fejbekása

psziluett-illúziók

Ahogy én szeretek, nem szeret úgy senki

half_robot

Este tízre járt az idő, és Dugovács úr hanyatt vetette magát a lábtartós, dönthető foteljébe, egyik kezében török sós rudat szorongatott, a másikban a söre kellett volna habozzon, de elfelejtette kivenni a hűtőszekrényből, így nem sokat habozott, rászólt a feleségére, hogy „a söröm”. „Persze, drágám” jött is azonnal a válasz, még mielőtt a férfi két ajka közötti zöngés „m” végleg elhalt volna, és az asszonyka kifordult a konyhára, majd tálcán hozta a gyöngyöző italt. „Kitámasszam a fejed egy párnával?” érdeklődött búgó hangon a nő. „Előbb a zoknim húzd le!” utasította a férfi, mire a nő szépen lefejtette a zoknikat, és egy-egy puszit nyomott a bütykös lábfejekre. „Folytassam a vetkőztetést, uracskám?” kacérkodott. Dugovács egy darabig hallgatott, bekapcsolta a televíziót, majd nyöszörögve válaszolt „ááá, nem is tudom… elvégezted a melót?”. „A konyhai teendők kilencvennégy százalékon teljesítve, a fennmaradó hat százalék kilenc és fél perc alatt teljesíthető, a fürdő is majdnem százszázalékos, egy mosásprogram csendes üzemmódban folyamatban van, harmincnégy percen belül teregetés, ami tizenegy és fél perc többletidőt jelent. Az előszoba, a nappali és hálószoba százszázalékon, a kamrában a polcok előkészítve, viszont a befőttek nem kerülhetnek polcra a száraz dunsztolás befejeztéig, ami egész pontosan holnap délelőtt tizenegy óra és harminchat perccel jár le. A feltöltés számításaim szerint tizenöt percet venne…” „Jaj, na… ne untass a részletekkel!” szakította félbe feleségét Dugovács, „sörrel hogy állunk?”, nyögdécselte. „Leffe Blonde, 0,33 literes, 6,6%-os nyolc darab van összesen hét Celsius fokra hűtve, ezenkívül három darab Bohemian Pilsner, 0,5 literes, 5,4%-os tizenkét fokon. Borok…” „Nem-nem, azt nem kérdeztem”, sietett elhallgattatni az asszonyt, „inkább hozz még egy Leffe-t”, mondta, miközben az erotikus csatornák között válogatott. A nő perdült egyet és letette az ura elé a sört, de nem egyenesedett fel, hanem meghajolva mélyen a szemébe nézett és kivillantotta cseresznyepiros szájprémei mögül a fehér fogait. „Vetkőzzek?” kérdezte huncutul, és a férfi mellére helyezte tenyerét. „Igen”, mondta Dugovács, „de nem itt, átmegyünk a hálószobába.” Nem egészen tíz perc múlva a fejére húzta a takarót, és onnan suttogott. „Kicsi kifli – nagy kifli pózt szeretnék az alváshoz, és most én vagyok a kicsi. Ha horkolok, nem kérek ébresztést, ha szellentek, akkor sem kell emelgetni a takarót. Világos?” „Mint a kedvenc söröd, uracskám” mosolygott a neje, és kisietett teregetni.
Reggel Dugovács a telefon csöngetésére ébredt, kedvtelenül szólt bele, hogy „haló”. „Jó reggelt, Dugovács úr, a Sybarita ügynökségről hívom, reméljük jól érezte magát Roboborda intelligens robotunk társaságában. Figyelmeztetni szeretnénk, hogy a hét napra kötött próbaidős szerződése ma déli tizenkettőkor véget ér. Amennyiben hosszabbítani szeretne, kérjük, jelezze nekünk!” „Igen, jó lesz a nő, dolgos, dögös, humoros. Talán egy picit sokat beszél. Korlátozni szeretném a válaszait 15 másodperce. Megoldhatooó?” ásított bele Dugovács. „Persze, uram, az ügynökünk a délelőtti órákban keresni fogja Önt. Szép napot, és felhőtlen házasságot, uram.”

Reklámok

2019/07/31 Posted by | tágas iszonyaink | | Hozzászólás

Érik a rotyogós cseresznye

ricsekendo

… éppen azok a boldog szép napok váltották egymást, tudod, akkor még fiatal voltam, mint manapság a környező országok, ráadásul friss, mint a reggel fejt tej, és mindenre kapható, akár a kasszabon (értsd: pénztárjegy), ráadásul csóró egyetemista, egy élettel, egy olcsó kolesz kéglivel, egy álmatlan éjszakával mögöttem, egy szakadt farmernadrággal, és egy habzó sörrel a kezemben, amit a cimbik cserélgettek, ha ürült a korsó, mert pénzem nem volt, egy lyukas vasam sem, ami illett a viruló fazonomhoz, mint májushoz a dónátúti orgonák, itt akkor még minden perc száz csodát ígért, és úgy tudtam, hogy van még néhány boldog évem, mert az egyetem jó hely, csak a kurva tanárok ne lennének, de őket azért nagy ívben elkerültem, s mivel többnyire az egyetemen lehetett összefutni velük, az épületet is csak képeslapokról ismertem, meg azoknak a stréber csoporttársaknak a dumájából, akiket elcsíptem az utcán, s becipeltem őket a bogyába, hogy kifizessék a söreimet, ilyenkor persze végighallgattam az iskolatörténeti beszámolójukat, aminek a lényege, hogy mennyi értelmesnek látszó ember beszél marhaságokat a katedráról, de valamit valamiért, megerősítettek abban, hogy vigyáznom kell magamra, hogy iskolába, kórházba és börtönbe ne kerüljek, és akkor boldog leszek, mint a pancsoló kislány, jóllehet magam a strandokat is kerültem, de annál több habos élvezetet terveztem rozsdás bútorzatú nyári kertekbe, és most is éppen egy ilyen bódító hadjárat kellős-közepén voltam, ami a tegnap este kezdődött és a szép, napos délelőttön még teljében élvezhető volt, s majd talán holnap hajnalban felfüggesztem néhány órára, hogy a puhány testem erőt gyűjtsön a következő bevetésre, de addig, de addig,.. sör, sör, rákkendról, ami a csövön kifér, mert este ricse, ricse, beátricse, először a kincses városban, a büdös életbe, arra meg valahogy ki kell nézni, szóval öntöttük magunkba a pajtikkal a komlólét, s úgy néztünk már ki, mintha szúelen osztálytársai lettünk volna, kóvályogtunk, mint juncker az európai csúcsok között, afféle neves alkoholisták, mert a névteleneket megvetettük, de akadt egy kis bibi, mert dél körül már annyira megéheztem a folyékony kenyértől, hogy valami szilárdabbra vágytam, valami olyasmire, mint krisztus teste, de senki sem szólt, hogy vegyétek és egyétek, pedig mi is tizenvalahányan voltunk az asztalnál, na,… gondoltam, támadás, és lejmoltam a srácoktól néhány lejt, miközben susogtam nekik, hogy életünk csak rohanás, hajsza a pénz után, s amikor volt már egy maroknyi garas, kiléptem az utcára, hogy valami tápanyagot juttassak az elázott szervezetemnek, és alig tettem néhány lépést, ott az utca szélén egy cseresznyeárus cigányasszony, szép vérbő májusi gyümölccsel, olyan ínycsiklandó volt, hogy arra gondoltam, minek él az olyan, aki nem tudja, mi a jó, na, de félreértés ne essék, én csak a cseresznyét kívántam meg, ezért rázúdítottam az asszonyra az összes aprót, ő pedig belemért az ájronméjden pólómba egy kupányi feketés gyönyört, amit én azon nyomban nagy pofával habzsolni kezdtem, eleinte még a magokat sem köpködtem ki, csak nyeltem, mint récék a zsíros nokedlit, nem is gondoltam arra, hogy talán van, amit a gyomrom nem vesz be, elnézést,… aztán elkezdtem szépen az ég fele köpni a magokat, és fejelgettem őket, meg rugdostam, mint nejmár a tengerparton a lasztit, szóval, akkor még szórakoztam, nem képzeltem, hogy rábasztam, mert a nagyvárosi farkasok nem cseresznyét esznek, baszki, hanem kis falusi libákat, és eszembe is jutott az egyik, akivel ki lehetne próbálni a kislány bugyit, ha megzavarja fejét a sok beszéd, gondoltam, megkeresem, s elindultam a főtér fele, de kábé ahogy a gondolat megfordult a fejembe, a szervezetem félreértett valamit, mert a gyomrom gyanús, egyelőre értelmezhetetlen jelet küldött, mint patakinak a zeta reticuli csillagrendszerből a haverei, és tudtam, hogy ha még egyet fordul a gyomrom, akkor valószínűleg a világegyetem is fordulni fog vele, és elfelejtem, miért küldtek apámék egyetemre, miért is mondták, hogy értsd meg végre, nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz, nos, most én is azonnal megértettem, hogy milyen az, ha az embernek hirtelen beszűkül az érdeklődési köre, és csak az ürítéssel kapcsolatos dolgok foglalkoztatják, mert ekkorra már egyértelművé vált, hogy fosni fogok, mint a bekerített partizán, szóval lassan az izomgyakorlatok egyetlen gyűrűsizomra koncentrálódtak, bezárva önmagamba, tartanom kell a farpofám, amíg szétrobbanok, karjaimban, lábaimban beindult a lengéscsillapító, sőt a nyakam is behúztam, mint aki nyaklevesre számít, de tudtam, hogy a lé most nem oda fog ömleni, hanem egy méternyivel lennebb, hacsak nem sikerül a hősi ellenállás, ezért gyorsan a könnyen elérhető mentális térképeimet próbáltam kiteríteni, hogy a legközelebbi budit bejelöljem rajta, mint dzsipieszbe a célállomást, és ekkor már a napoka utcában bénáztam, olyan nyomorékul mentem, hogy egy külföldinek kinéző nyugdíjas a kezembe akart nyomni egy papírpénzt, azt hihette, csípőficam vagy gyermekbénulás terheli a korai múltamat, de szükségben mutatja meg arcát az úr, eszembe jutott, az árvajancsi, ami, tudod, egy bentlakás, jó tágas és büdös budikkal, és ami pillanatnyilag fontosabb volt nekem mint az ígéret földje, és nem is mondhatni, hogy rosszul haladtam, mert a retardált mozgásom ellenére már kapun belül voltam, sőt egy budiajtóban a mennyország kapuját véltem felfedezni, csak rá kellett jöjjek, hogy rohanok egy álom után, mert az utolsó fél méteren hiába kérleled szentpétert, hogy nyisson már,… azt fogja mondani, hogy foglalt, késő a bűnbánat,… hazudni, csalni csúnya dolog, hiába, hogy a szarnak és a kárnak nincs gazdája, ott álltam én térden állva, mert elbőgtem magam, és dúdolgattam csendben, hogy… megtörtént, felnőttél, az álmokból most épp elég, nem is tudom, hogy mit mondjak neked… szóval, besült a mutatvány, jól besült a mutatvány, a produkció rosszul sikerült, az egyetlen farmerem csupa szar, és én sem vagyok jobban, szarban vagyok, és tudtam, hogy csak egy-egy-egy út áll előttem, hát azt választottam, az alsómat szépen lehúztam a vécén, aztán kilopakodtam a mosdókagylókhoz csóré és szaros seggel, valamennyire kimostam a nadrágom sebtében, közben meg fohászkodtam, hogy nehogy látogatóim érkezzenek, mert akkor tényleg megtapasztalom, hogy múlandó a dicsőség, és a világ kiabálhat énrám kígyót-békát, hát szerencsém volt, de a gatyám attól nem lett tiszta, csak visszahúztam magamra és a tükör előtt nyújtani kezdtem a méjden pólómat, hogy eltakarja a szarfoltot, aminek az lett az eredménye, hogy eddie pofájában majd kiakadt az alsó állkapocs, olyan hosszú lett az arca, mint az élkaminjo, na, de legalább takarásban volt a szégyenfolt, és tervezhettem a haza utat, tudniillik akkoriban egy másik koleszben csöveztem a havereknél, ott meg tudtam, hogy zuhany vár, és lelki béke, este meg a ricse, ricse, beátricse, tehát újra nem kell már olyan sok minden a boldogsághoz, csak éppen hazaérnem, így kisomfordáltam az árvajancsiból, a név kötelez alapon árvaságot tettetve, szemellenzővel, hogy nehogy valaki is leszólítson, megállítson, mentem, mint a hűtlen, lehunyt szemmel, közben meg a májusi langyos délután összes legye és bogara feltűnő érdeklődést kezdett mutatni irántam, mondjuk érthető okokból, őket hessegettem és duruzsoltam, hogy katicabogárka, szállj el, szállj el, de az tény, hogy olyan büdös voltam, hogy az amerikai csíkos bűzösborz is térden állva könyörgött volna a receptért, de beééértem, otthon vagyok, már-már elhittem, hogy vége ennek a szaros megpróbáltatásnak, kikerültem a szobát, bent voltam már a zuhanyozóban, engedném a csapot maximumon, az meg szortyog kettőt, mint a taknyos óvódás, és utána meg semmi… nem volt víz a vezetékben, na, ekkor nyíltak meg az én könnycsatornáim, bőgtem, mint a kifakult sztár, aztán káromkodtam, mint a kocsis, aztán meg bementem a szobába, ahol vagy öten laktunk, de mázlim volt, senki nem volt otthon egyelőre, de leülni sem tudtam a szaros pantallómmal az ágyra, aztán kitaláltam, hogy újságot teszek rá, így ráültem a vezércikkre, és reménykedtem, hogy hamarabb jön a víz mint a szobatársak, ami persze pont fordítva sült el, mert egyszerre érkezett a bagázs, én meg fészkelődni sem mertem, és próbáltam magam körül az összes levegőt elhappolni, de amikor megkérdezték, hogy ki fingott, akkor megtörtem, mint ágnes asszony, oh, irgalom atyja, ne hagyj el, én is csak arra vágytam, hogy koszos rongyaim mossam, mossam, mondom nekik, hogy „mocsok esett, szaros a gatyám, hadd mossam ki, vagy megöl az anyám”, aztán könnyesre röhögték magukat, majd felváltva mentek a fürdőbe, és lesték, hogy megjött-e a víz, aztán elcseppent, persze, mint az én hátsó felem, és akkor lecsutakoltam magam, kimostam az egyetlen farmerem, ami, tudtam, hogy mire megszárad, arra kimegy a divatból, ezért kaptam kölcsön nacit, babos kendőt, és hasmenés ellen széntablettát, estére pedig a pofánkba, hogy „azért szar ez az egész világ, mert ti emberek szarok vagytok,… és én… és én… én is egy kicsit, sajnálom, én is egy kicsit”, szóval ezt a számot megkönnyeztem, senki nem érezte úgy át, mint én, remélem, érted,… hogy ha nem volnál, és nem olvasnál, nem is tudom, kinek mondanám el azt, amit most érzek… fizessél már egy korsó sört!

cseresznye es ricsekendo

2019/05/30 Posted by | tágas iszonyaink | | 2 hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: