fejbekása

psziluett-illúziók

Orvosnál

lovetriangle

Gyimesben, ott, ahol a párás hegyek olyan formásan sorakoznak egymás mellett, mint valami óriási, gőzölgő puliszkák, és a patakok úgy szeletelik őket, mint a finom cérnaszál, élt egyszer néhány jó ember. Külön-külön voltak jók, együtt már ez kevésbé mondható el róluk. Az egyikük szép szál férfi volt és tanár ember, messzi földről került ide, kovártélyban lakott egy öregasszonynál, a másikuk szintén férfi volt, apróbbacska, de jó eszű és hirtelen haragú ember, ő volt a falu orvosa, a harmadik pedig egy szép fiatal asszonyka, aki gyógyszerész volt. A kiszámíthatatlan és folyton fintorgó sors úgy hozta, hogy az orvos és a gyógyszerész házasságban éltek, ami az egymást kiegészítő szakmai kompetenciák mentén igen kívánatosnak és hasznosnak mutatkozott, ámbár az asszonyka kívánsága nem mindig esett egybe a férje kívánságaival, annál inkább a tanár úréval. Szóval a háromszög minden csúcsa rendben lett volna, csak az azokat összekötő szálak bizonyultak problémásnak. Az ilyen fura térbeli idomot nevezik szerelmi háromszögnek, aminek az a jellemzője, hogy általában egyiket sík hülyének nézik, és a másik kettő közelít egymáshoz a térben, persze, ha jó időben vannak egy helyen. Ennek a háromszögnek a derék szöge tehát a doktor úr volt, a tanár úr ágaskodó termeténél fogva is a hegyes szög volt, és a patikus menyecske neki volt a pótszöge, amikor tehette. És tehette egy jó darabig, mígnem a férjének szöget ütött a fejébe, hogy a felesége talán mégsem olyan hűséges, mint a döglött kutya, ezért kitalálta, hogy elutazik jó messzire, s majdan, amikor a másik kettő a friss gyimesi szellőcske okán beleborzong a lehetőségbe és összebújnak, akkor szerez nekik egy életre szóló meglepetést, azzal, hogy visszakérezik a hitvesi ágyba.
Úgy is történt. A doktor úr, sűrű sóhajtozással és nagy csomagokkal távozott otthonról egy életmentő konferenciára, s talán még a falu végéig sem jutott, mialatt a csapodár páros az ágyba jutott, és falták egymást, mint a récék a finom gyimesi sárga galuskát. A férj azonban nem tudta lenyelni azt, hogy a másik kettő egymáson csámcsog, így fogta magát, és visszafordult. Így a forró helyzet égővé alakult, s lobbant az apró orvoska burája is, nekiesett és püfölni kezdte az egy bánatos fejjel nagyobb tanár urat. Szegény tanár, jólneveltségének és talán a pedagógiai optimizmusának köszönhetően úgy döntött, hogy ő most tényleg csak szenvedő és nevelhető fél lesz, vissza nem ütött volna semmi pénzért, csak játszodta a szilvásdit. Vagyis az orvos ütötte, s ő kékült. Aztán amikor a kisember belefáradt a verésbe, akkor a tanár hazakullogott nemcsak lógó, hanem vérző orral.
Hazaérvén, az öregasszony, akinél lakott, meglátta és összecsapta a tenyerét ijedtében, de mivel a gyimesiek igen tapintatos emberek, meg sem tapogatta a tanár úr orrát, csak ellentmondást nem tűrően kijelentette:
– Doktorhoz kell mennie, tanár úr!
– Épp onnan jövök – jött a válasz.

Reklámok

2017/11/29 Posted by | pandemonium internus | | Hozzászólás

A viráglelkész

domestic violence

Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete az ütés miatt nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, duzzanatot és kékesfekete elszíneződést okoz. Napok múltán, ahogy kezd a vérömleny lebomlani, a folt színe változni kezd, előbb barna, majd zöldes-sárgás árnyalatú lesz. A bevérzés aztán nyomtalanul eltűnik, pontosabban az emléke marad, de az már nem annyira színes. Szóval, én csak azt akarom mondani, hogy a pandaszem csak a macikon mutat jól, és nem a cicuskákon, nyuszikákon és mókuskákon.
Ott van például ez a Flóra, nézzétek, a kert végében szipog, oda menekült, ahol a sűrűn nőtt sövény kövér árnyéka homályossá teszi kecses alakját! Kötényébe temeti az arcát, mintha a fény a finom bőrének gyilkos ellensége lenne, mintha a sárgán savas napsugár feloldaná lágy vonásait. Ilyen ez a nap? Á, dehogy, ennél sokkal szelídebb, nem is jut túl sugár azon a néhány csomónyi ibolyán, ami a fagyalbokrok árnyékát lilára szegi. Nem a napfénytől félti az arcát. A bal szeme körül ugyanis teniszlabdányi folt éktelenkedik, mintha csakugyan egy óriási ibolya szivárogtatná a dagadt szemhéjak alá a lila mérgét. A férfi csontos öklének a nyoma, akit immár sem boldog, sem boldogtalan állapotában holtáiglan el nem hagy. Ilyen ez a nap. De hát ennél sokkal durvább is szokott lenni, amikor a foltok, mint kéretlen pecsétek, az egész testén igazolják az erő diadalát a könyörület felett.
Flóra egyenletesen lélegzik, már nem zokog, látszik a meggörnyedt hátán, ahogy ritkán, de ritmusra picit megemelkedik. Még az is látszik, hogy eltakart arcát kissé a sövény fele fordítja, talán fülel valamire. Igen, figyel. A vigasztalódás legjobb jele, ha ki tudunk pillantani a körénk fonódó bánatból, ha sikerül az égő fájdalomban megperzselődött lélekről lekaparni a fekete kormot, mint ahogy a felhám leradírozható a lepirult bőrről, hogy alatta lélegzethez jusson a friss szövet. A sövényen túl valaki beszél.
A szomszédban egy öreg virágkertész lakik, régóta egyedül, már azelőtt eltemette feleségét, mielőtt Flóráék ide költöztek volna. Járfás bácsi mindig gondosan kijavítja azokat, akik Gyárfásnak szólítják, elmagyarázza, hogy a neve valójában a régies alakváltozat, és mivel a Gyárfás öreget jelent, ő hatványozottan öreg ember, hiszen ő még az öregnek is a régi változata. Ezen mindig kicsit nevet, de ezzel ki is merül a viccrepertoárja, sem nevetni, sem nevettetni nem akar. Embereket sem akar maga körül, ámbár sokat jár a szája, de csak a virágaihoz beszél. Most is. Ezt hallgatja Flóra.
Járfás bácsi a csüggedő kankalinokat biztatja, majd utána a piros gólyaorr elhajló szálát figyelmezteti arra, hogy milyen fontos a családi kötelékben maradni. Megdicsér egy dalmát nőszirmot, pedig az egy igencsak mérges virág, megnyugtat egy csigatámadásból ocsúdó sárga violát, megsimogatja a kék haranglábat, mert szünet nélkül dolgoztatja a méheket, és szerelmet vall az illatos loncnak, amikor elbódítja a buké.
Flóra kiegyenesedik, és a sövény fölött suttogva átszól:
– Járfás bácsi, pillantson rám, kérem, segítsen!
A kertész zavarodottan pislog vissza a lonc mellől, majd hosszan bámul, amint meglátja a kékfoltos arcot.
– Egy félóra múlva, ugyanitt! – mondja Járfás bácsi, azzal a fejét vakargatva elsiet a háza felé.
Pontosan félóra múltán Járfás bácsi átdob egy érdes lapukba tekert papírgombócot Flóra lába elé, amit a nő sietve kibont.
Kedves Flóra!
Öntsön fél liter forrásban lévő vizet erre a három-négy friss feketenadály-levélre. Hagyja körülbelül 10 percig ázni, majd szűrje le. Áztasson egy gézlapot vagy vattát az oldatba, és tegye a véraláfutásra egy órára. A folyadékot csak külsőleg szabad használni, nehogy igyon belőle!
Ui. Fontos! A kezelés előtt ellenőrizze le, hogy nyitva van-e az utcai kiskapu. Ha nyitva találja, akkor ne is főzze ki a lét, bátran lépjen ki a kapun, és alaposan zárja be maga után!

2015/12/30 Posted by | fejbekása tálalva, pandemonium internus | | Hozzászólás

%d blogger ezt kedveli: