fejbekása

psziluett-illúziók

Aranyhal

cleogoldfish

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy majdnem feneketlen tó, és annak a tónak az egyik sötét szegletében élt házastársával egy takaros kis aranyhal, akit senki sem csodált, mert ha hiszitek, ha nem, a sötétben minden halacska fekete. Ficánkolt szegényke eleget, hogy közelebb kerüljön a felszínhez, ahol a sárga nap sugaraiban fürdőzhetne, de ritkán jutott ő el abba a szoláriumba. Egész áldatlan nap a vízalji kis kertjükben kellett moszatokat gyomlálnia, vagy békalencsét kellett válogasson, illetve még rosszabb, hínárokból kellett kerítést fonjon, hogy kordában tartsa kitörési kísérleteit. Tudniillik az alvilági hitvese állandóan ott bóklászott a közelben, és igyekezett vele összedörgölőzni, mert csak két dolog érdekelte igazán, az ívás és az ivás. Ez a halfickó pedig nem volt aranyból, mert ő nem vergődött annyira, nem cicomázta magát, többnyire csak hátúszásban lazsált, tehát elég lazac volt, de amikor összecsaptak a hullámok a feje fölött, és ez gyakran előfordult, akkor inkább lement mélyebbre, egyet inni a tó fenekére, mert ott majdnem minden töményes. Persze ott lett volna a drága és temérdek kristálytiszta víz, de a hímek már ilyenek, még ha halak is, vizet nem isznak, szeretnek a zavarosban tanyázni. Tátogták eleget neki ott ivászat közben a halcimborák, mindenféle alkeszegek és alkohalak, amikor ócsárolta az aranyos kis feleségét, hogy „ne fesd a partra azt a dögöt, mert itt hagy, és nélküle halott lennél, örülj, hogy csak hal vagy!”. De nem értett ez a vízalatti szép szóból, sanyargatta szegény aranyhalacskát, aki olykor annyira elkeseredett, hogy még az is megfordult a fejében, hogy horogra akasztja magát, de mivel okos halacska volt, ezt a tervét egyre csak halogatta. És jól is tette, mert sejtette, hogy nem ő fog elpusztulni, hanem a remény hal meg utoljára, és emberére is akadt, pontosabban egyiknek a hálójába, aki szépen kihúzta volna a csávóból, de sajna, az is fennakadt a hálón, mert körülötte lebzselt. Most éppen ívásra adta a fejét, mert elúszott az ivásra szánt áramlat, így ketten vergődtek a szárazon, férj és feleség, fölöttük pedig egy tenyereit dörzsölő, vigyorgó szegényember.

– Hej, megörül majd otthon az asszonykám, ha meglát benneteket! Milyen szép ajándék lesz ez neki!  – nevetgélt a szegényember, és azzal egy suhintással lecsapta a lazac fejét, mintha csak tudná, hogy fejétől büdösödik a hal.

Már éppen arra készült, hogy kezet emeljen az aranyhalra is, amikor az megszólalt:

– Hallod-e te szegényember! Ne siess megölni engem, hiszen ma már minden bizonnyal lazacot fogtok vacsorázni, légy inkább úriember!

– Nem hiszek én a mesékben, nem foglak visszadobni, – dünnyögte az ember – de hallgatlak.

És láss csudát, aznap este a szegényember felesége kapott ajándékba egy gyönyörű akváriumot egy kis beszélő aranyhallal, együtt gyertyafénynél lazacot vacsoráztak, és a szegényember a gyertyaoltást követően megkapta a feleségét is. Egyéb kívánság?

Reklámok

2018/11/30 Posted by | lélekköret | | Hozzászólás

Kaja kenu

IMG_1940

Mielőtt felszisszennél, hogy a nyomda ördöge elúsztatott egy kis „k”-t a címből, megnyugtatlak, hogy minden a legnagyobb rendben. Mi több, arra készülök, hogy a hajózás történetének dagadó vitorlájából fogjak ki egy kis szelet, és helyette egy szelet igazságot szolgáltassak mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy egy jó kis ízvilág legalább annyira elrepíti az embert, mint a vízvilág azon úszó csodái, melyeket az ember fabrikált.
Mondanám, hogy a férfi feltalálta a tutajt, a farönkből kivájt bödönhajót, a nádcsónakot, majd a bárkát, az evezőshajót, később a vitorlást, a gőzhajót, és így tovább, egészen az óceánjáró luxushajókig és cirkálókig, de vajon nem a nők ringó csípője szolgáltatta ehhez az ötletet? Nehéz lenne ettől eltekinteni, annál is inkább, hogy ha sokáig nézi a férfi a nő himbálódzó hátsóját, ugyanúgy elszédül, mint a tengeribetegségben. A lebegő csodáknál nagyobb rejtély már csak az, hogy ha kieveztek a vad és végeláthatatlan vizekre a férfiak, akkor miként találtak haza, hiszen az hülyeség, hogy ők mindig tudnák, hogy honnan fúj a szél. Persze, ha másfelől nézzük a dolgot, akkor talán nem is olyan bonyolult feladat, hiszen a parányi rovarok világában egészen elképesztő dolgokra képes egy kis illatanyag, vagy más néven feromon. Egyes lepkék például több kilométerről is kiszagolják a lehetséges partnert, és átlibbennek hozzá egy kis lepketánc reményében. Az embernek viszont korántsem ilyen jó a szaglása. Vagy mégis?
A tudomány azt állítja, hogy a legjobb hajósok a mintegy ezer szigetből álló Polinézia lakói voltak, akik a csillagok állása alapján tájékozódtak, hajszálpontosan. Állítólag létezett egy Tupaia nevű hajós, akit Cook kapitány tesztelt, és meglehetősen pontosan meg tudta mondani, hogy merre fele kell hazamennie a vízzel körülvett szigetcsokorból, még akkor is, ha hetekig ringatózott a vízen. Na, de hát ez a csillagos mese szerintem egy óriási melléfogás, ugyanis a navigátornak meg kellett volna jegyeznie a csillagok kelési és nyugvási irányait, elhelyezkedését, egy egész „csillagtérképet”, és az utazás teljes útvonalát fejben kellett volna tartania. Ez óriási teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy hatalmas távolságok vannak a parányi szigetek között. Van egy jóval egyszerűbb magyarázat, ha belekalkuláljuk a női lelket. Tupaia szíve választottja a Jaimia nevet viselte, és rendkívül jól főzött. Szép, gömbölyű szakácsné volt, és nagyon őszintén vezette a konyhát, látszott rajta, hogy ami a szívén, az a háján, ha tehette, mindent felfalt jóízűen, amit megkívánt: a kókusztejszínes nyershalat, az ika matát; a kókuszban pácolt taróleveleket, a palusamit; a rizseshúst, a sapasuit; és az otthon maradt férfiakat is szépen sorban. Szegény Tupaia gyomra mindig összerándult, valahányszor arra gondolt, hogy Jaimia kisüt valamit, így hát természetes, hogy azért ment pontosan haza, mert ellenőriznie kellett, hogy mi a menü. Igen, ez az elegánsabb magyarázat, mert a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út, onnan pedig tovább, egész hazáig.

2018/10/31 Posted by | holmi ludens | | Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: