fejbekása

psziluett-illúziók

Napszúrás

sun

– Irgalmas és kegyelmes az Isten, jóságát minden nap tapasztaljuk – suttogta egyszerre az utcasarkon a két bibliahirdető a járókelők fele, akik sietve apróztak tovább a szemerkélő, hideg esőben. Néha akadt ugyan, aki lassított, és tétova mosollyal, kíváncsian fordult feléjük, de aztán az eső egyre jobban eleredt, már hallhatóan kopogott aszfalton, háztetőn, színes ernyőkön és fedetlen fejeken, így az emberek behúzott nyakkal igyekeztek menedékbe húzódni.
Isten utcai szolgái nem tágítottak, csak álltak makacsul az esőben, és duruzsolták tovább a puha és langyos igét, mígnem megtörtént a csoda. Három-négy lépésnyi átmérőjű, szabályos körön kisütött a nap, pontosan ott, ahol a két ember álldogált. Először még ők is hitetlenkedve néztek egymásra, majd harsányan kiszóltak az ázó emberekre:
– Itt a csoda, jóemberek! Kisüt a nap azoknak, akik hisznek Őbenne. Melegedünk az Ő nagy szíve alatt – kiáltották nevetve, széttárt karokkal.
Az emberek most már tényleg megálltak és álmélkodtak, egy idős hölgy kiskutyája pedig, amíg a póráz engedte, bekérezett a körbe, megrázta a vizes bundáját, majd szépen végignyúlt a bibliások lába előtt. Szemmel láthatóan élvezte Isten melegét. Sokan tapsoltak, de voltak olyanok is, akik halkan énekelni kezdtek az Úr dicsőségére, vagy összekulcsolt kézzel imádságot mormoltak.
A csoda egész nap kitartott. A zuhogó eső függönye körülölelte a nap talpalatnyi szigetét, ahol két férfi sütette magát, ujjongott, kiabált, aztán lankadt, izzadt, könyörgött és rimánkodott. Bárhová léptek, a nap sugarai, mint színpadon a főszereplőre irányított fénycsóva, követte őket.
Szinte egyszerre lettek rosszul. A sürgősségi osztályon még arra hivatkoztak, hogy erős fejfájásukat napszúrás okozhatta, de az orvos szemberöhögte őket, és a redőnyt két ujjával szétfeszítve kinézett a lucskos novemberbe.
– Talán a felhők fölött jártak, uraim – vihogott, és annak rendje-módja szerint a küldőpapíron az elmegyógyászatot jelölte meg célszobaként.
A félreértést félrekezelés követte, aztán kóma, és ingyen út kettesben a felhők fölé, oda, ahol mindig süt a nap, és ahová még a földi bűnök sem vetnek hűsítő árnyékot.

Reklámok

2019/06/30 Posted by | agyszaggató | | Hozzászólás

   

%d blogger ezt kedveli: