fejbekása

psziluett-illúziók

A bankó

Dollars funnel.

Értékes témához illően, a bankó a földön hevert. Pontosabban a liftajtó előtt, a lépcsőház félhomályában, és hivalkodóan csillogni véltem kékes-zöldes hasát, amint a fülkéből ráeső fényben pöffeszkedett, majdhogynem vonaglott, mint egy ölre kérezkedő szajha, aki minden áron emberi bőrön szeretne tapadni. E nyílt kínálkozás annyira megzavart, hogy, bár egyedül voltam, alaposan szétnéztem, pókhálókkal leplezett, fürkésző kamerákra gyanakodtam, vagy hajszálvékony madzagra, amin elrándítják a csalit bujkáló sihederek, és harsányan felnevetnek a kövér csendben, ha üreset markolok.
Az ujjaim idegesen szorították át, és amint a farzsebembe csúsztattam, tisztán hallottam kéjes ropogását. Mintha elégedetten nyugtázta volna, hogy jó kezekbe került, s mint kis parazita a gazdatesten, simult, hogy nehogy idegennek érezzem, és ijedtemben lerázzam magamról.
Mert valóban annak éreztem. A nyikorogva emelkedő liftben csak a gondolataim suhantak hangtalanul. Rögtön látni véltem, amint könnyező, kétségbeesett kisfiú keresi, a vaksi házmesterné tapogatózik utána, a tejesember káromkodva kutatja, majd a ház összes lakója, egymás hegyén-hátán, apró kis kézilámpák cikázó fényénél, morogva, hogy ez hallatlan, hogy eltűnhet egy bankó az évek óta egymással élő közösségben, hiszen úgyis minden kiderül, mert itt még semmi nem maradt titokban. Sem a vékony fizetés, sem a reggeli tojásrántotta, sem az arréb tolt hideg vacsora, sem az elcsattanó pofonok, sem a kényszerű szex, sem az ajtók előtti részeg mocorgások, sem a tűsarkok izgató koppanása, sem a zárok kattanása, sem az ürülő vécétartályok gurgulázása, de még a száradó ruhák halk libbenése sem. Mi figyelünk egymásra.
Verejtékezni kezdtem, amikor arra gondoltam, hogy leszakadhat a lift, és a porban szétlapult tetemem ha végigmotozzák majd, előkerül a bankó, ami nem az enyém, de nálam van. Akkor hinni fogják, hogy az a néhány grammnyi súlyfelesleg amit a bankó nyom, elszakíthat egy acélból font drótkötelet, Isten beleegyezésével, mert bűnhödnie kell annak, aki másét elveszi.
A lift azonban zajosan kikötött, besurrantam az ajtón, a bankót a szőnyegre dobtam, és én, mint a gladiátor, aki ujonnan legyűrte megvetett fajtáját, körözve sétáltam fölötte. Itt már én voltam az úr, ítélkező és végrehajtó egyben.
Hamar döntöttem, és nemsokára a lépcsőházi hirdetőtáblára egy papírlapot ragasztottam: Pénzt találtam a lift előtt, a lépcsőházban. A károsult nálam jelentkezhet, hogy visszaszolgáltassam a bankót. A szöveg után szépen, olvashatóan odakanyarítottam a nevem, és most már jóval nyugodtabban tértem vissza a lakásomba.
Elsőként egy nyájasan mosolygó édesanya kopogott be, oldalán egy megszeppent kisfiúval, és együtt adták elő, hogy a bankó a rövid nadrág egyik lyukas zsebéből kerülhetett a földre, amikor görögdinnyét kellett volna vásárolnia a srácnak. Hogy igazolja a mondottakat, az anyuka rá is szólt a gyermekre, aki a zsebét kifordítva, immár valamivel jobb közérzettel és némi diadallal az arcán mutatta a jó nagy lyukat a koszos zseben. Természetesen sietve adtam oda nekik a bankót, és hogy is mondjam…végre fellélegeztem, hogy megszabadultam a kellemetlen tehertől.
Másodikként a vízszerelő érkezett a hatodikról, aki előadta, hogy a talált pénz csakis az övé lehetett, hiszen éppen a tömbház előtt fizették ki egy alkalmi munkáért, és valószínűleg a lift előtt várakozva a félhomályban nem észlelte, hogy farzsebe mellé dugta a pénzt. Teljesen hiteles volt, mit tehettem volna, a pénztárcámból nyújtottam át neki egy pontosan olyat, mint a talált bankó. Őszintén megköszönte, és elsietett.
A harmadik személynek már kissé idegesen nyitottam ajtót, de ő is hamar levett a lábamról. Tini lány, kétségbeesett és nedves szemekkel, óvatosan néz körül, egy kicsit szipog is, de zsebkendőt nem kér. Nagyon megörült, hogy megtaláltam a pénzét, hiszen szülinapi ajándékot kellett volna vásárolnia vele, és az apja nagyon gorombán lehordta, hogy figyelmetlen volt. Valószínűleg a mobiljával húzta ki a zsebéből. Éppen a lift előtt szólalt meg. Kifizettem hát őt is, és elsiettem otthonról, de előbb levettem a cetlit a hirdetőről.
Bő két hét és hosszas morfondírozás után úgy döntöttem, hogy nem nyomozok, de a veszteségem nullázása végett most a másik oldalról közelítem meg a problémát. Elveszítettem a pénzem a lift előtt, a lépcsőházban. Bízom benne, hogy a becsületes megtalálója visszaszolgáltatja – írtam ki a hirdetőre megtoldva egy szépen kivitelezett aláírással és némi lelkiismeret furdalással.
Nem történt semmi aznap, de hát minek is kellett volna történnie. Nem hagytam el semmit, így nem is találhattak semmit a becsületes szomszédaim. Másnap azonban, amikor a postaládám üríteni szándékoztam, három darab bankó kacsintott rám, pontosabban kettő csupaszon és kissé megtűrve, az egyik pedig borítékban, egy rövid szöveg kíséretében: Hülye játék, ne szórakozzon! Egy szomszéd. Azóta hiszem, hogy az önzetlenség a legszebb erény, de nyakamon van újra valami, ami a másé. Nem hiányzik senkinek?

Reklámok

2014/07/25 Posted by | blokkultizmus | | Hozzászólás

Szakítás idegennel

lostlove

G. vagyok, ötvenkét éves férfi. Egy felcímezetlen boríték volt tegnap a postaládámban. Olyan kis finomka levél, melynek halvány rózsaszíne láttán, rögtön az orrához kapja az ember, hogy beszippantsa illatát. Enyhe, de mélyről jövő vanília volt, különösen izgalmas. Bizsergetően izgalmas az is, hogy egy szürkülő férfi ilyen levelet kap. Évtizedek óta nem fordult elő, így hát különös kíváncsisággal, sőt, enyhén remegve bontottam fel, és már a lépcsőház mélyen sárga fényénél mohón falta szemem a szépen rendezett sorokat. A karcsú és vékonyan rajzolt betűk mintha karcsú és vékony nők ismétlődő alakját sejttették volna. A homályban aranylóan villantak, majd lassan halványodva, szinte udvariasan visszaléptek, amint szemeim a következőre vetették magukat: „Kérlek, ne haragudj rám, megígérem, hogy többé nem zaklatlak. Én ezennel kilépek és lelépek, úgy, hogy nem látlak többé, de soha nem tudlak kiverni a fejemből. Köszönöm, hogy megkerestél, vigyáztál rám, cirógattál, és az égig emeltél. Most, hogy tudom, hogy milyen a csillagok között a magasságban, a földre vágyom vissza. Látod,… mosolyognom kell,…annyira szeretlek, hogy majdnem azt írtam, hogy a földbe vágyom nélküled. Isten veled, szerelmem! S.”

Iszonyatos fájdalom fogott el, sajogott minden porcikám, a szemeim, mint robbanásra kész izzó golyók lüktettek a zavarodott fejemben. A fekete sarokban sírtam végig az éjszakát, nyöszörögve, szipogva és maszatosan, mint a kisfiúk, ha a nagyobbak szívtelenül kifosztják őket. Nem azt sirattam, hogy többé sose látom, hanem azt, hogy soha nem találkoztam vele.

*

Enyhén hajnalodott, amikor  a vékony papírost újra a borítékba zártam, és erős, nyomtatott betűkkel ráírtam a hátuljára, hogy: ADD TOVÁBB, HA NEM A TIED!.

A langyos zuhany teljesen magamhoz térített, és most már az a férfi foglalkoztatott, akit irigyeltem. Aki mit sem sejtve alszik, akinek erős karjai a mély álomban forró csípőn pihennek, aki véresre korbácsolt suttogó vágyakat és epekedő sóhajokat, és aki nem hiszi, hogy ő félrelökhető.

Még sötétben botorkáltam le a postaládákig, és találomra csúsztattam be a levelet az egyik vékony résen.

2013/06/30 Posted by | blokkultizmus | | Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: