előtt, amikor kiemeli belőle a fasírtos borsófőzeléket. Persze, úgy tudjuk, hogy olyankor, amikor kannibalizmusát fitogtatja, nem a hasára gondol, és nem is csak a hasra gyúr, ha felfal a tekintetével. Amikor minden porcikádat kívánja, akkor a totális egyesülés rögeszméjének hódol. Még pontosabban, eggyé válni azzal, akit oly őrült módon kíván. Innen nézve a húsevés és kannibalizmus között őskori kötelékek ködbe vesző fonalai feszülnek, és a civilizált ember számára igencsak megnyugtató ez a tejfölös köd, mert nem kell szembesülnie állatias, önimádóan féktelen étvágyával, és nem kell aggódnia amiatt, hogy át kell sülnie, ha szembetűnően jó húsban van. Pedig, mondom néktek, az ember szereti az emberhúst.
No, de hagyjuk ezt a tréfát sületlenül, és tekintsünk félre, nézzük meg, hogy mi az, amivel valóban kitömhetjük a hasunkat, és ami nem unalmas kérődzés valami klorofill alapú örökzöld életformán, hanem hús. Az ember magához édesgetett az idők folyamán több tucatnyi állatot, legtöbbjüket azért, hogy jóízűen elfogyassza, és jegyezzük meg, ez már jóval úribb módi, mint a modortalan kannibalizmus. Nyálasan kérődző marhák, nyájasan engedelmeskedő juhok, sárban fetrengő sertések, szárnymunkában szelíd baromfiak. Aztán vannak a házi kedvencek, akiket ugyanúgy gondoz, becéz, kényeztet, mint egy hűséges fajtársat, de őket nem eszi meg, sőt, védi őket mindentől, ami fogat fenne rájuk. A sintértől a kutyát, a kutyától a macskát, a macskától a papagájt, s aztán ez utóbbit ki is faggatja rendesen, mert hiszi, hogy emberi nyelven fecseg.
A húsevés bűnéből fakadó igazságtalanság, hogy az ember kevésbé kötődik azokhoz az állatokhoz, amelyeket pörköltként is szeret, és imádja azokat, akiket nem kell alaposan megrágnia, és nem kell a csontjukat szopogatnia. Ám a határok korántsem olyan átjárhatatlanok, mint a baromfiudvarok drótból font kerítései, mint ahogy a szeretet hálóján sem csak emberek akadnak fent, hanem egyéb állatfajták is, és a fajok között is átívelhet a vonzalom. Ezek a tápláléklánc gyöngéd láncszemei.
Egy hús-vér ember mesélte nekem, hogy az anyja csirkéket tartott az udvarában, és az egyik kislány unoka a csibék közül választott magának barátot. A kis pufók pedig viszonozta a gyöngédséget, csipogva lekottázta a szíve éhségét, a tenyeréből evett, a zsebébe bújt melegedni, és követte barátját, ha kellett, mintha csak a kotlómama után tipegne.
Telt-múlt az idő, és a kislányból lassan nagylány lett, a csibéből pedig formás kendermagos jérce, majd telt matróna, aki túlélte az összes igaz szándékú kakast az udvarban. A leányka más helységbe került tanulni, egyre ritkábban toppant be az udvarra, de ha megtette, akkor a tyúk is megtette a kötelező lépéseket feléje, ölre vágyott, és tyúkeszét cáfolandó, úgy viselkedett, mint egy emlékek súlya alatt roskadozó táborlakó, pislogott és gubbasztott a barinő térdén, vállán.
Aztán jött egy évnyire kinyúló szünet. Budapestre vetődött a lány, onnan érkezett haza látogatóba. És mit tesz ilyenkor egy jóhiszemű nagymama? Elkészíti az unokának a kedvenc ebédjét, és szívrepesve várja, hogy átlépjék a küszöbét. Így került kés alá az immár nyugdíjkorhatáros tojó, akit, annak rendje-módja szerint, megtéptek kendermagos kardigánjától, megfosztották rajongó kis szívétől és buzgólkodó zúzájától. Aprólékként pörkölődött csípős hagymakarikák mellett, és fortyogva öntötte sárga zsírját a húslevesbe, hogy barátnője éhségét csillapíthassa.
És amikor nagymama a kiszolgálást felvezetendő eldicsekedett az éhes családnak, hogy az unoka kedvencét készítette el, akkor a kényes pesti hölgy étvágytalanságra panaszkodva kisétált az ebédlőből. A többiek persze fel sem néztek a tányérból, és csak a nagyi értetlenkedő kérdése harapott nagyot a csendből:
– De hát szerette, mér’ nem eszik belőle?!

zuza_00

Reklámok

2019/01/31 Posted by | lélekköret | | Hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: